Egri Szurkolói Oldal
Következik
Tabella
Gólszerzők
Lapok
Statisztika
Regisztrált tagok: 543
Aktiválatlan tagok: 0
Legújabb tag: Hopp

Látogatók ma: 517
Látogatók tegnap:483
Összes látogató: 1395329

Utolsó 24 órában: 
























Névnap
Friss hírek
Agria Ultras

AU a Facebookon
Egyebek
A nap vicce

Közelmúlt büszkeségei
Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Beharangozó
Sütő Szilárd, vezetőedző ESE: A bajnokság egyik élcsapatát fogadjuk a hétvégén. A Jászberény ellen a második félidőben ismét bizonyítottuk, hogy tudunk jó futballt bemutatni és egymásért küzdeni. A Cegléd ellen minden erőtartalékot elő kell vennünk mert a bajnokság utolsó fordulói erről szólnak. Sokszor fájdalommal kisebb sérüléssel is a csapat rendelkezésére kell állni. Szerencsére jelenlegi csapatunk játékosai már alkalmasak arra, hogyha kell összeszorított foggal is a végsőkig harcolnak egymásért és a sikerért. Egy nagyon szikrázó és kemény mérkőzésre számítok, ahol hazai környezetben szépen akarunk búcsúzni a szurkolóinktól.
TV Eger

A TV Eger jóvoltából IDE kattintva megnézhetitek az ESE - Jászberény mérkőzés összefoglalóját, valamint edzői értékeléseket!

Különösen ajánlom figyelmetekbe Gajda gólját!

Varsányi pincészet

A Farkas Gedeon által felajánlott 1 palack bort, ezúttal Tolner Zalán szurkolótársunk nyerte. 

Köszönjük a felajánlást és gratulálunk a nyertesnek!

Hajrá ESE! Miért? Azért, mert Eger!

Blog
-Azt hiszem, mindenki tisztában van azzal, hogy meghatározó tényező egy település sportja, ezen belül futballja számára, hogy az adott város, vagy község élenjárói hogyan viszonyulnak hozzá.
-Valljuk meg őszintén, Egerben a labdarúgás régóta fekete bárány. Köztudott, hogy a Habis-éra alatt a vízilabda élvezett - nem kis - kiváltságokat. Ezzel alapvetően nem is lenne baj, hiszen hagyományai, vezetői „lojalitása” erre predesztinálták. Az arányokkal és a többi sportág - kiemelten a labdarúgás, de itt említhetjük a kézilabdát is - háttérbe szorításával, fekete bárányként történő kezelésével már annál inkább.
-Miközben a „zászlós hajó” évi 60-80 millió forintra számíthatott a várostól, addig az általunk képviselt foci jó, ha 8-10 millió forint támogatásban részesült. Mindeközben legalább annyi egri fiatal mozog, sportol rendszeresen a labdarúgó klub berkein belül, mint a pólócsapatoknál. Legalább annyi – hanem több – egri szerepel akár a felnőtt csapatban is. Sőt a legújabb információk szerint nem kis összeggel tartozik a klub az önkormányzat felé is…
-Mindeközben a város mindent megtett a labdarúgó létesítmények fejlesztése, korszerűsítése ellen. Amikor az állam a villanyvilágítás kivitelezésének 70%-át TAO formájában hozzátette volna, a 30 %-ot nem „sikerült” előteremteni, pedig az nb 1 feltétele lett volna a világítás…
-Mindeközben a létesítmények használatáért az NB 1-ben korábban nem látott összeget kértek. (Minden bizonnyal nem a TAO-ból történő haszonszerzés miatt, hanem mert annyival színvonalasabb lett a stadion, meg az északi sportpálya.)
-Amikor a salakos pályán senki által nem használt dobókört, na meg a lustábbak számára parkolót hoztak létre…. Amikor a futball klub vezetését nagy ritkán, a fociért felszólalni kívánó szurkolókat egyáltalán nem fogadták, amikor elzárkóztak mindenféle segítség elől.
-Közben a leköszönő polgármester arra büszke, hogy ki tudja hány milliárd forint van állampapírokban.
-Persze tudjuk, számtalan fontos dologra lehetett volna költeni, de a foci is nagyobb figyelmet érdemelt volna. Nem kívánunk mást, mint egyenlő mércét, korrekt támogatási rendszert, ahol a támogatások legalább egy része kimutatható szempontok szerint történik.
-Tudjuk, új polgármesterünk jár az Eger SE meccseire, egyes hírek szerint pedig új alapokra helyezné a sporttámogatást. Mi futballt kedvelők szeretnénk, ha Mirkóczki Ádám ezen a téren sem követné elődje példáját, és gondolna erre a szép sportágra is. --Mint többször írtuk, vezetők jönnek-mennek, a szurkoló (egyben szavazó) azonban marad.
-Tisztelettel kérjük Mirkóczki Ádámot, szakítson a rossz hagyományokkal és a lehetőségekhez mérten (közvetett és közvetlenül egyaránt) segítse városunk futball klubját!
-Hajrá ESE!

