Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Mestermérleg
Tudtuk, hogy a hazai csapat vissza fog állni, kontrákra rendelkezik be, nagyon figyelnünk kellett, mert azért volt benne veszély. Inkább mi birtokoltuk a labdát, türelmesen epitkeztunk. Nagyon sok labdát szereztünk kozeppalyan, de sokat el is adtunk. Építő jellegű volt, hogy gyorsan tudtunk válaszolni a hazai vezető gólra. A második felidore még dominansabban jottunk ki, sikerült is megszereznunk a vezetést, utána azért a hazai csapatnak is volt kapujába, de most olyan periódusban vagyunk, hogy ezek nekünk kedveznek. Őszi 3. a csapat, aminek nagyon örülünk, ugy erzem, hogy a mai meccsen is tobbet tettunk a győzelemért. A golok számában mindenképpen, és ez döntőnek bizonyult. Jo ellenfelet győztünk le, további sok sikert kívánok az Egernek.