Ezúttal T. Lacibácsi mondja el a véleményét a Csaba elleni mérkőzésről! Győzelem, végre győzelem! Három gólos verést mertünk a viharsarkiakra. Az eredmény meggyőző vendég sikert jelez, azonban aki látta a meccset, látta azt is, hogy korántsem volt ilyen sima. Az első félidőben legalább annyi helyzete volt a Csabának, mint nekünk. Kétség kívül a második jatekrészre mintha elfáradt volna a nagy melegben a hazai gárda, de mi sem brilliroztunk. Leőttünk két gólt, de sokkal többet mi sem mutattunk.Kicsit a Kisvárda 2 elleni meccsre hasonlított a tegnapi, csak fordított előjellel. Előre mentünk párszor és ezekből jó százalékkal gólt is szereztünk. A játék azonban - néhány formásab tamadást leszámitva - igencsak hagyott kívánnivalót maga után. Összességében egy gyenge találkozón sikerült felülmúlni soros ellenfelünket. A szerdai nehezebbek ígérkezik, bár a Füzesgyarmat sem vitézkedett eddig a bajnokságban. Egy győzelemmel (talán egy x-el is) a csapat, a vezetés fellélegezhet kicsit. |