Mestermérleg
Sütő Szilárd, vezetőedző ESE: Az első félidőt kicsit visszafogottan kezdtük és a játékrész elején a Jászberény komoly nyomást helyezett ránk. A félidő második periódusa már kiegyenlítettebb volt. A második félidőt sokkal jobban kezdtük de a Jászberény egy védelmi hibánk után megszerezte a vezetést. A kapott gól után tudtunk váltani és megérdemelten egyenlítettünk. Összeségében egy jó iramú mérkőzésen nagyon értékes pontot szereztünk. Hatalmas elismerés a játékosoknak mert nagy alázattal és kemény munkával szereztek 7 pontot az elmúlt 3 fordulóban.
X

Újabb bravúrpont ezuttal hazai pályán

ESE : Jászberény 1.1 (0:0)

Az egri gól szerzője, Gajda Márkó Gábor

Ózd of
Információink szerit az Ózd csapata nem utazik el Putnokra, így a valószínű kizárásuk miatt törlik majd az eredményeiket, mivel nem játszották végig az őszi idényt. Az Ózd esetleges kizárásával az utánunk lévő csapatok közül a Gyöngyös jár a legjobban, mert ők az egyedülik, akik nem szereztek pontot Ózd ellen. Tőlünk a BSE-től, és a Tállyától egy pontot vonnak majd le, míg a DVSCII, Hatvan, DVTKII csapatai 3-3 ponttal lesznek szegényebbek!
Nótás Attila: Vékony jég, de jég!

Megkértem Nótás Attilát, hogy egy - egy mondattal megfűszerezve, tippeljen az NBIII Keleti csoport, következő forduló eredményeire.

Kattints a részletekre!

Beharangozó
Sütő Szilárd, vezetőedző ESE:Ismét egy élcsapattal találkozunk a hétvégén akik a bajnoki cím egyik esélyesei. Ezt jól bizonyítja, hogy idén egyszer szenvedtek vereséget pont az ellen a Tiszaújváros ellen akiket múlt héten sikerült legyőznünk. Mivel hat pont a hátrányuk a Füzesgyarmattal  szemben így komoly nyomás mellett kell játszaniuk az utolsó három fordulót. Egy kiélezett mérkőzésre számítok ahol mi felszabadultan futballozhatunk mivel nincs semmi veszíteni valónk, a Jászberénynek annál több. Kulcsfontosságú lesz a kiváló formában lévő támadó soruk kikapcsolása, de úgy gondolom a Jászberény is tudja, hogy nem egy könnyű mérkőzésre érkezik Egerbe. A játékosok nagyon motiváltan készülnek a mérkőzésre.
Változás

Módosult az északi sporttelepen folyó beruházás befejezési határideje. Eredetileg 2019. október 31-re kellett volna elkészülni a kivitelezéssel, az új határidő 


2020. április 30.
 

Varsányi pincészet

Ezen a héten Farkas Gedeon a Varsányi Pincészet Kft ügyvezetője egy üveg bort ajánl fel annak, aki helyesen tippeli meg a hétvégi ESE - Jászberény mérkőzés számszerű eredményét. Tippeket, névvel és E-mail címmel kérem a szurkoloesse@gmail.com –ra. Több helyes válasz esetén sorsolással döntünk a nyertes személyéről.

Hajrá ESE! Miért? Azért, mert EGER!

Következik
Sajóbábony
MOL Magyar Kupa 2. forduló

2025.08.24 (16:00)

Sajóbábony
?:?
Eger SE
Szavazás
Sajóbábony - Eger SE

Hazai győzelem

Vendég győzelem

Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

bela 
08.10 20:57
Ez ***a volt ?

ese 
07.31 12:06
bocs.. ez az https://youtu.be/... ZNI?si=JWEszllN9ElsTIj8

ese 
07.31 12:01
összefoglaló https://www.youtu... atch?v=TwGhx60qZNI

Egy.oreg 
07.24 16:56
Ez az ember mondja azt, hogy tavasszal történnek furcsaságok, így bármi előfordulhat! Ez így is van. Csak egy példa: 2024.05.06. 17:00 DVTK II ? Eger SE 3:0 Talán emlékeznek páran, hogy az ifivel utaztunk el és ezzel a vereségünkkel maradt bent a dió és esett ki a Tarján.

A.I. 
07.24 12:48
Én már évek óta a hivatalost sem olvasom. Egy rakás szar az egész.

További üzenetek

Partnerek
Kattints a logóra!

Hozzászólások
08.19 10:57 - Mestermérleg
Resszkess bábony

08.18 18:37 - Mestermérleg
Jól beszóltak Siminek, de szerintem ez is leper...

08.18 12:38 - Mestermérleg
Örökkön örökké

08.18 06:48 - Mestermérleg
Eddig lehetett azzal védekezni, hogy a buta szu...

08.11 05:43 - Vereség
Nem a játékosokkal van a baj, hanem a mesterrel...

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Table 'egrifc.fusion_new_users' doesn't exist