Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Három pont kezdésnek idegenben!
Aki nem látta a mérkőzést és csak az eredményből indul ki, annak el kell vennem a kedvét. A hazai csapat kétszer rúgott kapura, mindkét esetben büntetőből. Csapatunk sikere egy percig sem forgott veszélyben és szép játékkal akár nagyobb különbségű győzelmet is arathatott volna.
Maklár - ESSE 2:3 (1:2)
Fegyelmi határozat
A HELASZ a Poroszló-ESSE kupamérkőzésen történtek miatt csupán az ESSE-t súlytotta büntetéssel. Valami "érthetetlen" módon nem a legenyhébb szankcióval súlytották az egyesületet, miközben a hazaiak a rendezés hiányosságai miatt "büntetlenek" maradhattak. Ki érti, ezt?
Részletek a hajtás után!
Játékvezetői küldés
A szombaíti nyitó fordulóban 17 órakor megrendezésre kerülő Maklár- ESSE mérkőzés játékvezetője Tóth Zoltán lesz. Segítői: Pásztory Krisztián, és Tamasi Sándor.
Hajrá ESSE!
Elnöki interjú az őszi kezdést illetően
Új idény kezdetén, kérdések az elnök úrhoz!
Ha kiváncsi vagy, akkor kattints a részletekre!
Edzői értékelésIllyés Dániel:
Illyés Dániel: Egy korrekt ellenféllel szemben sikerült az eltervezett játékot játszanunk és jó tempót diktáltunk labdával. Ilyen mértékben is megérdemelt a győzelem, megfelelő önbizalommal készülhet fiatal csapatunk a bajnoki rajtra.
Győzelem az első tétmérkőzésen
Csapatunk első "éles" mérkőzésén simának mondható győzelmet aratott. A magyar kupában lejátszott mai találkozón: Poroszló-ESSE 1-6 (1-4).
Részletek a hajtás után!
A kupa ellenfelünkről
Új edzők a Poroszló élén - vérfrissítés a csapatnál. Fűkő lett a vezetőedző, őt Tolnai László segíti. Sok játékos érkezett.
Kattints a részletekre!
Játékvezetői küldés
A Magyar Kupa, Heves Mehyei selejtezőjének 1. fordulójában megrendezésre kerülő Poroszló - ESSE mérkőzés játékvezetője Szabó Sándor lesz. Segítői, Aux László, Bódi István Gábor.
Hajrá ESSE!
Hogy miért? Azért, mert Eger!
Beharangozó
Illyés Dániel:Úgy érzem sikerült fiatal, sikeréhes és jó keretet kialakítanunk, köszönet az Elnök Úrnak is érte! A kupamérkőzés számunkra egy erőfelmérő lesz a bajnoki rajtra, végre egy tétmérkőzés. Természetesen nyerni megyünk. Elmondtam a srácoknak, azért edzünk keményen és intenzíven, hogy eredményesek és sikeresek legyünk. De minket az eredmények és győzelmek fognak minősíteni, semmi más, ez már felnőtt futball. Ebben a szellemben készülünk.
Megye I-es jegyáraink
A ESSE vezetősége úgy döntött, hogy a csapat hazai meccseit 250 Ft-os áron nézhetik meg a Szentmatjay stadionba kilátogatók. A 18 éven aluliak, valamint a 60 év felettiek ingyen mehetnek be a lelátóra. Aki úgy érzi, hogy minden hazai meccset szeretne megnézni, annak érdemes bérletet vásárolnia, amit 2500 forintos áron értekesítenek. Lehetőség van támogatói bérlet vásárlásárai is 5000 forintért. A bérlet vásárlással kapcsolatos információkat ITT olvashatjátok.
Szakál Csaba
Az új igazolás, Szakál Csabának is feltettük a szokásos kérdéseinket.