Egri Szurkolói Oldal
Következik
Tabella
Gólszerzők
Lapok
Statisztika
Regisztrált tagok: 543
Aktiválatlan tagok: 0
Legújabb tag: Hopp

Látogatók ma: 152
Látogatók tegnap:411
Összes látogató: 1394481

Utolsó 24 órában: 
























Névnap
Friss hírek
Agria Ultras

AU a Facebookon
Egyebek
A nap vicce

Közelmúlt büszkeségei
Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Varga Iván: Nem lesz egy sima mérkőzés

Megérdemelten nyert az Eger SE hazai pályán a tavasszal rendkívül eredménytelen Jászberény ellen. A mérkőzésen voltak fordulópontok, amelyekből az Eger jött ki jól, hiszen az ellenfélnek is voltak helyzetei, de vagy az egri kapus védett nagyszerűen, vagy a csatárok céloztak pontatlanul. Ennek az lett a következménye, hogy a végén egy jogos tizenegyest értékesített a hazaiak „üdvöskéje” és így elmondható, hogy egy Nagy-góllal megnyerte a találkozót, a Jászberény pedig pont nélkül távozott a Szentmarjay Stadionból. A hétvégén elkezdődnek a papíron nehezebb mérkőzések az Eger SE számára. Amennyiben a csapat szeretne feljebb lépni a táblázaton, akkor mindenképpen sokkal agresszívabban, bátrabban és elszántabban kell játszania. Az nagyon dicséretes teljesítmény, hogy kevés gólt kap a gárda, de a három pont megszerzéséhez gólt, gólokat kell szerezni. Most egy élcsapat ellen kellene ezt elérni.

1. EGER SE – DEAC

Hazai pályán fogadja az ESE a tabella 2. helyén álló debreceni „egyetemistákat”. Nem lesz egy sima mérkőzés, az eddigi hazai találkozókhoz képest most megmutatkozik majd, hogy mire lehet számítani az elkövetkező tavaszi összecsapásokon. Az elmúlt fordulóban mindkét gárda „rangadót” nyert. Vasárnap csak az egyikük nyerhet.

HAJRÁ EGER SE!!!
Tippem: 0-0

 

2. TÖRÖKSZENTMIKLÓS FC – BÉKÉSCSABA II

A viharsarkiak vereséget szenvedtek a DVTK II csapata ellen, valószínű, hogy most szeretnének javítani az utolsó helyen álló Törökszentmiklósiakkal szemben, akik hazai környezetben pontot szerezhetnek a lila-fehér fiataloktól.

Tippem: 1-1


3. HIDASNÉMETI VSC – KAZINCBARCIKA

A hazaiak Hajdúszoboszlón játszottak döntetlent (0-0), óriási meglepetést okozva ezzel az elmúlt fordulóban. A listavezető ellen is bravúr lenne, ha nem kapnának ki. A papírforma érvényesülni fog a két csapat találkozóján.

Tippem: 1-3

 

4. BKV ELŐRE – KISVÁRDA II

A fővárosi közlekedésiek csak egy sovány 1-1-et játszottak a Füzesgyarmat otthonában. A tavasz nem úgy alakul az Albert-legénységnek, ahogy azt szeretnék. Valami megtört a téli felkészülés során, de még mindig a dobogón vannak. Nagyon hiányzik a csapatból Busai, aki magával tudta ragadni a többieket az ősszel. A Kisvárda-tartalék is kisebb hullámvölgybe került, már négy meccse nem nyertek. A BKV hazai közönség előtt minimális különbséggel behúzza ezt a mérkőzést.

Tippem: 1-0

 

5. JÁSZBERÉNYI FC – TISZAÚJVÁROS FC

A berényiek immár hat meccse nem találtak az ellenfelek kapujába és tavasszal mindössze két pontot gyűjtöttek, ez látszik a táblázaton is, hiszen egyre lejjebb csúsznak. A Tiszaújváros is vereséget szenvedett hazai pályán a Putnok együttesétől, ezért mindent megtesznek majd a Jászberény ellen, hogy nyerjenek.

