Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Őszi szezon értékelése Bodolai Zsolttól
A szezon előtt egy új gólvágó "születését", a mester miatt stabilitást, illetve azt vártam, hogy közelebb legyünk pontszámban az első háromhoz, mint a kiesőjelöltekhez.
Nos, A mester érkezésével a csapat: stabilabb lett, s mégha csak hetekre is, de a szurkolók újra élcsapatként tekinthettek az ESE-re. Hasonult a múlttal a jelen. Úgy kezdték a szezont, hogy azt érezhettük lehet ebben a gárdában extra.
Nos, a szezon felénél az érzésből bizonyosság lett, miszerint bennük van az X. Ám, jelen esetben ez a jelző nem hízelgő, csak középmezőnyt eredményező.
Egy gólvágó csatár, ami eddig hiánycikk volt Boros Gabi óta, az most adott, Tóth Milán személyében. Ellenben egy kicsivel több plusszt kellett volna kisajtolni magukból a támadóharmadbeli társaknak. Lépjen elő más is, aki meccse(ke)t dönt el.
Fotelszurkolói okosságokat tekintve ennyi. A valóságban Simon Antal pontosan tudja, hogy melyik területről hiányzik az a plussz, hogy tavasszal a magunk javára fordítsuk az ikszes összecsapásokat.
Adtak is meg nem is
Érdekes információk birtokába jutottunk a minap.
Kattints a részletekre!
SZAVAZÁS
Szavazás! Kattints a részletekre!
Őszi szezon értékelése Céró Bálont klubigazgatótól
Büszkének kell lennünk a csapatunkra.
A tavalyi szezonhoz képest az eredmények pontokban gyakorlatilag minimálisan változtak. Eközben rengeteg fiatal mutatkozhatott be az első csapatban. Ez volt az egyik fő célunk idénre.
A tél lehetőséget ad a sérülteknek felépülni és újult erővel nekivágni egy jó felkészülés után egy sikeres tavasznak.
Köszönjük az egész éves bíztatást és a nyugalmat a csapat körül. Kellemes ünnepeket kívánunk minden kedves szurkolónknak és szimpatizánsunknak.
Mérleg
Csapatunkban az őszi 15 mérkőzésen 23 játékos lépett pályára ki kevesebb, ki több időre.
A 23 játékos ABC sorrendben:
Balázs Patrik, Barta Attila, Barócsi Attila, Berecz Kornél, Bukrán Erik, Debreczeni Dávid, Farkas Gábor László, Gíber Attila, Hamar Botond, Hegyi Zalán, Illés Richárd, Kelemen Balázs, Kis-Orosz Máté, Koczka Krisztofer, Kozma Bence, Lencsés Balázs, Major Ernő, Nagy-Kolozsvári Dániel Kornél, Neufeld Tamás, Sós Máté, Tóth Levente Milán, Valkay Richárd, Zvara Dávid
Őszi szezon értékelése Dr. Molnár Lászlótól
Az Eger őszi idényét értékelve sajnos azt kell megállapítanom, hogy amíg nem lesz a csapat mögött egy jogilag független, csak az Eger érdekét képviselő tulajdonosi háttér addig csupán álom marad a valódi előrelépés.
A játékban noha voltak fellángolások és születtek reményt keltő eredmények, de hiába a jó támadójáték, Tóth Milán Levente kimagasló csatárteljesítménye,ha a védelmünk is "gólképes", így elmaradtak a szükséges bravúrok. Ettől a 8.helytől többet vártam, sérülés, eltiltás nem nagyon volt mégis a végére kissé leeresztett a csapat.
Természetesen tavasszal lehet és kell is javítani, de ennek a fiatal és szűk játékoskeretnek nincs értelme olyan magasra feltenni a lécet, hogy ne is lássuk. Jó lenne télen erősíteni, legalábbis nem gyengülni, első esetben az 5.-6. hely elérése, utóbbinál a bennmaradás mielőbbi bebiztosítása lehet a reális cél.
A csapatnak és a stábnak köszönöm az egész éves munkát, boldog karácsonyt és sikeresebb új évet kívánok! Hajrá Eger!
