Az Egri FC NB III-as labdarúgó-csapatának középpályás januári térdszalag-szakadása után csak szurkolóként lesz jelen az éllovas tavaszi mérkőzésein, így a szombati FC Tiszaújváros ellen rangadón (14.30 ó, felsővárosi műfű) is. De nagyon szurkol.
– Gyakran eszébe jut a Hírlap-kupán történt súlyos sérülés?
– Próbálok nem visszagondolni rá, inkább előretekintek és a felépülésre koncentrálok – felelte a 26 éves labdarúgó. – Gyógytornával kezdem a napot, majd elmegyek dolgozni, este pedig következik a szobakerékpározás. Jól haladok, de ennek az idénynek számomra már vége.
– A többieknek meg most kezdődik. Okozhat meglepetést a Tiszaújváros?
– Nem hiszem, hogy kifogna rajtunk a borsodi csapat. A télen jól igazoltunk, erősödött a keret, szerintem érvényesítjük a hazai pálya előnyét és győzünk.
– A siker a gyógyulást is segítheti?
– Mindenképpen! Ha győzelem van az ember hangulata is más, jobban viseli a terheket. A szintén műtött Szűcs Ádámmal és Kerékgyártó Tamással együtt most ugyan kívülről szemléljük az eseményeket, ám mindhárman bízunk abban, hogy a nyáron együtt örülhetünk a bajnoki címnek.