Nagy lehetőséget szalasztott el az Eger SE azzal, hogy a mérkőzés hajrájában gólt kapott - meglehetősen gyanús eset után - és így nem tudta megszerezni a már zsebben lévő pontokat a „feltúrbózott” Vasas II ellen a Fáy utcában. Rettenetesen fájó, hogy nem lett meg a három pont, ami nagyon, de nagyon kellett volna az egrieknek. A hétvégén itt lesz a lehetőség a javításra a DVTK ellen. „Testvéri” kapcsolat ide, „testvéri” kapcsolat oda, ez bizony rangadó lesz a javából. A két szomszédvár összecsapása mindig pikáns mérkőzést vetít előre, függetlenül a két csapat táblázaton elfoglalt helyezésétől.
Az eddig lejátszott mérkőzéseken voltak negatív, rossz irányt mutató jelek, amikkel bőven rendelkezik a gárda. Hiába a küzdőszellem, ha a játék bizonyos elemeiben nagyon gyengén áll a csapat. Ezeket a hibákat kellene minimalizálni, eltüntetni.
Vasárnap egy újabb tartalékalakulatot, a Diósgyőr II fiataljait fogadják az egriek a Szentmarjay-Stadionban. Amennyiben javul a játékosok mérkőzéshez való hozzáállása, alázata és még lehetne sorolni tovább, akkor győzelmet jegyezhet fel a csapat. Csak reménykedni lehet, hogy most egy ilyen széria kezdete következik és megnyeri ezt a nagyon fontos mérkőzést az Eger SE!
1. EGER SE – DVTK II
A hétvégén mindenképpen meg kell szerezni a 3 pontot, ha nem akar még nagyobb hátrányt összeszedni magának a csapat az előttük állókkal szemben. Az okát nehéz megfejteni ennek a hullámzó teljesítménynek, de talán most megcsípik a három pontot a diósgyőri fiatalok ellen. A vendégek rendkívül szervezetten játszanak és a tavasszal nagyon rendben van a védekezésük is, amit az is mutat, hogy csak egyetlen gólt kaptak.
HAJRÁ EGER SE!!!
Tippem: 2-1
2. PÉNZÜGYŐR SE – VASAS FC II
Két szomszédvár összecsapásán bármi megtörténhet. A piros-kékek javuló formát mutatnak, a két meccsen megszerzett 4 pont mindenképp ezt tükrözi. A pasarétiek is bekezdtek rendesen a tavaszi szezonban, hazai pályán nem kapnak ki a rutinos játékosokkal megerősített Vasas ellen.
Tippem: 1-1
3. BVSC-ZUGLÓ – SÉNYŐ-CARNIFEX FC
A BVSC feltartóztathatatlanul megy előre. Kijavították a DVTK elleni hazai pontvesztést és megnyertek egy rangadót Tiszafüreden. Ezért abszolút dicséret illeti Urbán Flóri csapatát. A szabolcsiak is megtalálták azt a „sínpárt”, amelyiken tavasszal száguldanak. Kérdés, hogy sikerül e rajta maradniuk vagy a Szőnyi úton jön a kisiklás.
Tippem: 2-1
4. HAJDÚSZOBOSZLÓ – TISZAFÜREDI VSE
A fürdővárosiak, ha szeretnének visszakapaszkodni az élbolyhoz, akkor győzniük kell a Tisza-partiak ellen, akik hazai pályán kikaptak a listavezetőtől és ezzel egy remek sorozatuk szakadt meg.
Tippem: 2-1
5. KŐRÖSLADÁNYI MSK – BKV ELŐRE FC
Nagy csata várható a Kőrös-partján. Két hullámzó teljesítményt nyújtó csapat találkozik egymással. Ebben a helyzetben talán mindkét gárda örül majd a döntetlennek.
Tippem: 1-1
6. FC TISZAÚJVÁROS – DVSC II
A Tiszaújváros komolyan gondolja az osztályban maradást, ezért mindent megtesznek Vitelkiék. A hétvégén a DVSC II ellen is megvan az esély arra, hogy behúzzák a mérkőzést. A piros-fehér fiataloknak egyáltalán nem tett jót, hogy elmaradtak a meccsei. Nehéz lesz a „szurokból” kijönniük.
Tippem: 2-0
7. DEAC – KARCAGI VSE
Két közel azonos formát mutató csapat találkozik egymással és most javíthatnak a hazaiak. Amennyiben otthon tartják a pontokat, akkor megelőzik a vendégeket a táblázaton, de nyilván a Karcag is ott lesz a pályán.
Tippem: 1-1
8. KISVÁRDA II – FÜZESGYARMATI SK
A hazaiak játéka és teljesítménye messze elmarad a megszokottól. Egyelőre a „vonal” alatt vannak, s bizonyára szeretnének onnan elkerülni. Ehhez nyerniük kell az idegenben siralmas eredménnyel rendelkező Popescuék ellen.
Tippem: 1-1
9. FC HATVAN – BÉKÉSCSABA II
Mindkét csapat vereséggel hangolt az egymás elleni találkozójukra. Borzalmas a lilák teljesítménye és ebből sajnos kiesés lesz. A Hatvan szépen gyűjtögeti a pontokat és most is van esély arra, hogy akár három pontot szerezzenek.
Tippem: 2-0
10. JÁSZBERÉNYI FC – PUTNOK FC
Ég és Föld! A két ellentétes utat bejáró csapat találkozóján egyértelmű vendégsiker várható. Amennyiben a Putnok nem veszi félvállról a mérkőzést és az eddig mutatott eredményes játékát hozza, akkor magabiztos győzelmet arathat a teljesen leamortizált Jászberény ellen.
Tippem: 0-3