Mit lehet mondani egy ekkora fiaskó után? Óriási lehetőséget engedett ki a kezéből az egri gárda azzal, hogy vereséget szenvedett a Szentmarjay-Stadionban a tiszaújvárosi kék-sárgáktól. A mérkőzést nézve, szinte érezhető volt, hogy néhány „játékos” fejben már megnyerte ezt a találkozót. Megint olyan egyéni hibákból kapta a csapat a gólokat, amelyek már többször is visszaköszöntek, de egy kis koncentrációval ezeket abszolút el lehetett volna kerülni. Pedig a meccs előtt a vezetőedző is ezt hangsúlyozta ki, hogy nem lesz elég, ha csak a mez és a cipő megy ki a pályára. A beharangozóban is erre próbáltam fölhívni a figyelmet, hogy „mentálisan nehéz mérkőzés vár a csapatra”. Ebben a helyzetben nem szabad így hozzáállni egy ilyen fontossággal bíró mérkőzéshez, mint ahogy tette ezt a gárda néhány tagja. Remélhető, hogy nem követi el ezt ismét a csapat. Amennyiben igen, akkor megkérdőjelezhető, hogy azok az emberek, akik nem tudnak felnőni hasonló feladatoknak a megoldásához, egyáltalán alkalmasak e arra, hogy továbbra is a csapat tagjai maradjanak. Tudom, hogy nagyon nehéz túltennie magát az embernek ezen a szituáción, de jön a következő mérkőzés, amit mindenképpen úgy kell lejátszani, hogy csak a győzelem és a három pont elérése, megszerzése lehet a cél. Minden más eredmény rettenetesen nehéz helyzetbe sodorhatja a csapatot a jövőre nézve.
1. EGER SE – KISVÁRDA II
Az egriek nagy lehetőséget szalasztottak el azzal, hogy nem tudták legyőzni az őszi szezonban gyengélkedő Tiszaújvárost. A hétvégi találkozó sem lesz könnyebb, mert a Kisvárda hosszú idő után ismét tudott nyerni, s ez biztos, hogy önbizalmat adott a fiataloknak. Nagyon oda kell tennie magát mindenkinek, aki pályára lép ezen az utolsó őszi meccsen, ha „szépen” akarják zárni a szezont. Nem beszélve arról, hogy eddig még pontot sem sikerült szereznie az Egernek aktuális riválisával szemben. Három vereség a mérleg és 1-12 a gólkülönbség, amin mindenképpen illene javítani a csapatnak.
HAJRÁ EGER SE!!!
Tippem: 2-1
2. DEAC – FÜZESGYARMATI SK
Az egyetemisták egy hazai sikerrel tapadnának a dobogósokra. A Füzesgyarmat idegenben rendkívül gyenge teljesítményt nyújt, ezért kevés az esélyük még a pontszerzésre is.
A Tippem: 2-0
3. JÁSZBERÉNYI FC – VASAS FC II
A Jászberénynek volt egy rövid fellángolása az ősszel, de ez már a múlté, mert ismét a vereségek számát gyarapították az utóbbi hetekben. A Vasas fiataljai viszont 3 hete veretlenek és valószínű, hogy ezt szeretnék folytatni a Jászberény ellen is, amire még idegenben is van esélyük.
Tippem: 1-1
4. PÉNZÜGYŐR SE – FC TISZAÚJVÁROS
Továbbra sem tud kijönni a gödörből a pasaréti gárda. Már nagyon várhatják, hogy vége legyen a szezonnak és rendezni tudják a sorokat. Hetek óta nyeretlenek, talán a „feltámadó” Tiszaújváros ellen megszerezhetik a hőn áhított győzelmet, de rendkívül nehéz lesz az Egerben győzni tudó és ezzel önbizalmat szerző vendégekkel szemben.
Tippem: 3-2
5. KARCAGI VSE – TISZAFÜREDI VSE
A karcagiak imponáló hazai mutatókkal rendelkeznek. A Tisza-partiak legyőzésével ottmaradnak a közvetlen élbolyban.
Tippem: 3-1
6. PUTNOK FC – SÉNYŐ-CARNIFEX FC
Szédítő magasságokban a Putnok! Nem emlékszem, hogy valaha is voltak ilyen helyzetben, mint most, ebben a szezonban. A hétvégi meccsen egy győzelemmel megerősítik a 2. helyüket és egy jó téli felkészüléssel tovább üldözhetik a BVSC gárdáját. A szabolcsiaknak Putnokon a „statiszta” szerep jut. Nagyon kell már nekik a szünet!
Tippem: 4-1
7. KŐRÖSLADÁNYI MSK – DVSC II
A Kőrös-partiak abban a tudatban lépnek pályára, ha nyernek, akkor a dobogón telelnek, ami fantasztikus eredmény az újonctól. Viszont az ellenfél, a jó formában és rengeteg gólt szerző Debrecen lesz. A Loki fiatalok megnehezíthetik a hazaiak dolgát a szombati mérkőzésen.
Tippem: 2-1
8. BVSC-ZUGLÓ – BÉKÉSCSABA II
Urbánék mindenképpen az élen fejezik be az őszi szezont, amit győzelemmel akarnak ünnepelni. Ezen a találkozón csak a gólkülönbség lehet kérdéses. A viharsarkiak rettenetes őszt produkáltak, ami meg is látszik a helyezésükön.
Tippem: 5-0
9. HAJDÚSZOBOSZLÓ – FC HATVAN
Hazai pályán esélyesebbek Bogdanovicsék, de Spisljak mester is kitalálhat valamit, hogy meglepetést okozzanak a fürdővárosban.
Tippem: 1-1
10. BKV ELŐRE – DVTK II
A közlekedésiek szeretnék győzelemmel zárni a szezont, de nem lesz könnyű feladat a diósgyőri fiatalok elleni mérkőzés, mert Vincze Ricsi vezetésével jól szerepelnek a piros-fehérek.
Tippem: 1-1