Őszi szezon értékelése Illés Andreától
Összességében nem rossz ez a 7. helyezés. A kezdeti lendület után, jobb eredményre számítottam és meggyőződésem, hogy a csapat ennél tudna meggyőzőbb játékot is mutatni!
Az okok keresése nyilván a szakemberek dolga, de laikusként azt gondolom, rutinos, tapasztalt, nem utánpótlás korú játékos igazolására mindenképpen szükség van!
A nézőszámról csak annyit, a Covid alatt az akkori BVSC NB III csapatot az utcáról, drótkerítés mögül néztük és szurkoltunk nekik! Tele volt az utca, igaz az akkori veretlenségi széria hetekig tartott és jobbára győzelem volt, nem döntetlenek sorozata!
Az akkori vezetőedző Céró Bálint volt, halkan jegyzem meg! A szurkolónak nem ingyenjegy , ingyenebéd kell, jó meccset akar látni, egyéni, csapat megoldásokkal,gólt, gólókat! Szurkolni akar és a végén állva tapsolni!
Voltam már kint Eger meccsen is hőgutában, esőben, hóban, szélviharban! A fedett lelátó kérdését nem is értem! Eger egy gyönyörű város, a stadion nagyon szép, a város vezetése érdeke lenne egy fedett lelátó! Új vezetés van október közepe óta, új képviselőtestület!
Keresztül kell verni rajtuk, hogy legkésőbb március elejére minden készen legyen! Köszönöm a szurkolói oldal felkérését, örömmel tettem eleget, ha van rá igény a továbbiakban is rendelkezésre állok!
Mindenkinek jó pihenést kívánok!
Szécsi Attila írása
Nehéz helyzetben látom a magyar labdarúgó utánpótlás képzési rendszer bizonyos területeit amellyel az elmúlt másfél évben csak puszta kíváncsiságból kezdtem el foglalkozni, érdeklődni, majd egészen beleástam egy speciális területébe magam amely kis városunkkal is összeköthető. Egy olyan területtel kezdtem el foglalkozni amiről tán kevesebbet olvasni, többen beszélnek róla, mégis legyintenek felette. A labdarúgás "mindenevőjeként" Egerben számos utánpótlás csapatok mérkőzéseire vagy edzéseire is betekintve az első és számomra legszembetűnőbb hogy a sok gyermeknek és szüleinek nincs elmagyarázva a labdarúgó cipők típusai. Az Északi Sporttelepen lévő infrastrukturális beruházások jelentős mennyiségű megoldásban elősegítik az utánpótlás korú labdarúgókat, gondolok itt főleg az edzések, a mérkőzések egy időben való lebonyolítására amellyel nem kevés időt spórolnak meg más csapatatok számára is. A műfüves pályák megsokszorozódásához viszont nem társul kellő szakmai egészségügyi tanácsadás! Mivel nem vagyok szakmabeli, ezért kénytelen voltam rákérdezni pályakezdő és több évtizedes múlttal rendelkező edzőknél is, része-e a magyar utánpótlás képzésnek vagy az Eger SE edzői szakszervezetének oktatást tartani a labdarúgó cipőkről, annak típusait ismertetni?
A válasz: NEM! Mire gondolok?
TF- Klasszikus kispályás műfűre, és a legkeményebb talajokra
A legújabb, nagypályás, műfüves pályák készülnek ilyen technológiával, mely bár lassabb, de közel a jól kezelt fű hatását nyújtják. Ha sok műfüves pályán járták már, akkor könnyen lehet különböztetni a régebbi, alacsonyabb műfüves pályákat (melyekre a TF cipők valóak) a természetes fűhöz sokkal közelebb álló műfüves pályáktól, melyekre már az AG stoplik valóak.
Az AG és az FG stoplik műanyagból készültek, formájuk azonban nagyban különbözik.
Az AG stoplik rövidebbek és különleges alakjuk a műfüvön nyújt tökéletes tapadást.
