Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Győzelem
A pontelosztási szabály szerint a több gólt rúgó csapat kap három pontot. A helyenként jobb játékot játszó és némi mezőnyfölényt kiharcoló csapat meg egyet sem!
Eger SE - eeeeegy!
Füzesgyarmat - nullaaaaaa!
Gól: Olasz D.
Beharangozó
Sütő Szilárd vezetőedző, Eger SE: Az osztály egyik legjobb csapatát fogadjuk a hétvégén. Nem vagyunk könnyű helyzetben mert egy vírusos megbetegedés söpört végig a csapaton, ráadásul a korona vírus miatt zárt kapus találkozót kell játszanunk. Az ilyen mérkőzéseken a mentàlis felkészültség a legfontosabb. Fegyelmezett és szervezett játékra és mindenkitől a maximumra van szükség, hogy sikeresek lehessünk. Akik pályára tudnak lépni a csapatból mindent meg fognak tenni a siker érdekében.
Csillag László vezetőedző, Füzesgyarmat: Sajnos a hétvége nem úgy alakult ahogyan szerettük volna, igaz a végjátékban tizenegyest hibáztunk és egy ziccert,így előnyünk minimálisra csökkent az üldözőnkkel szemben. Nem szomorkodhatunk sokáig, szeretnénk már hétvégén a jó erőkből álló egriek ellen javítani, de tudjuk nem lesz könnyű feladat, mert a téli átigazolási szezonban komoly játékosok érkeztek a heves megyeiekhez. Reméljük a hétvégén megsérült játékosok rendbe jönnek és így a lehető legerősebb kerettel érkezünk a három bajnoki pont reményében.
Kérdés
Mi a jó büdös franc köze van az HELASZ-nak ahhoz, ha én (föleg ha ötszázan se vagyunk) a stadion vagy játéktéren kivül (kerítésen kívül) kivárom, hogy kedvenc csapatom lejátsza a mérkőzését? Mi a jó büdös franc köze van például a Hadnagy utcához a HELASZ-nak? Ez valahol nem az emberi jogaim korlátozása?
Nektek mi erről a véleményetek?
Zártkapu
Információink szerint mérkőzés nélkül maradunk a hétvégén. A mérkőzés nem marad el, de ebben az osztályban maximum 25-en lehetnek a stadionban.
Sütő Szilárd
Ma ünnepli névnapját csapatunk vezetőedzője Sütő Szilárd.
Boldog névnapot Szilárd!
Varsányi pincészet
Ezen a héten Farkas Gedeon a Varsányi Pincészet Kft ügyvezetője egy üveg bort ajánl fel annak, aki helyesen tippeli meg a hétvégi ESE - Füzesgyarmat mérkőzés számszerű eredményét.
Tippeket, névvel és E-mail címmel kérem a egrifoci.hu@gmail.hu–ra. Több helyes válasz esetén sorsolással döntünk a nyertes személyéről.
Hajrá ESE! Miért? Azért, mert EGER!
Mestermérleg
Sütő Szilárd vezetőedző ESE: Csalódottak vagyunk a mai mérkőzés miatt mert nem sikerült itthon tartani a három pontot. Borzasztó idegesen és pontatlanul játszottunk az egész találkozón. Mindig keressük a pozitívumot a mérkőzés után ma csak azt tudom kiemelni, hogy nem kaptunk gólt. Csapatunk sokkal többre képes annál amit ma mutatott és tudom, hogy a következő fordulókban ezt bizonyítani fogjuk.
Döntetlen a megyei rangadón
A játék képe alapján igazságosnak mondható döntetlen szültetett a tavaszi szezonkezdeten feledhető hazai játékkal.
Eger SE- Hatvan
0-0
Boldog nőnapot, minden hölgy olvasónknak
Nótás Attila: valljuk be, most vastagon mi vagyunk az esélyesek
Megkértem Nótás Attilát, hogy egy - egy mondattal megfűszerezve, tippeljen az NBIII Keleti csoport, következő forduló eredményeire.
Kattints a részletekre!
Beharangozó
Sütő Szilárd, vezetőedző ESE: Megyei derbivel indul a bajnokság második szakasza. A Hatvant sokan leírják de mi úgy készülünk, hogy egy olyan csapat érkezik aki az életéért küzd. Nincs a Hatvan könnyű helyzetben ami hatalmas nyomás mind a játékosoknak mind a szakmai stábnak. Egy kemény összecsapásra számítok ahol egy felállt védelemmel játszó ellenfél ellen a türelmes játék kulcsfontosságú lesz. Szerencsére a felkészülési mérkőzéseken bizonyítottuk, hogy a támadó játékunk sokat fejlődött és ezt a Hatvan elleni bajnoki mérkőzésen is meg kell hogy mutassuk. A csapat Nagyon motiváltan és felkészülten várja a vasárnapi találkozót. Célunk, hogy itthon tartsuk a három pontot.