Tippem: 0-1

 

6. SÉNYŐ-CARNIFEX FC – ÚJPEST FC II

A szabolcsiak hatalmas verést kaptak a (Sós B., Baranyai N.) „felturbózott” DVSC II csapatától (1-5). A hétvégén ismét egy első osztályú tartalékcsapattal találkoznak. Az a kérdés, hogy kik játszanak majd az újpestnél? A lila-fehér fiatalok szerdán, hazai pályán győztek a kiesés elől menekülő Tállya ellen. Szintén egy „megerősített” (Szakály P., Kádár T., Kálnoki-Kis) csapattal érték el a fontos győzelmet és ezzel visszaelőzték az Eger SE együttesét a táblázaton.

Tippem: 1-1

 

7. DVTK II – TISZAFÜREDI VSE

Megszerezte első tavaszi győzelmét a DVTK II csapata. Már nagyon várták ezt Miskolcon, most végre sikerült és nem is akárhol jött ez össze. A vihar-sarokban, a Békéscsaba ellen gyűjtötték be a nagyon fontos 3 pontot (2-0). A Fürediek szereplése változó, idegenben kifejezetten gyenge. Ezért a hazai piros-fehérek esélyesebbek a győzelemre.

Tippem: 2-1


8. TÁLLYAI KSK – FÜZESGYARMATI SK

 A békésiek remiztek a BKV Előrével (1-1), míg a Tállya idegenben kapott ki simán a rutinos játékosokkal megerősített újpesti fiataloktól (0-3). A Füzesgyarmat otthon szerzi meg a pontjainak zömét, ráadásul hazai pályán még veretlenek is, de vasárnap Tállyán is van esélye arra, hogy bezsebelje a három bajnoki pontot.

Tippem: 0-2

 

9. PUTNOK FC – HAJDÚSZOBOSZLÓ

 A Putnok az Eger elleni hazai döntetlen után a Tiszaújvárost tréfálta meg idegenben (2-1), a Szoboszló pedig otthon ikszelt a Hidasnémeti gárdájával és ezzel lehet, hogy elszálltak a dobogós remények a fürdővárosban.

Tippem: 1-1

 

10. DVSC II – SBTC

A nógrádi fiatalok görcsösen kapaszkodnak még minden lehetőségbe, hogy bennmaradjanak a harmadosztályban, ezért nagyon nehéz ellenük játszani, nehéz feltörni a szervezett védekezésüket. Nagyban függ a debreceniek játéka, attól, hogy kik játszanak vissza erősítésként a hétvégén a csapatban. Az alap gárda ellen a STÉCÉ idegenben is esélyes, hogy pontot vagy akár pontokat is szerezzen.

Tippem: 0-1


Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Név:

Ellenőrzőkód:
Ellenőrzőkód


Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Következik
Sajóbábony
MOL Magyar Kupa 2. forduló

2025.08.24 (16:00)

Sajóbábony
?:?
Eger SE
Szavazás
Sajóbábony - Eger SE

Hazai győzelem

Vendég győzelem

Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

bela 
08.10 20:57
Ez ***a volt ?

ese 
07.31 12:06
bocs.. ez az https://youtu.be/... ZNI?si=JWEszllN9ElsTIj8

ese 
07.31 12:01
összefoglaló https://www.youtu... atch?v=TwGhx60qZNI

Egy.oreg 
07.24 16:56
Ez az ember mondja azt, hogy tavasszal történnek furcsaságok, így bármi előfordulhat! Ez így is van. Csak egy példa: 2024.05.06. 17:00 DVTK II ? Eger SE 3:0 Talán emlékeznek páran, hogy az ifivel utaztunk el és ezzel a vereségünkkel maradt bent a dió és esett ki a Tarján.

A.I. 
07.24 12:48
Én már évek óta a hivatalost sem olvasom. Egy rakás szar az egész.

További üzenetek

Partnerek
Kattints a logóra!

Hozzászólások
08.19 10:57 - Mestermérleg
Resszkess bábony

08.18 18:37 - Mestermérleg
Jól beszóltak Siminek, de szerintem ez is leper...

08.18 12:38 - Mestermérleg
Örökkön örökké

08.18 06:48 - Mestermérleg
Eddig lehetett azzal védekezni, hogy a buta szu...

08.11 05:43 - Vereség
Nem a játékosokkal van a baj, hanem a mesterrel...

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Table 'egrifc.fusion_new_users' doesn't exist