SG- problémásabb talajra készültek, nedves, laza, mély fűre, melyben a legjobb tapadást a klasszikus megoldás nyújtja
IC/IN/IT - Akár versenyszerű futsal, akár kispályás teremfocira
Ezeket a jelöléseket mi magunk is közel 20 évvel ezelőtt hajlamosak voltunk figyelmen kívül hagyni hiszen ha bementünk egy Adidas,Puma, Nike üzletbe persze hogy az élvezett prioritást amit a TV-ben láttunk kedvenceinken is. Csak épp az olcsóbbik változatát és nem foglalkozva azzal hogy egy füves talajra tervezett műanyag stoplis cipőt napi szinten műfüves pályára használunk... Sok sportolóval beszélek, különböző korosztályokkal, amatőr- hobbi és utánpótlásban jártas szülővel is amelyből a többség tapasztalata alapján bizony nagyon sokan nem ismerik, és nem is néznek utána ezeknek a jelöléseknek. Hosszútávon pedig visszaigazolást ad, mekkora hiba, hiszen térd- bokaízület és hátfájdalmak jelentkeznek amit lehet megelőzhetne a figyelem, a vásárláshoz való felkészültség. Egerben a klubnak felelősségét érzem járjanak el ennek oktatásának ügyében. Hiánycikknek érzem egy futballra szakosodott céggel való együttműködést akik egészségügyileg is tanácsokkal látják el a labdarúgókat. Meg kell értetni velük milyen napi szintű vagy akár későbbre kiható sérüléssel fájdalmakkal járhat egy rossz vásárlás. Az együttműködéssel akár kedvezményes árakon is kialakulhatna egy win-win állapot mindkét fél számára.(11teamsport, Focivilág, Futball Faktor,Lion Sport...) Persze nehéz helyzet is ál elő ha a gyermek a hét folyamán kettőt füvön, kettőt műfüvön edz. Az anyagi lehetőségek behatároltak, a világmárkás lábbelik piaci ára az egekbe szökik, míg az Egerben található sport üzletek száma összesen 2! Nem minden eladó felkészült, vagy vesz részt termékképzésen. Az ő feladatuk eladni, tanácsot már nem biztos hogy fognak adni. Ha reklamációval jön a vevő, nem az ő hatáskörük lesz kivizsgálni. Személyes példával folytatnám. Tavaly Budapesten egy labdarúgásra szakosodott eladóval az üzletben értekezem a cipő vásárlását megelőzően, aki elmondta ha a füves talajra tervezett FG típusú cipőt más talajon használok és dacára a 2 éves garancia, amelyet ha vásárlás után két hónappal visszaviszek gyári hibával, nem tudják elfogadni a reklamációt ha csak egy granulátum darabot vagy műfüves pálya okozta súrlódást is felfedezni vélnek. Persze van ellenpélda is, bizonyos sportüzletekben nem értenek hozzá és kivizsgálás nélkül kicserélik vagy egy üzletvezető jó indulatán is múlik. De a problémák jelentőségeit meg kell értetni is, hogy anyagi veszteséggel járható kockázatokat meg lehessen előzni. Az egri labdarúgásnak utánpótlásbázisa rendkívűl gazdag, eredményes múlttal rendelkezik amely 2021 óta B jelű tehetségközpont minősítést kapott. Az ország 37 legjobb utánpótlás nevelő klubja között szerepel az Eger SE! Ez egy óriási dolog a klub életében ahol szemmel látható az előre haladás, mégis helyenként javítások és karbantartások maradnak el de erről máskor... Törjünk utat, emeljük a szintet, akadémiákat megelőzve azzal a példamutatással hogy erről szülői értekezletet, előadást tartanak vagy legalább a főbejáratra, a lelátó valamely ablakára kitesszük a talp típusok fogalmát A4-es lapon, netán weboldalon hogy mindenki számára elérhető legyen!
Varsányi pincészet
A Farkas Gedeon által felajánlot üveg bort, a Cigánd elleni mérkőzés eredményt eltaláló, Szanyi Jánosné nyerte.
Köszönjük a felajánlást és gratulálunk a nyertesnek.