Céró Bálint klubigazgató, Eger SE:
A mindenkori listavezető elleni meccs mindig plusz motivációkat szabadít fel. Ebben bízhatunk, illetve a hazai mérlegünkben egyaránt. A DEAC csapata évek óta ugyanabból a magból, stabilan építkezik. Nehéz mérkőzésen, kevés góllal reméljük, itthon tartjuk a 3 pontot. A meccs ingyenes lesz, így sok szurkolót várunk a helyszínre. Hajrà Eger!
Debreczeni Dávid csapatkapitány, Eger SE:
Három döntetlen után szeretnénk újra megérezni a győzelem ízét, ehhez maximális koncentráció kell a meccs elejétől az utolsó sípszóig! Egy győzelem most hatalmas lökést adhatna az őszi hajrára!
Bukrán Erik kapus, Eger SE:
Hétvégi DEAC mérkőzéssel megkezdünk egy nehéz sorozatot . Következő 3 fordulóban élcsapatok ellen lepunk pályára . Hazai pályán veretlenek vagyunk eddig es ebben a bajnokság nincs olyan csapat amely úgy kimagaslana a mezőnyből , hogy ne a győzelem legyen a célunk . Természetesen tisztába vagyunk mennyire masszív csapat a DEAC, nehéz mérkőzés lesz.
Balázs Patrik játékos, Eger SE:
A bajnokság egyik legjobb csapata látogat hozzánk, amit a tabella is jól mutat. De nekünk azt kell játszani amit, tudunk, és amibe a legjobbak vagyunk, mert akkor be fogjuk tudni gyűjteni a 3 pontot! Küzdelmes, jó iramú meccset várok.
Grósz Ákos szurkoló, Eger SE:
Igazi erőfelmérő, az ősz mérkőzése, végre velünk egy súlycsoportba tartozó csapat látogat hozzánk, nyílt játék lesz, sok góllal. Ingyenesen megtekinthető lesz a mérkőzés, remélhetőleg a megszokottól több nézővel, az a megérzésem, hogy jó propagandája lesz a meccsre járásnak. Tippem: 4-3
Sashalmi Árpád szurkoló, Eger SE:
A szezon kezdeti győzelem/vereség sorminta után az X lett az új divat, ami persze veretlen sorozatot jelent, de kevesebb pontot hoz. Ettől függetlenül a Nyíregy ellen az összefoglaló alapján örülhetünk az egy pontnak is. A DEAC ellen csak akkor van esély ha minden összejön, senki sem betlizik, és a legjobb formáját hozza. Nagy skalp lenne.
Csanádi Péter szurkoló, Eger SE:
Egy nehéz mérkőzés elébe nézünk. Mivel konkrét céljaink nincsenek a helyezést illetően, a kiesés szele pedig most nem rémiszt, akár nyugodtan, felszabadultan is játszhatunk, amiből bármi kisüthet. Nehéz úgy hosszútávon lelkesedni, hogy közben örök időkre megtagadunk ebben az osztályban…
Molnár László szurkoló, Eger SE:
A múlt héten írtam, hogy az 1 pontokkal nagyot nem lehet előre haladni, de most az éllovas ellen az 1 pont bravúr lenne, a 3 pont pedig csoda. Bízok benne, hogy a debreceni egyetemisták " megszerzik" az első döntetlenjüket Egerben. A DEAC az eddigi 12 - ből 7 meccsen gólt sem kapott, idegenben őket csak a Karcag győzte le, akiről inkább nem beszélek. Szóval a döntetlenhez betonvédelem kell az Egertől, tudjuk, 1 meccsen bármi megtörténhet, azért az Eger ellen soha nem tippelek most sem teszem.
Méhes Róbert szurkoló, Eger SE:
A sok döntetlen után, lehetne egy kis szerencsénk és három pontot szerezhetnénk az éllovas ellen. De, ez csak fegyelmezett játékkal érhető el.
Farkas Péter szurkoló, Eger SE:
A hátralévő meccsek igen nehéznek ígérkeznek az őszi idényben. A csapatunk nagyon egyben van, csak a döntetleneken kellene tovább lépnünk. Úgy gondolom, hogy az élcsapatok ellen jobb eredményeket érhetünk el. Az itthoni meccsünkön végre győzhetünk a DEAC ellen. Legalább 2 gólos győzelmet remélek. Hajrá ESE!
Szécsi Attila szurkoló, Eger SE:
Rá kellett jönnöm hogy a játékosállomány bármennyire is szerethető karakterekkel van tele, csapatként hétről-hétre nem tudnak sikerorientáltak maradni akik hozzátudják tenni a végén azt az értékes pluszt. Kötelezőnek mondható mérkőzések többszöri pontvesztése után nem helyezek magas elvárásokat a DEAC ellen, hogy aztán rácáfoljanak egy győzelemmel, amire egyébként képesek lennének. Valami mindig hiányzik, erre pedig a szakmai stábnak kell rájönni amelyet továbbra alkalmasnak találok.
Bodolai Zsolt szurkoló, Eger SE:
Simon Antal számára, egy felejthetetlen emlékű együttes vendégszerepel hevesben. 12 éve a hajdúságiak elleni 3-1 jelentette az NBI.-et. Ezúttal a dobogó felé venné az irányt a mester a tanítványai révén. A vendégek igazán kiengedhetnének a vasárnapi látogatás idejére, s egy egygólos vereséggel is tükörsimán lennének továbbra is az élen. De az utóbbi három találkozóval ellentétben, most tudnék örülni az iksznek is. Félő, hogy minimum két gól szükségeltetik a pontszerzéshez Tippem: 2-2
Tóth László szurkoló, Eger SE:
Rövid leszek. A magyar válogatott nyert. A Barcelona nyert. A Fradi nyert. Az Eger nyerni fog!
|