Az elmúlt néhány fordulóban eredményességben feltétlenül, játékban helyenként sikerült előre lépnünk. Kérdésként merült fel, hogy mire lesz ez elég a táblázaton tőlünk néhány ponttal előrébb álló csapattal szemben. Hát egy nagyon vékony döntetlenre. Nem is az eredmény, ami elkeserítő, inkább a mutatott teljesítmény. Többször említettem már, hogy igazi minőség nélkül, a sok nb-s rutinnal alig rendelkező játékos érdemben nem nagyon tud lendíteni a csapat szekerén. Ahogy „varg” találóan megjegyezte, most is „Dungesz” volt a putnoki meccs legjobb egri játékosa. Én mellé tenném Hegét is, de rajtuk kívül igazán említésre méltót senki nem nyújtott. Rengeteg ki nem kényszerített hiba, pontatlanság, rossz helyzetfelismerés jellemezte játékunkat. Támadásainkban – már amennyi volt – nem volt sem dinamika, sem igazi veszély. Így pedig a 0-0-al a maximumot hoztuk ki a meccsből. Sajnos jól mutatja csapatunk erejét, hogy a viszonylag jó tavaszi rajt során is valójában csupán a mögöttünk álló csapatokat tudtuk legyőzni, a középmezőnyhöz tartozó, ténylegesen nem túl acélos DVTK II, és a foghíjas Putnok ellenében csupán döntetlent, míg a Sényő ellenében egy vereség a mérleg. Már pedig a mögöttünk álló csapatok döntő többségével már játszottunk, vagyis a bajnokság hátralévő szakaszában az eddigieknél alapvetően nehezebb meccsek következnek. Emiatt is mondom, hogy a Diósgyőr II ellen itthon, valamint a Putnokon mutatott szinte helyzet nélküli játék – mely mérkőzéseken egyébként az ellenfél sem brillírozott – kevés lesz. Kevés lesz nem csak a BKV Előre, és a DEAC ellen, de kevés lehet az egyébként szintén gyengélkedő, de előbb-utóbb feltehetően magára találó Jászberény ellen is. Már pedig három hazai mérkőzés jön. Ha ezeken a meccseken jó eredményt szeretnénk elérni, sokkal masszívabbnak, dinamikusabbnak, pontosabbnak és nem utolsó sorban elszántabbnak kell lennünk! A Putnokon mutatott játék álláspontom szerint maximum kiindulási alap lehet egy jobb teljesítményhez. |