Nem mondható, hogy egy sikeres szerdai „kiránduláson” van túl az Eger SE. A különbség NAGY volt a két csapat között a kisvárdai összecsapáson. Sajnos megint egy egyéni figyelmetlenség hozta a hibát és ebből a korán (3. perc) bekapott gólt, majd jött a kiállítás (sokadik), az értékesített 11-es és a gól együttesen sokkolták a csapatot. Így gyakorlatilag 65 percet emberhátrányban volt kénytelen játszani az Eger és ez már előre vetítette, hogy nem sok esély maradt még a pontszerzésre sem. A hétvégi Füzesgyarmat elleni idegenbeli meccsre nagyon össze kell kapnia magát a társaságnak, ha nem akarnak úgy járni, mint Kisvárdán. Remélhető, hogy a hétközi vereség nem hagyott mély nyomokat senkiben és kellő önbizalommal, akarattal, hittel és alázattal áll majd mindenki a mérkőzéshez! Ez abból a szempontból is fontos, hogy végleg leszakad-e a csapat a középmezőnytől vagy még megmarad az esély a célok eléréséhez. Igaz, a minimális célkitűzést, ami a bennmaradás elérése volt, már teljesítette a gárda.
1. FÜZESGYARMATI SK – EGER SE
A hazaiak az elmúlt fordulóban elveszítették a tavaszi veretlenségüket Sényőn, ezért biztos, hogy szeretnének jó eredményt elérni az Eger ellen, akik súlyos, kiütéses vereséget szenvedtek Kisvárdán. Kérdés, hogy mekkora sokk érte a csapatot és ezt a szakmai stábnak sikerült e rendezni ilyen rövid idő alatt, mert csak akkor van esély a hazai környezetben nagyon masszív és szervezett játékot nyújtó Füzesgyarmat ellen a pontszerzésre.
HAJRÁ EGER SE!!!
Tippem: 2-1
2. BÉKÉSCSABA II – JÁSZBERÉNYI FC
A berényieknek nem sikerül kijutniuk a hullámvölgyből, hiszen az elmúlt 10 fordulóban hét alkalommal hagyták el vesztesen a pályát, ami példátlan a klub történetében. Mindössze 3 szerény döntetlen jött össze tavasszal. A soron következő találkozó sem lesz számukra könnyű a csabai lila-fehérek tartalékcsapatával szemben. A viharsarkiak ebben az idényben kifejezetten eredményesen játszanak, szorgalmasan rugdossák a gólokat (67) és ez a pontgyűjtésben is megmutatkozik.
Tippem: 2-0
3. DVSC II – HIDASNÉMETI VSC
A hazai piros-fehér fiatalok nem várt vereséget szenvedtek hétközben a sereghajtó otthonában (2-4). A hétvégén ismét egy alsóházi csapattal találkoznak, akik megtörték a Tiszafüred jó sorozatát és két k.o. (0-4; 1-6) után nyerni tudtak. A debreceni „loki-tartalék” együttese esélyesebb, hogy megszerezze a három pontot.
Tippem: 2-1
4. DVTK II – TÁLLYA
A hétközi fordulóban a miskolciak a 91. percben kapott góllal veszítettek pontokat Újpesten, a Lasztóczi-csapat viszont „hozta a formáját” és ismét nagyon kikapott, ezúttal a Salgótarján végezte ki őket (4-0). A két csapat eddigi teljesítménye és a papírforma alapján sima hazai győzelem várható.
Tippem: 3-1
5. HAJDÚSZOBOSZLÓ – BKV ELŐRE
A fürdővárosiak a hétközi megyei rangadón buktak el Debrecenben, a Dóczi úti Egyetem-Stadionban (0-2). Újabb nehéz csata vár rájuk a BKV ellen. A közlekedésiek az egri illetőségű Csanálosi Patrik vezérletével nagyszerű győzelmet arattak a jól szereplő Tiszaújváros ellen és zsebelték be a 3 pontot a Vitelki-csapattal szemben. Az újabb felsőházi, egymás elleni rangadón nem kisebb a tét, mint a 3. hely. Amennyiben vendég győzelem születik, akkor szinte biztos, hogy bronzérmes a budapesti legénység, minden más eredmény esetén nyílt marad a két csapat közötti párharc.
Tippem: 1-1
6. ÚJPEST FC II – TÖRÖKSZENTMIKLÓS FC
A lila-fehérek a szerdán lejátszott DVTK II elleni, hosszabbításban elért góllal és ezzel a hazai döntetlennel továbbra is tartják az immár 7 meccses veretlenségi sorozatukat. A hétvégi utolsó helyezett elleni matiné összecsapáson is ez megmaradhat, de hozzá kell tenni, hogy a Törökszentmiklós becsülettel küzd a bajnokságban, ami rendkívül szimpatikussá teszi a csapatot. A kiesést már nem tudják elkerülni, viszont a tisztes helytállásért mindenképpen dicséret illeti őket.
Tippem: 3-1
7. TISZAÚJVÁROS FC – KISVÁRDA II
Az egyik csapat vereséggel, a másik győzelemmel hangolt hétközben az egymás elleni vasárnapi találkozójukra. A várdai vitézek simán lerendezték az Egert (5-1). A Tisza-partiak szintén simán kikaptak a BKV Előre otthonában (0-2). Nagyon valószínű, hogy nem bírnak majd egymással és egy küzdelmes meccsen megosztoznak a pontokon.
Tippem: 2-2
8. SÉNYŐ-CARNIFEX FC – SBTC
A „stécé” gyakorlatilag hozta kötelezőt a Tállya ellen (4-0) és sikerült egy nagyarányú győzelmet aratnia. Sajnos lehet, hogy már ez sem mentheti meg a gárdát attól, hogy kiessenek. A szabolcsiak remek formába lendültek és emiatt esélyesebbek a három pont megszerzésére az életükért küzdő nógrádiak ellen.
Tippem: 2-0
9. KAZINCBARCIKA – DEAC
Igazi kelet-magyarországi rangadót láthatnak azok, akik kilátogatnak a Kolorcity-Arénába vasárnap délután. A két, magasabb osztályból nyáron kiesett gárda küzdelméből az adódó lehetőségeket jobban kihasználó csapat jöhet ki nyertesen. Hazai győzelem esetén tovább nőne a pontkülönbség a két rivális között és ez eldöntheti a feljutás kérdését
Tippem: 1-1
10. TISZAFÜREDI VSE – PUTNOK FC
A fürediek meglepetésre hosszú idő - 5 mérkőzés - után kikaptak Hidasnémetiben, de ezért is szép játék a foci, mert itt van a következő lehetőség a javításra, hogy ismét nyerjenek az „olasz” formát mutató borsodiakkal szemben. A Putnok szervezett játéka hozhat egy pontot a konyhára és megismétlődhet az őszi egymás elleni eredményük is (1-1).
Tippem: 1-1