Egri Szurkolói Oldal
Következik
Tabella
Gólszerzők
Lapok
Statisztika
Regisztrált tagok: 543
Aktiválatlan tagok: 0
Legújabb tag: Hopp

Látogatók ma: 200
Látogatók tegnap:331
Összes látogató: 1236299

Utolsó 24 órában: 
























Névnap
Friss hírek
Agria Ultras

AU a Facebookon
Egyebek
A nap vicce

Közelmúlt büszkeségei
Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Nem zörög a haraszt

Nem hivatalos információ!

Eddig bírta Néma Bob! Hát ez nem volt sok.

Azok az idősebb szurkolok, akik már akkor mérkőzésre jártak, amikor Sz. A. a dömperével játszott a homokozóban, már a télen megmondták (szerényen mondhatom, hogy én is), hogy ennek nem lesz jó vége. Ez nem is lenne olyan nagy gond, mert mindig van olyan év, amikor hol gyengébb, hol erősebb csapatunk volt. De most más a leányzó fekvése. Sz. A. szerint a tavalyi csapatunk klikkesedő csőcselék volt, akiket az első adandó alkalommal el is zavart. Igazolt helyettük másokat, akikről meg volt győződve (Klink szindróma) hogy kisújból törnek mindenkit ketté. Azt is beismerte, hogy ha buknia kell, akkor inkább az ő csapatával bukjon, mint a csőcselékkel. Már akkor tudta mindenki (kivéve Sz.A.) hogy a vezetőedző napjai meg vannak számlálva. Az új csapata teljesítménye finoman fogalmazva is hagyott kívánni valót maga után. Ezzel nem lenne semmi baj, hiszen azért van a szurkoló, hogy segítse, biztassa a csapatot akkor is, ha gyengébben megy. A baj ott van, amikor a nagyarc magasról tesz a szurkolókra. Nem nagyon akarom elhinni, hogy nem figyelmeztették erre, amikor velünk kezdett el harcolni, hogy nemrég ebbe már belefulladt egy „mester”. Értem én hogy új szerkesztő új Facebook, új instagram, és csak nekik mindent, de egy valamivel nem számolt SZ. A. A népharaggal nem illik packázni. Sokan mondták, hogy ki nem szarja le a facebookot? Lehet a fiatalok közkedvelt hírközlő formája, amivel csak az a gond, hogy a fiatalok leszarják a focit. Van még itt pár idősebb szurkoló, akit szemen köpött ez az ember. Szemen köpte a szurkolókat azzal, hogy ha már van új „sajtós” akkor már csak neki. Azt hitte velem baszik ki, de én csak egy közvetítő lettem volna. Ez a honlap 16 éve él!! Ez idő alatt dugába dölt pár próbálkozás. Különböző Facebook oldalak, Heves Foci, több hivatalos oldal, de mi itt voltunk és rögzítettünk mindent. Ezen a honlapon bármit bármikor vissza lehet keresni. Ez az oldal az utókornak is szól. Ez a pali ezt megszakította. Ne higgye senki, hogy miattam. Nekem mindig kézségesen nyilatkozott. Egyszer csak egy időben megjelent az új sajtós, majd a távozó játékosok nem túl szép színben tüntették fel a volt edzőjüket. Ennek hatására, Sz. A. úgy döntött, hogy csak az ESE alkalmazottjának nyilatkozik. Az Ő dolga. Elkezdődött egy háború, ami eddig tartott és mindenki nagyon jól tudta, hogy a mágusnak minden mérkőzés egy ajándék és napjai vannak hátra. Most eljött az idő. Nincs csiszolás, utolsó passz, magas fű, lélektelen játékos, hanem szembe jött a valóság. Kiderült, hogy a mester csak a titulusában mester, egyébként semmi köze az egészhez. Az az ember (Ő) aki ezt nem látta előre egy foci analfabéta. Meg hát az álmoskönyv szerint a szurkolókkal sem ildomos kikezdeni. Reméljük, az új edző másképpen viselkedik, remélem az új edzőnek majd valaki elmondja, hogy a szurkolókat igenis ki kell szolgálni, és ha így lesz mi partnerek leszünk. Szurkolunk, ha kell idegenben is, és mindenben támogatjuk a csapatot. Viszlát mester! És most igyunk egy pohár pezsgőt

Hajrá ESE! Miért? Azért, mert Eger!

 


Hozzászólások
#1 | Vasutas1 - 2022.09.16 19:23
Ennek épp itt volt az ideje.
#2 | varg - 2022.09.16 20:45
Nem irigylem az utódát. Egy marék lepkebol kell csapatot formálni tisztelet a kevés kivételnek
#3 | csakazeger - 2022.09.17 05:01
Megvan az első lépés a bentmaradás felé. Ő volt a leggyengébb láncszem
#4 | 666 - 2022.09.18 11:51
A szurkolók tudták. Most a vezetők is belátták. Már csak mzperx hiszi azt, hogy mágusunk volt. Szerintem ő még most sem látja be. Vagy háttal ült a lelátókon.
Hozzászólás küldése
Név:

Ellenőrzőkód:
Ellenőrzőkód


Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Szavazás
Sényő - Eger SE

Hazai győzelem

Döntetlen

Vendég győzelem

Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

MATYO 
04.10 10:00
Ez a jancsiszög több klubnál megbukott már, Egerben jól érzi magát mert aki tehetné nem akarja elmozdítani. / miért?/ talán majd a második félévben.

Oreg 
03.31 13:09
Mai SBTC-ESE meccsről várhatóan lesz-e élő TV közvetítés?

Szurkolo 
03.12 14:16
Stadion rekonstrukció hogy áll ? Esetleg egy szöveges , képes infót kaphatnánk?

Peter 
03.10 15:20
Hogy áll a meccs??

Oreg 
03.10 15:02
Félidő?

További üzenetek

Partnerek
Kattints a logóra!

Hozzászólások
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Közösség
Table 'egrifc.fusion_new_users' doesn't exist