Sajátságos helyzetben vagyok, amikor a hétvégi bajnokit „kell” értékelnem. Akár dicshimnuszt is zenghetnék, hisz idén egész jól muzsikálunk, vasárnap pl. egy eleddig előttünk álló csapatot sikerült legyőznünk. Emiatt megértem azt a néhány szurkolót, aki tapssal köszönte meg a játékosoknak a kicsikart győzelmet.

Az éremnek azonban - mint mindig -, ez estben is két oldala van. Ilyen gyengécske Jászberénnyel szerintem még nem nagyon játszottunk, mióta az nb 3-ban vagyunk. A játék szó helytálló, de ez a gyengécske berény elég sok helyzetet alakított ki kapunk előtt, mi pedig ismét elég sok ki nem kényszerített hibát vétettünk. Továbbra is állítom, elképesztő, hogy igazi támadó nélkül vagyunk… Egyszerűen nincs aki a kapu előtt feltalálná magát, aki ha nem is Lewandowszki, de jó százalékban használja ki helyzeteit. Ki kell mondani ilyenünk egyszerűen nincs. Pál igazi posztja messze nem ez, de Vajdáé sem, ráadásul utóbbi igen rapszodikusan is teljesít. Olasz pedig talán maga sem tudja, mikor talált be utoljára az ellenfél kapujába. Batta „el van tűnve”, nem tudom minek hoztuk, Berki „súlytalan”… Így pedig minden meccsünk ki-ki meccs, aki betalál, talán nyer is.

Nos, vasárnap is a rangidős csk. akarata, győzni akarása volt az, ami eredményre vezetett. Többször jelent meg az ellenfél kapuja előtt, a 11-es is egyértelműen az ő „érdeme”. Sajnos rajta kívül senki nem vállal fel semmi pluszt, semmi váratlant, semmi átlagostól elérőt. Így pedig játékunk sajnos egyhangú, sablonos, kiismerhető. A bent maradás bizonnyal meg van, a játék azonban messze elmarad a várttól. Szerintem… Talán a tavasz hátralévő részében ebben is sikerül előre lépnünk…..