Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Szurkolói nyílt levél
Egy szurkoló (név és cím a szerkeszt?ségben) levelet küldött nekünk, amit változtatás nélkül közlünk a hajtás után.
A "Pózolj Eger sállal!" gy?ztese
Még 2012 nyarán idítottuk el "Pózolj Eger sállal!" elnevezéssel felhívásunkat. Érkeztek is pályam?vek, amiket a Ti küldétek menüpont alatt lehet megnézni. Aztán egy id?re elfeledkeztünk a dologról, de nemrég Illyés Dani felajánlotta egy mezét és úgy döntöttünk, legyen ez a nyertes jutalma.
A gy?ztes és a "díjátadón" készült fénykép hajtás után!
A klub jelene
Miután páran már távoztak az Egri FC csapatától, ezért összegeztük, hogy jelen pillanatban milyen is a klub összetétele.
Kattints a részletekre!
Illyés Dani már eligazolt, a többiek is követhetik
Illyés Dani megelégelte a tulajdonos tétlenségét és új csapatot keresett magának, így tavasztól ismét a Fels?tárkány kapuját fogja védeni.
Dani, sok sikert, reméljük hogy a jöv?ben még láthatunk egri mezben!
További hír, hogy a mai napon az edz? és a játékosok is bejelentették, hogy nem kívánnak a továbbiakban a klub rendelkezésére állni, így szinte biztosan kijelenthet?, hogy a feln?tt csapat tavasszal nem folytatja a bajnokságot .
Adó 1%
El?re is köszönöm, ha valaki az adója 1%-át felajánlja az Egri Kapus Akadémia - Fiatal Labdarúgó Kapusokért Alapítvány támogatására.
Fiatal Labdarúgó Kapusokért Alapítvány adószáma: 18205437-1-42 számlaszáma: Unicredit Bank, 10918001-00000079-24200008
Ett?l nem lettünk okosabbak
A csapat edz?je kiadott egy nyilatkozatot a klub jelenlegi helyzetér?l, de ebb?l sajnos semmi újat nem tudtunk meg.
Részletek hajtás után!
Beszámoló az Utassy-emléktornáról
A jöv? zenéje
A tegnap lezajlott Utassy Dénes-emléktorna okán Egerben járt Jámbor János és Vancsa Miklós. A fourfourtwo.hu-n megjelent, miszerint történt egy informális egyeztetés és elképzelhet? egy jöv?beni együttm?ködés a Vasas és az Eger között. Ezt az értesülést mi is meg tudjuk er?síteni.
Részletek hajtás után!
Focitorna Utassy Dénes emlékére
Az Újpest FC, a Budapesti Honvéd és az Unió Eger FC csapatának fellépését megel?z?en a Színészválogatott, a Birkózóválogatott és a Sport TV együttese is parkettre lép szombaton a Focitorna Utassy Dénes emlékére elnevezés? jótékonysági rendezvényen. A mindenki számára ingyenes tornán a létesítmény aulájában elhelyezett becsületkassza adománygy?jtésre szolgál, az így összegy?lt pénzt a Kun Zita-emlékverseny megrendezésére fordítják.
Részletes program hajtás után!
Büntetések
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága keddi ülésén a következ? határozatokat hozta:
- A FEB az Egert az igazolási és átigazolási jogból kizárja mindaddig, ameddig az ID-21/2013-14. számú fegyelmi eljárásban szerepl? összeg? tartozását Varga Máté (azonosító száma: 139836) labdarúgó részére nem fizeti meg, továbbá a labdarúgó szabadon átigazolható a határozat joger?re emelkedés napjától, mivel a sportszervezet nem teljesítette a szerz?désben vállalt kötelezettségét. - A FEB az Egert, mint visszaes?t Kövesfalvi István edz?vel szembeni pénzügyi kötelezettség nem teljesítéséért 150.000,- Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
Az egri beteg
Már hozzászokhattunk, hogy Egerben a felkészülési id?szak - akár téli, akár nyári - sokszor nem arról szól, hogy kiket igazolunk vagy kikkel játszunk edz?meccset, hanem arról, lesz-e egyáltalán csapat, amelyik elkezdheti vagy folytathatja a bajnokságot. Így van ez most is.