Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Mestermérleg
Céró Bálint, vezetőedző Eger SE: Igyekszem komplexen értékelni az elmúlt hetet, és ezt a mérkőzést. A csapatvédekezés fejlesztése volt az első feladatunk, ami úgy érzem jó irányba halad. Támadójátékunk alapját a kiváló fizikai állapot-dinamika kellene, hogy jellemezze. Kővetkező lépésünk, ezt helyretenni. A 3 mérkőzésen rengeteg helyzetet sikerült kidolgoznunk, ennek tudatában a 2 rúgott gól, nagyon kevés. Elszomorít, hogy az ellenfeleink 1 rúgott góllal meg tudják verni csapatunkat. Keményen fogunk dolgozni, hogy a Jászberény ellen, hazai pályán a játék többi elemében is fejlődjünk és ami mindennél fontosabb,győzzünk.