Egri Szurkolói Oldal
Következik
Tabella
Gólszerzők
Lapok
Statisztika
Regisztrált tagok: 543
Aktiválatlan tagok: 0
Legújabb tag: Hopp

Látogatók ma: 96
Látogatók tegnap:359
Összes látogató: 1385542

Utolsó 24 órában: 
























Névnap
Friss hírek
Agria Ultras

AU a Facebookon
Egyebek
A nap vicce

Közelmúlt büszkeségei
Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Varga Iván: Igazi csemege lesz a kilátogató szurkolóknak az összecsapás.

Az elmúlt vasárnap lezárult az NB.III. őszi szakasza, ami nem úgy sikerült az egrieknek, ahogy azt eltervezték és szerették volna. Sajnos a volt egri tréner – Vitelki Zoli – irányította Tiszaújváros elvitte mindhárom pontot Egerből. Pedig jól indult a mérkőzés, hiszen Tóth M. révén a hazaiak szerezték meg a vezetést, de nem tudták azt megtartani, a 2. félidőben fordítani tudtak a vendégek. Ezzel a vereséggel és a szezon második felében elhullajtott pontoknak köszönhetően a középmezőny alsó régiójában zárta az őszt az Eger SE. A hétvégén indul a második kör és mindjárt egy megyei rangadóval. A Jeney-mester által vezetett Füzesabony vendégeskedik a Szentmarjayban. Bukránék minden valószínűség szerint győzelemmel szeretnének búcsúzni a lelkes hazai szurkolóktól. Erre minden esélyük megvan, hiszen ősszel elhozta Abonyból a három pontot az Eger, de ez a Füzesabony már nem az a csapat, amelyik akkor pályára lépett. Tudjuk, hogy mekkora presztízse van egy ilyen találkozónak. A szurkolók szeretnék, ha végre hosszú idő után ismét nyerne a csapat és Egerben maradna a három pont, mert ellenkező esetben nagyon közel kerülne a veszélyes zóna, ami nem tenne jót a téli szünetre. Sokkal nyugodtabban lehetne elkezdeni a felkészülést a tavaszi folytatásra, ha megszerezné a csapat győzelmet és a három bajnoki pontot.

 

1. EGER SE – FÜZESABONY-ERŐSS ÚT KFT

Megyei rangadó következik az Eger SE számára. Tudja mindenki, aki valaha űzte ezt a szép játékot, hogy egy ilyen mérkőzésnek mekkora a presztízse és emellett még óriási jelentősége van. Igazi csemege lesz a kilátogató szurkolóknak az összecsapás.

HAJRÁ EGER SE!!!
Ősszel: 2-0 Eger

Tippem: 3-1

 

2. SALGÓTARJÁNI BTC – FC HATVAN

A hazaiak az utolsó fordulókban nagyszerű eredményeket értek el, főleg hazai környezetben. Vasárnap is esélyesek a gödörben lévő Hatvan ellen.

Ősszel: 0-0

Tippem: 2-0


3. TISZAFÜREDI VSE – TISZAÚJVÁROS FC

A hétvégén Tisza-parti rangadó lesz. A hazai gárda már régen nyert mérkőzést, itt a lehetőség, hogy megismételjék az őszi eredményt. A Vitelki-legények dobogósként érkeznek, ráadásul fantasztikus formában vannak, ami miatt akár nyerhetnek is Tiszafüreden.

Ősszel: 2-0 Tiszafüred

Tippem: 1-1

 

4. SÉNYŐ FC-SELYEM BER – DEAC

 Kapacináék vereséget szenvedtek a szabolcsi rangadón. Elég felemásra sikerült ez a félszezon a hazaiaknak, a hétvégén az egy pontért is nagyot kell menniük. Az egyetemisták elherdálták a tetemes előnyüket, ezért lecsúsztak az első helyről és nem lettek őszi bajnokok. Győzelmi kényszerben vannak, ha nem akarnak leszakadnia a bajnoki címért zajló versenyfutásban.

