Csalódottság…, csalódottság…, csalódottság…!
Mindenki nagyon el van keseredve azon, hogy újfent nem sikerült a megszerzett előnyt megtartani és ezt kihasználva győztesen elhagyni a pályát.
Most is csak sajnálni lehet a csapatot, ugyanúgy, mint az eddigi idegenbeli mérkőzések után. Putnokon is nagyon közel volt a bravúrhoz a gárda, de ismét megmutatkozott, hogy bizony hiányoznak a rutinos emberek a csapatból, akik tudják „menedzselni” az ilyen találkozókat és sikerre vezérelni az együttest. Pedig megint sikerült korán megszerezni a vezetést, akárcsak a BVSC ellen, a Szőnyi úton, de hiába a kétgólos előny, mert kihasználva a durva egyéni hibákat, viszonylag hamar kiegyenlített a hazai tizenegy, sőt a félidő vége előtt a vezetést is megszerezte a Putnok (megint egy fejesgól). Azt gondolom, egy idegenbeli bravúr nagy lökést adhatott volna a hátralévő őszi mérkőzésekre. Szombaton ismét idegenben lép pályára az Eger SE, egy újonc pesti csapat lesz az ellenfél, akik remekül szerepelnek egész ősszel, mindez köszönhető a hazai teljesítményüknek, amivel ott tudnak lenni a felsőházban.
1. PÉNZÜGYŐR SE – EGER SE
Nem sok csapat szerzett pontot vagy pontokat Pasaréten. Rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt hazai környezetben az újonc gárda. Reméljük, hogy a sok egygólos vereség átfordul legalább pontszerzésbe az Eger oldalán, de most igazán szükség lenne a három pontra. Nagyon ráférne az idegenbeli siker az egri csapatra, hogy nyugodtabban lehessen készülni az ősz utolsó két hazai meccsére.
HAJRÁ EGER SE!!!
Tippem: 1-1
2. KISVÁRDA II – BVSC-ZUGLÓ
A szabolcsiak hosszú idő után szereztek ismét pontot, de ez könnyen lehetett volna akár három is Debrecenben. Most valószínű, örülnének majd az egy pontnak is a listavezető ellen. A fővárosiak az újabb sima győzelmük után egy lépéssel közelebb kerültek a bajnoki cím megszerzéséhez. Az Urbán-legénység Szabolcsból is pontokkal tér majd haza.
Tippem: 1-3
3. VASAS FC II – KARCAGI VSE
Az angyalföldiekre nehéz összecsapás vár a szombati matinén, hiszen a nagy sorozatban (hét meccse veretlenek) lévő újonc, a dobogós helyen álló karcagiak látogatnak a Fáy utcába.
Tippem: 1-2
4. DVSC II – BKV ELŐRE
A Loki két nagyszerű győzelem után kapott ki a Karcagtól. Ezen a hétvégén sem lesz könnyebb dolguk a nagy formajavulást mutató fővárosi közlekedésiekkel szemben, akik könnyű győzelmet arattak a Füzesgyarmat fölött.
Tippem: 2-3
5. FÜZESGYARMATI SK – JÁSZBERÉNYI FC
A füzesieknek a fővárosban elszenvedett vereség után egy olyan csapat ellen kellene javítaniuk, amelyik felfelé ívelő formát mutat az utóbbi mérkőzéseken. Mindenképp nyerni kell, ha nem szeretnének tartósan a kieső zónához tartozni.
Tippem: 2-1
6. TISZAFÜREDI VSE – PUTNOK FC
A Tisza-partiak stabil középcsapatnak számítanak a mezőnyben. A hétvégi fordulóban a dobogós Putnokot látják vendégül. Szoros mérkőzésen meglepetést is okozhatnak a borsodiak ellen Barzsóék.
Tippem: 2-1
7. BÉKÉSCSABA II – KŐRÖSLADÁNYI MSK
Hiába a két bravúros döntetlen a viharsarkiaknál, nem tudnak elmozdulni az utolsó helyről a lila-fehér fiatalok. A vendégek kényelmes helyzetben vannak, újonc létükre minimális a lemaradásuk a dobogótól. Ez megadhatja a jó alapot a két Békés-megyei szomszédvár mérkőzésének.
Tippem: 2-4
8. DVTK II – SÉNYŐ-CARNIFEX FC
Hat veretlen mérkőzéssel a lábukban megszerezhetik az újabb hazai győzelmüket Vincze Ricsiék a rettenetes őszt produkáló Sényő ellen.
Tippem: 3-1
9. FC TISZAÚJVÁROS – HAJDÚSZOBOSZLÓ
Nagyon nehéz helyzetben van a Tiszaújváros, ilyenben még talán nem is volt. Hatalmas munkára van (lesz) szükség, hogy ebből a mély gödörből kikecmeregjen a gárda. A fürdővárosiak ellen minden tudásukra szükségük lenne, hogy egy jó eredményt érjenek el Vitelkiék. Az utóbbi hetekben a Szoboszló kissé visszaesett, talán ez adhat némi esélyt és reményt a hazai csapatnak.
Tippem: 1-1
10. FC HATVAN – DEAC
A Zagyva-partiak egy nagyszerű sorozatnak köszönhetően stabil középcsapatnak mondhatják magukat, az egyetemisták pedig ennek a mezőnynek az elején találhatók. Pár héttel ezelőtt tuti vendégsiker lett volna, de most egy jó mérkőzés várható a Népkertben, akár még hazai győzelem is benne lehet, de a döntetlenre nagyobb az esély.
Tippem: 1-1