Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Segítséggel maradt hibátlan a fővárosi közlekedés
BKV Előre -ESE 1-0 (0-0)
A mezőnyben semmivel sem különb hazaiak mulatságos büntetővel tartották meg 100 %-os mutatójukat. Játékosainkés a stábtagokminden dícsértetet megérdemelnek a kialakult helyzetben mutatott játékukért, hozzáállásukért. Kár, hogy kicsit elfáradtunk a végére. Szép volt fiúk!
Beharangozó
Labancz Róbert, vezetőedző Eger SE: Nem vagyunk künnyú helyzetben.
Van tizekét mezőnyjátékosom, meg két kapus. Ezen kívül semmi.
Pszichológust próbálok játszani kisebb nagyobb sikerrel.
Varga Iván: A szezon talán legnehezebb mérkőzése következik
Megkértem Varga Ivánt, hogy egy - egy mondattal megfűszerezve, tippeljen az NBIII Keleti csoport, következő forduló eredményeire.
Kattints a részletekre!
Mi van vele! RE
Fejes János
Tisztelt szurkolók! Egy korábbi cikkre szeretnék reagálni! Amikor biztossá vált, hogy műteni kell a térdem és várhatóan 6-8 hétig mérkőzést nem tudok játszani, Juhász úr felvázolt egy lehetséges opciót, hogyan tudnám ez idő alatt segíteni a klubbot és kölcsönösen egymást, ugyanis terveim közt szerepel, hogy az aktív pályafutásom után szeretnék edző lenni, ezért is jelentkeztem az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem labdarúgó-edző szakára. Ez abban nyilvánul meg, hogy az U-10 es csapat munkájáért én vagyok a felelős és Bánka Balázs mentorál, segít nekem! Ami biztos, a műtét jól sikerült és 6 hét múlva Labancz Róbert rendelkezésére állhatok, nem kívánom a pályafutásomat befejezni. Nagyon jól esik, hogy bár csak pár meccs jutott nekem egri színekben, de a szurkolóknak hiányzom és foglalkoznak a hogyanlétemmel, ezúton is köszönöm Nekik és megfogok tenni mindent, hogy minél hamarabb egy jó Fejest láthassanak a pályán!
Mi van vele?
Mint ahogy azt az egri focit kedvelők már észre vehettek egy jó ideje nem találkoznak a jobbhátvédünk Fejes János nevével. Honlapunk utána járt az okának és több forrásból is megerősítve azt a tájékoztatást kaptuk, hogy János térdsérülés miatt maradt ki a keretből. A játékost az óta már meg is műtötték, de ennek ellenére lehet, hogy sosem fogunk vele mérkőzésen találkozni, mert nem hivatalos infónk szerint a játékos befejezi pályafutását és az utánpótlásban képzeli el jövőjét, ahol talán az U10-es csapat irányítását bízzák rá!
Köszönjük János, amit eddig az Eger csapatáért tettél és további sok sikert a magánéletben!
A FÉKTELENÜL műsor egri focival foglalkozó része! Ezt mindenkinek látni kell!
Gólösszefoglaló: egerse.com, kovmik
Mestermérleg
Labancz Róbert, vezetőedző Eger SE:
A játékosok hozzáállása a mérkőzéshez megfelelő volt, de ma egy olyan ellenféllel találtuk magunkat szemben akik könyörtelenül kihasználták a hibáinkat.
Ezúttal nem tudtunk csodát tenni
Bár, voltak jó periodusaink, a játék képe alapján teljesen megérdemelt eredmény született.
DEAC - Eger SE 3:0 (1:0)
Beharangozó
Labancz Röbert, vezetőedző Eger SE:
Remélhetőleg nem csak egyszeri alkalom volt ez a teljesítmény.
A mezőny egyik élcsapatához utazunk ahol ha nem lennének az ismert problémák akkor is extra teljesítményre lenne szükség.
Futballista futballpálya nélkül.
Játékosaim nincsenek könnyű helyzetben.
Varga Iván: A következő mérkőzés sem lesz sétagalopp
Megkértem Varga Ivánt, hogy egy - egy mondattal megfűszerezve, tippeljen az NBIII Keleti csoport, következő forduló eredményeire.