Céró Bálint klubigazgató, ESE: Sajnos ebben a bajnokságban nem sokat számít a tabella, ez meccsről meccsre bebizonyosodik. Szeretnénk szépen zárni az évet. Sokat jelentene a stábnak és a játékosoknak egyaránt. Nem lesz egyszerű dolgunk. Ellenfelünk hazai pályája a 3. Forduló óta bevehetetlen. Csapatunk védelme az “odavàgón” nagyszerűen teljesített. Erre most is szükség lesz. Hajrá Eger! Csáki Róbert vezetőedző, Cigánd: Sajnos vereséggel kezdtük az első „tavaszi” fordulót, így zsinórban a hetedik mérkőzésen maradtunk nyeretlenek, így a táblázaton visszacsúszunk a tizenkettedik helyre. A második fordulóban, az Eger otthonában egy simának mondható 3-0-ás vereséget szenvedtünk. Erre az eredményre a héten a játékosaimat emlékeztetni fogom, ezzel is motiválva őket egy számunkra jó eredmény elérésében. Méhes Róbert szurkoló, ESE: Eljött az utolsó forduló ideje. Csapatunk a papíron gyengébb Cigánddal játszik. kaphatnánk egy 1-2 mondatos beharangozót? Illés Andrea szurkoló, ESE: Az őszi szezon utolsó bajnoki mérkőzése. Papíron egy gyengébb csapattal fognak találkozni, jelenleg 12. helyen tanyázik a Cigánd csapata, míg az Eger a 7. helyen áll. Az Eger mérlege az utóbbi öt meccset figyelembe véve 2 döntetlen, 2 vereség, 1 győzelem. Cigánd 3 vereség , 2 döntetlen. Hat pont a különbség. Az egri csapatnak minden esélye meg van a győzelemre, de az is igaz, hogy az ellenfél felszívhatja magát és végre győzelmet szeretne, ráadásul hazai pályán! Én bízom az egri csapatban, és abban, hogy győztesen jönnek le a pályáról az utolsó őszi bajnokin! Hajrá Eger! Szécsi Attila szurkoló, ESE: Ezek, azok a meccsek amik közel a Decemberhez már senkinek sem esnek jól! Essünk túl rajta! Lehetőség szerint hozzunk pontokat, aztán várjuk az információkat miután összeültek és kiértékelték az őszt. 1-2 frissítés szükséges lesz!
Sashalmi Árpád szurkoló, ESE: Lehet, hogy túl vagyunk a legfontosabb győzelmen, ami ugyan megérdemelt, de szerencsés is. A Cigánd ellen nyugodt, de mindent beleadó játékot várok, és jó lenne legalább egy ponttal zárni az évet. Jó pihenést és felkészülést a csapatnak és a stábnak. Még valami: jó lenne megbízható információ arról, hogy miért nem lehet közvetíteni az idegenbeli meccseket. Nem tudom kinek fájna, ha megvalósulna. Grósz Ákos szurkoló, ESE: Nagyon szurkolunk Milánnak, hogy a téli szünetben magasan vezesse a góllövő listát, ehhez legalább 2 gólt kellene lőnie Cigándon. Szerintem meg lesz, és viszonylag jó pozícióból várhatjuk a téli átigazolási időszakot, hogy megerősödve 1-2 rutinosabb játékossal, szép tavasz elé nézzünk. Tippem: 1-3 Farkas Péter szurkoló, ESE: Az őszi forduló utolsó meccsén csak a győzelem jöhet szóba, ezzel biztosítva, hogy jövőre kellő önbizalommal tudjuk folytatni a bajnokságot. Hajrá ESE! Csanádi Péter szurkoló, ESE: A Cigánd finoman szólva sincs kirobbanó formában, miként - legutóbbi győzelmük dacára - mi sem. Nem éppen közönségcsalogató meccs vár tehát a csapatokra a fagyos időben… A derbi egyetlen pozitívuma, hogy utána pihenhetnek játékosaink. Jómagam továbbra is azt mondom, jelenlegi körülmények közt ennek az egésznek nem sok értelme van. A klubvezető talán az ősz elején elmondta, egyre alacsonyabb a színvonal az NB 3-ban. Nos ebben a “gyenge” bajnokságban is kevés választ el minket attól, hogy ismét ne hátrafelé kelljen nézelődnünk. És mi lenne, ha Céró Bálint az utolsó pillanatban nem igyekszik megszerezni Tóth Milánt és Lencsést… Egyre kevésbé érdekel ez az egész, pedig több, mint 35 éve szurkolok Eger csapatainak. Ráadásul ugyan ezt a lemondást látom több szurkolótársamon is. Lassan 1-2 hozzátartozó jelenlétében zajlanak majd a hazai meccsek. Nagyon szomorú ez az egész. Tamasi Ákos szurkoló, ESE: Itt az ideje győzni idegenben. Ennek minden feltétele meg van, és még csak nem is lenne bravúrgyőzelem. Ennek ellenére a tippem 1:1
|