Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
"Kera" Győztes meccsen fejezte be!
Tóth Kristóf góljával, Kerékgyártó búcsúmeccsén győzelem!
Domoszló - ESSE 0:1 (0.1)
Gól. Tóth Kristóf
Értékelés játékos szemmel!
Szécsi Attilát kérdeztük, hogyan látta testközelből az ESSE család Megye III-as csapatának mékőzését.
Szihalmi SC - ESSE II. 0:3 (0:2)
Gólszerzők: Farkas Zsolt 2, Horváth Péter
Kattints a részletekre!
Amit kötelező tudni minden egri lakosnak!
Amit kötelezően tudni kell Csuhay Józsefről, azt a hajtás után olvashatjátok!
Csuhay József a vezetőedző és a szakmai igazgató
A szerdai közlemény szerint eldőlt, hogy szakmai igazgatóként Csuhay József, az egykori 11-szeres válogatott labdarúgó irányít majd, a cég ügyvezetőjeként pedig László József ténykedik. Csuhay egyben a felnőtt csapat edzői teendőit is ellátja.
Kerékgyártó Tamás
Ma ünnepli születésnapját csapatunk kiváló középpályása kerékgyártó Tamás.
Boldog szülinapot "Kera"
Tóth Kristóf háromszor volt eredményes: Eger - Borsodnádasd 6:2
Az ESSE - Borsodnádasd mérkőzés összefoglalójáért IDE kattints!
Illyés Dániel egy levelet juttatott el hozzám amit a hajtás után olvashattok!
Hogy miért? Azért, mert Eger!
Egy futball klub, egy csapat és annak kisebb, vagy nagyobb szurkolótábora életében vannak szép és kevésbé szép időszakok. Ez talán hatványozottan igaz az egri labdarúgásra.
Kattints a részletekre!
Értékelés játékos szemmel!
Kerékgyártó Tamás: Kupadöntőhöz méltó küzdelmes, jó iramú mérkőzés volt, ahol mindkét csapat bebizonyította, hogy miért áll a tabella első két helyén. Az első félidőt a Gyöngyös kezdte jobban, de mégis mi szereztünk vezetést, igaz azonnal egalizálni tudtak. Ezután sikerült újabb gólt szereznünk és játékban is feljavultunk. A 2. félidőben, főleg a 3. gólunk megszerzése után már teljes egészében a mi akaratunk érvényesült, és teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, és hódítottuk el a kupát! Gratulálok a csapatnak, és szeretném megköszönni Zagyvaszántó településének a nagyszerű szervezést és a vendéglátást!
Kupagyőzelem!
Egy jobb, összeszokottabb, rutinosabb csapat legyőzése, mindig megsüvegelendő! Legyen az bárhol, bármikor!