![]() |
Sütő Szilár, Szakmai igazgató: Ha valóban egy-két szóban kell megfogalmazni a mérkőzéssel kapcsolatos elvárásokat, akkor: Csak a Győzelem jut eszembe. Kulcsfontosságú mérkőzés következik ismét, ahol mindenképpen meg kell szereznünk a három pontot. Ellenfelünk matematikailag még nem, de valójában már búcsúzott az NB3-as küzdelmektől. Ettől függetlenül hiba lenne azt hinni, hogy olcsón adják majd a bőrüket. |
![]() |
Céró Bálint, klubigazgató: Remélem sikerül győznünk. Ránk férne. Hajrá Eger!
|
![]() |
Debreczeni Dávid, csapatkapitány: Nehéz helyzetbe hoztuk magunkat múlthéten, így csak egy esélyünk maradt, nyerni kell hétvégén! Nem sok van hátra a bajnokságból, egyre szorosabb a tabella, remélem, ezt mindenki átérzi és olyan teljesítményt tudunk nyújtani amivel távolabb kerülünk a kieső zónától! |
![]() |
Grósz Ákos, ÖREGri elnök: Úgy gondolom, most már elég a nagylelkűségből, most már magunkon is kell segítenünk, kötelező a győzelem, amely rettentő nehéz lesz, egy nem rossz csapat ellen, akik bizonyítani akarnak. |
![]() |
Dr. Sashalmi Árpád, szurkoló: Újabb verzió kering a lelátón arról, hogy miért nem lehet lemondatni a mestert. Ha ez igaz, akkor nem is sejtettem, hogy vérbeli profi szerződéssel bíró edzőnk van. A csapat játéka viszont finoman szólva is amatőr volt. Fogalmam sincs mi lesz hétvégén, de egyre kevésbé is érdekel. Szerintem sokan vannak így, ami végtelenül szomorú. |
![]() |
Dr. Csanádi Péter, szurkoló: Azzal kezdeném, hogy úgy hallottam többeknek nem tetszik, ha valaki kritikát fogalmaz meg a csapattal, de még inkább a vezetőséggel kapcsolatosan. Hát nem tudom. Azt javaslom, minden érintett nézzen magába és gondolja végig, hogy is van ez. Tavasszal 8 meccs, a megszerezhető 24 pontból 5 a miénk, 4-13-as gólarány. Aki ilyen körülmények közt nem tartja jogosnak a kritikát, annak feltehetőleg az élet más területén kellene szerencsét próbálnia, ahol nincs kudarc, nincs kritika. No de a meccsről: a hazaiaknál váltást követően feltehetőleg kettőzött erővel fog játszani a csapat. Nekünk sajnos nincs könnyű meccs, mindegyik nagyon nehéz. Talán egy döntetlen benne lehet a csapatban. |
![]() |
Illés Andrea, szurkoló: Hátra van még öt meccs, amiből a most soron következő Mátészalka az egyetlen csapat, aki a tabellán az Eger után helyezkedik el. Szerdai hír a Mátészalka edzőjének megköszönték a munkáját. Az új edző és a játékosok biztosan bizonyítani akarnak! Kemény meccs lesz! Győzelem várok, több góllal! Hajrá Eger! |
![]() |
Szabó Béla, szurkoló: A múlt heti hazai zakóra senki sem számított, de sikerült alul múlnia önmagát minden egyes játékosnak. Könnyű mindent az edzőre fogni, de sajnos már nem ő játszik, hanem a motiválatlan gyengécske játékosok, akik hétről hétre bizonyítják, hogy alkalmatlanok erre a szintre. Nem lesz könnyű dolgunk Mátészalka ellen sem, senki se vegye biztosra a sikert. Akár ki vannak fizetve a játékosok, akár nem ennél mindenképp több kell! A hazai csapatnál történt edzőváltás még pozitívan is hathat rájuk, pláne hogyha a hétvégére visszakerül a korábbi edző….. Sajnos én borúsan látom a csapat körüli helyzetet, de mindenképp bízom a pontszerzésben. Tippem 3:3 |
![]() |
Farkas Péter, szurkoló: Mit is írhatnék az ESE hektikus és kiszámíthatatlan szerepléséről? Talán annyit, hogy az utolsó pár mérkőzésre nagyon össze kell szedni magunkat. A Mátészalka az életéért küzd, a bent maradása elvileg még lehetséges. Nekünk végre itt a sokadik alkalom a győzelemre és remélem, a meccs végén elénekelhetjük azt a nótát, hogy: „Mátészalka gyászban van”! Tippem: 2:0-ra győzünk! Hajrá ESE! |
![]() |
Fodor Gergő, szurkoló: Mivel elég kritikusan szoktam fogalmazni, ezért vártam, hogy Csabi engem is megkeres, de szerencséje volt, nem tette. A mérkőzésről azt kell mondjam, hogy nem megbántva az ellenfelet egy ízig – vérig Megyei szintű csapat. Kit, ha őket nem. Nem csak, hogy győzni illene, de a gólarány javítása is kötelező feladat! Ha ez nem sikerül, akkor végkép eldől, hogy nekünk is Megyei csapatunk van. Persze nem kell izgulni, mert a mester majd egy jó alapozással visszavezeti a csapatot az NB-s bajnokságba. Nem bántom a csapatot, mert van bennük valami, amit sajnos az, akinek ki kellene hozni belőlük, alkalmatlan a feladatra. Szurkolok a srácoknak, menjenek ki a pályára és adják ki magukból amit tudnak. Ez a meccs nagyon kell. Tippem 1:2 |
![]() |
Méhes Róbert, szurkoló: Ha ilyen játékot nyújtunk, mint a múlt héten akkor sima vereség lesz. Nekem a Sényő elleni meccs volt az utolsó, befejeztem az Nb 3-at!! Tipp: 2-0 |