Ősszel: 1-0 DEAC

Tippem: 0-2

 

5. MÁTÉSZALKAI MTK – NYÍREGYHÁZA II

A szabolcsi újoncok egymás elleni csatájában a Szpari fiataljai szerepeltek jobban. A kezdeti gyengélkedés után magára talált a Török-csapat és egy remek sorozatnak köszönhetően a táblázat első felében találták magukat, ami megfelelő alapot ad nekik a további jó szerepléshez. A hétvégén is esélyesek a sereghajtó ellen.

Ősszel: 1-1

Tippem: 1-3

 

6. DVTK II F4R – PUTNOK FC 

Borsodban is megyei rangadó következik. A piros-fehér fiatalok hullámzó őszi teljesítménnyel és néhány bravúros győzelemmel a tabella középső harmadában várhatják a szünetet. Nem gondolom, hogy megismétlődik az őszi eredmény, mert a Szala-csapat javuló formát mutat.

Ősszel: 2-0 DVTK

Tippem: 1-1

 

7. KISVÁRDA II – BACSÓ BETON-CIGÁND SE

A tavalyi önmagukhoz képest csalódás mindkét csapatszereplése. A hétvégi matinén is bármilyen eredmény születhet a Várkerti-stadionban. A hazai pálya előnyét kihasználhatják a „Vitézek” a hat mérkőzés óta nyeretlen vendégekkel szemben.

Ősszel: 1-1

Tippem: 3-1

 

8. DVSC II – KARCAGI VSE

A Loki öt vesztes mérkőzés után tudott ismét győzelemnek örülni. A vasárnapi ebédidőben kezdődő találkozón rettenetesen nehéz dolguk lesz az aktuális listavezető ellen. A vendégek, ha megfelelően állnak a mérkőzéshez, akkor nem lehet kérdés a három pont sorsa.

Ősszel: 2-2

Tippem: 0-2


Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Név:

Ellenőrzőkód:
Ellenőrzőkód


Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Következik
Gyöngyös
MOL Magyar Kupa 1. forduló

2025.08.02 (16:30)

Gyöngyös
0:2
Eger SE
Szavazás
ESE - DVTK II

Hazai győzelem

Döntetlen

Vendég győzelem

Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

ese 
07.31 12:06
bocs.. ez az https://youtu.be/... ZNI?si=JWEszllN9ElsTIj8

ese 
07.31 12:01
összefoglaló https://www.youtu... atch?v=TwGhx60qZNI

Egy.oreg 
07.24 16:56
Ez az ember mondja azt, hogy tavasszal történnek furcsaságok, így bármi előfordulhat! Ez így is van. Csak egy példa: 2024.05.06. 17:00 DVTK II ? Eger SE 3:0 Talán emlékeznek páran, hogy az ifivel utaztunk el és ezzel a vereségünkkel maradt bent a dió és esett ki a Tarján.

A.I. 
07.24 12:48
Én már évek óta a hivatalost sem olvasom. Egy rakás szar az egész.

Szecsi.Attila 
07.24 12:05
Olvastátok F.B. nyilatkozatát? Nehéz volt hangos nevetés nélkül végig olvasni Grin

További üzenetek

Partnerek
Kattints a logóra!

Hozzászólások
07.28 17:32 - X
Én előzetesen azt gondoltam, ha a középmezőny e...

07.28 09:10 - X
Sajnos idény végén is így fog kinézni a tabella...

07.21 18:58 - Frissítés a Hírek menüre kattintva!
Megnéztem a barcika honlapját. Aznap játszottak...

07.19 12:45 - Frissítés a Hírek menüre kattintva!
NB1-es ellenfelet fogad a város és a hivatalos ...

07.09 20:59 - Történelem, hiányérzet, viszonyítási alapok (II. rész)
https://www.heol.hu/helyi-sport/2025/07/egri-sp...

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Table 'egrifc.fusion_new_users' doesn't exist