Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
95 csapat indulhat az NB III-ban
Az MLSZ Versenybizottsága július 19-i, valamint július 26-i ülésén összesen 95 sportszervezet nevezését fogadta el a 2010-2011. évi NB III-as bajnokságra. A csapatok csoportba sorolásáról az Amatőr Bizottság keddi ülésén születik döntés. A sportszervezetek felsorolása a részletekre kattintva tekinthető meg.
A munkát július 13-án kezdtük el, mindennapos edzésekkel – kezdte Nagy Tibor, a Balassagyarmat edzője. – Az elmúlt vasárnap már játszottunk felkészülési mérkőzést a szlovákiai Nagykürtösön, ahol 0–0 lett az eredmény. Most szombaton délelőtt a Szécsény csapatát fogadjuk. – Voltak-e változások a keretben? – Távozott tőlünk Varga Ádám, Fekete Ádám (Vác) és Aranyos Márk (Egri FC). Egyelőre senki sem érkezett, tehát kevesen vagyunk, de edzünk rendesen. – Mi a cél az elkövetkező szezonra? – Szűkös kerettel a célunk az, hogy kitudjunk állni a bajnoki mérkőzésekre. Forrás: nogradonline.hu
A Salgótarjánban is lesznek ismerősök!
A bajnokság, illetve a szuperkupa lejátszása után nagyon kevés pihenőt, mindössze egy hetet kaptak a játékosok – mondta Horváth Gyula, az SBTC edzője. Kattints a részletekre!
Egerben is megfordult játékosok Ózdon!
Az Ózdi FC jelenleg négy játékossal kötött megállapodást.
Harnócz Róbert, Badalik Szabolcs, Valkányi Péter, és Konyha Péter közül az első kettő nem is olyan rég még Egerben rúgta a pettyest. Az edző Máriási Zsolt szerint cél a dobogó környéke.
Csapatunk második számú kapusát kérdeztük a Bőcs elleni meccsel és az Egerben töltött egy idényével kapcsolatban.kapcsolatban. Kattints a részletekre!
Nem bírt az Egerrel a másodosztályú Bőcs
Ezúttal is hazai pályán játszott felkészülési mérkőzést az Egri FC labdarúgócsapata, méghozzá azzal a Bőccsel amely néhány nappal ezelőtt még a Sampdoriával meccselt. Kattints a részletekre!
Második felkészülési mérkőzésén kiütéses győzelmet aratott az Egri FC labdarúgócsapata a Maklár ellen. A hazaiak már az első félidőben hat gólt rúgtak alacsonyabb osztályú riválisuknak. kattints a részletekre!
Boldog névnapot!
Ma ünnepli névnapját csapatunk rutinos, kiváló hállóőre, Illyés Dániel. Boldog névnapot Dani!