Rettenetesen pocsék tavaszi szereplést produkálva az egri csapat azzal, hogy az elmúlt héten, hazai pályán legyőzte a Nyíregyháza tartalék csapatát kiharcolta a bennmaradást az NB.III-ban. Debrecenbe nyugodtan, minden nyomás nélkül utazhatott a gárda, ahol várható és vállalható vereséget szenvedett az egyetemisták ellen, akik még versenyben vannak a Karcaggal a bajnoki címért. Viszont nem a saját kezükben van a sorsuk és csak akkor tudják megszerezni az első helyet, ha Varga Attila együttese a hátralévő két mérkőzésén már nem hibázik és ezzel együtt a debreceniek hozzák a két meccsüket.
Vasárnap a tavalyi bajnok Putnok vizitál a Szentmarjay stadionban, akiknek még minimális esélyük van a bajnoki aranyérem megszerzésére. Az Eger csapata teljesen nyugodtan játszhat és itt inkább a ’játszhat’ - on van a hangsúly.
Sok szimpatizánsnak tudna örömet okozni a gárda, ha a végeredménytől függetlenül egy látványos, közönségszórakoztató összecsapást láthatnának vasárnap délután, a szezon utolsó hazai mérkőzésén.
1. EGER SE – PUTNOK FC
A hazaiak kiharcolták a bennmaradást, ami a legminimálisabb célkitűzés volt a bajnokság elején. Nagyon sok problémával kellett szembenéznie a csapatnak ebben a szezonban. A Putnok még versenyben van, hogy megvédje a bajnoki címét, de ez nem a saját kezében van. Ezért vasárnap, ha a hazaiak hozzák a javuló formájukat, akkor egy jó mérkőzés kerekedhet ki, aminek a kilátogató szimpatizánsok örülnének a legjobban.
HAJRÁ EGER SE!!!
Ősszel: 3-0 Putnok
Tippem: 2-2
2. FC HATVAN – BACSÓ BETON-CIGÁND SE
A Spisljak-csapat még matematikailag nem biztosította be a helyét az NB.III-ban, ehhez mindenképpen pontot kell szereznie a Cigánd ellen, ami nehéz lesz a csapat formáját látva. A borsodi csapat még idegenben is esélyesebb a gödörben lévő Hatvan ellen.
Ősszel: 1-1
Tippem: 1-1
3. SÉNYŐ FC SELYEM-BER – MÁTÉSZALKAI MTK
A hazaiak, a diósgyőri vereségükkel megnehezítették a saját dolgukat, de a már kiesett megyei rivális elleni győzelemmel révbe érhetnek. A Mátészalka nem volt komoly tényező ebben a szezonban.
Ősszel: 1-0 Sényő
Tippem: 3-0
4. SALGÓTARJÁNI BTC – KARCAGI VSE
A nógrádiaknak egyetlen esélyük van arra, hogy bennmaradjanak az, ha legyőzik a listavezetőt. Minden más eredmény a kiesést jelenti a számukra. Vargáék remekül szerepelnek a bajnokságban, egyetlen kérdés nyitott még, hogy megkapták e licencet a magasabb osztályhoz.
Ősszel: 2-0 Karcag
Tippem: 0-3
5. TISZAFÜREDI VSE – DEAC
A Tisza-partiak néhány fordulóval ezelőtt még dobogós esélyesek voltak, de a tavaszi szerepléssel minden szertefoszlott és meg kell elégedniük az élmezőny végével. Az egyetemistáknak még van matematikai esély arra, hogy bajnokságot nyerjenek, ezért Füreden mindent meg kell tenniük, hogy megszerezzék az ehhez szükséges pontokat.
Ősszel: 0-0
Tippem: 1-2
6. DVSC II – FÜZESABONY-ERŐSS ÚT (szombat, 16:00)
A Loki az utolsó három fordulóban csak egy-egy pontot szerzett, ezért hiába a parádés tavasz, ez csak a stabil középmezőnyhöz lesz elég. A Füzesabonynak bravúr kell a Civis-városban, ha életben akarja tartani a bennmaradást.
Ősszel: 1-0 Füzesabony
Tippem: 1-2
7. KISVÁRDA II – TISZAÚJVÁROS FC
A Várkerti-vitézek az elmúlt két fordulóban nem bírtak az első és a második helyezett csapatokkal. Hét meccses veretlenségi sorozatuk szakadt meg a bajnoki címre hajtó csapatok ellen, de ezzel együtt a 4. hely még elérhető közelségben van. A Tisza-partiak már nyolc meccsre tolták ki a nyeretlenségi mutatójukat. A tavaszi szezon nem úgy sikerült, ahogy azt várni lehetett az ősz szereplés után.
Ősszel: 1-0 Tiszaújváros
Tippem: 3-1
8. DVTK II F4R – NYÍREGYHÁZA SPARTACUS II
A két tartalékcsapat összecsapásán az utóbbi időben mutatott forma alapján a hazaiak esélye a győzelemre sokkal jobb, mint a Török-csapatnak, akik borzasztó tavaszi kezdést produkáltak.
Ősszel: 4-2 Nyíregyháza
Tippem: 2-0