Egri Szurkolói Oldal
Következik
Tabella
Gólszerzők
Lapok
Statisztika
Regisztrált tagok: 543
Aktiválatlan tagok: 0
Legújabb tag: Hopp

Látogatók ma: 224
Látogatók tegnap:231
Összes látogató: 1392046

Utolsó 24 órában: 
























Névnap
Friss hírek
Agria Ultras

AU a Facebookon
Egyebek
A nap vicce

Közelmúlt büszkeségei
Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
A műfüvön játszhat az Egri FC a RAFC ellen

Az Egri FC NB III-as gárdája már felvette a kapcsolatot a szövetséggel és a vendég RAFC együttesének vezetőivel, hogy a szombaton esedékes bajnoki mérkőzést ne a városi stadion gyepét rongálva kelljen használni.

- Beszéltünk a fővárosiakkal és a szövetséggel is, ám a döntő szót csak pénteken mondjuk ki – árulta el érdeklődésünkre László István, az EFC szakmai igazgatója. – Nem hinném, hogy jelentős változás következne be az időjárásban, ha pedig továbbra is eső áztatja a pályát, csak károkat okoznánk a gyepben. Ezért törekszünk arra, hogy a felsővárosi műfüvön kerüljön sor szombaton 15 órától a mérkőzésre. Bízom benne, hogy ennek nem lesz akadálya.

A Mátra-csoport mezőnyét 12 pontos előnnyel vezető egriek a rákosszentmihályiakkal szemben sem számíthatnak a derékproblémákkal küszködő Zováth Jánosra, ugyanakkor Vén Gábor a héten már teljes értékű munkát végzett. Hamar Ádám húzódással bajlódott, ám szombaton valószínűleg vállalja a játékot.

Forrás: Heol.hu

Győztes fotó: Lénárt Márton


Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Név:

Ellenőrzőkód:
Ellenőrzőkód


Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Következik
Sajóbábony
MOL Magyar Kupa 2. forduló

2025.08.23 (??:??)

Sajóbábony
?:?
Eger SE
Szavazás
Tiszaújváros - Eger SE

Hazai győzelem

Döntetlen

Vendég győzelem

Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

bela 
08.10 20:57
Ez ***a volt ?

ese 
07.31 12:06
bocs.. ez az https://youtu.be/... ZNI?si=JWEszllN9ElsTIj8

ese 
07.31 12:01
összefoglaló https://www.youtu... atch?v=TwGhx60qZNI

Egy.oreg 
07.24 16:56
Ez az ember mondja azt, hogy tavasszal történnek furcsaságok, így bármi előfordulhat! Ez így is van. Csak egy példa: 2024.05.06. 17:00 DVTK II ? Eger SE 3:0 Talán emlékeznek páran, hogy az ifivel utaztunk el és ezzel a vereségünkkel maradt bent a dió és esett ki a Tarján.

A.I. 
07.24 12:48
Én már évek óta a hivatalost sem olvasom. Egy rakás szar az egész.

További üzenetek

Partnerek
Kattints a logóra!

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Table 'egrifc.fusion_new_users' doesn't exist