Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Kotula László is Egerben
Az elmúlt években Szolnokon játszó csatár Egerbe tette át székhelyét. Az 1975.05.05-én született játékos jobb lábas csatár, 170 cm, 74 kg, és hét NB1-es mérkőzésen is szerepelt már. Az új igazolás ellenére összeszokott csatárpárost láthatunk ősszel, hiszen a Kotula, Bardi páros igencsak jól ismeri egymást.
Hamar Ádám Egerben folytatja!
Információink szerint Hamar Ádám Egerben folytatja pályafutását.A tavalyi szezon Mátra csoportjának gólkirálya már Egerben lakik és holnap a csapattal kezdi meg a felkészülést.
Hevesbe kerül az NB III-as Mátra-csoport irányítása
Az NB III Mátra-csoportjában június 5-én fejeződött be a 2009–2010. évi bajnokság. A nógrádi irányítású stáb szakmai beszámolóját a napokban mind a versenyrendezési bizottság, mind az MLSZ Amatőr Bizottsága elfogadta... Kezdődhet az új bajnoki év, amit a háromévenkénti „forgás” miatt már Heves megye készít elő és bonyolít le. Forrás: Heol.hu
Nincs még döntés
Bár a felnőtt csapatok nevezési határideje július 2. (péntek) 12 óra, az NB III-ba információink szerint a visszalépések számától függően két forgatókönyv lapul a labdarúgó szövetség fiókjában az NBIII-as bajnokságot illetően. Az egyik, hogy a visszalépő csapatok helyeit ki tudják egészíteni a megyei bajnokságok első (maximum második) helyezett együtteseivel. A kedvezőtlenebb verzió szerint a visszalépők és a feljutást nem vállalók magas száma következtében öt csoportosra (5×16) szűkítik a mezőnyt.
Később indul a felkészülés!
Az első információk még arról szóltak, hogy csapatunk e hónap 28.-án elkezdi el a felkészülést. Most úgy néz ki a helyzet, hogy a kezdés július 5.-ére van kitolva.
A Winner Sport marad az NB III névadó szponzora
A Magyar Labdarúgó Szövetség és a Kézmű Non-profit Kft. Winner gyáregysége szombaton új szponzori megállapodást kötött, a szerződés értelmében a következő bajnoki szezonban is a Winner Sport lesz a hazai harmadosztályú bajnokság névadó szponzora. Kattints a részletekre!
Fair Play
Csapatunk a 14-es mezőnyben holtversenyben a 12-13. helyen végzett a Fair Play tabellán. A versenyt a Heves csapata nyerte meggyőző fölénnyel, és a RAFC csapata végzett az utolsó helyen. Kattints a részletekre!
Gyöngyös marad a harmadik vonalban!
Elterjedt a hír, miszerint a Gyöngyösi AK visszalép az NB3-as küzdelmektől, és a megye I-be adják le nevezésüket. Honlapunk kiderítette, hogy mégis maradnak a harmad osztályban. Jelentős változások várhatók a csapat háza táján, ennek egyik jele, hogy a kispadon a legnagyobb örömömre tréner csere történt. A csapat edzője tavasszal már, a tavalyi szezonban még Nagyrédén dolgozó Nagy Gábor lett.
Módosult a versenykiírás
Az MLSZ két ponton módosította az NB III-as felnőtt bajnokság versenykiírását! A változások egyike a tavaszi szezon meghosszabbítása egy héttel, így a bajnokság nem június 12-ig, hanem június 19-ig tart majd, a másik a fiatalok kötelező szerepletetése, ami "kikerült" a hét eleji fogalmazásból és helyette "A mérkőzéseken legalább kettő fő 1989.01.01. (U-22) után született, magyar állampolgárságú labdarúgót a mérkőzésre be kell nevezni!" szabály került a 14/A pontba.
Magasabb szintre kerül az utánpótlás
A 2010/2011 évi NB III-as versenykiirás értelmében az előttünk alló szezontól eddigi formájában megszűnik a harmadosztályú csapatok önnálló utánpótlás bajnoksága. Az NB III-ban szereplő együttesek U19-U17 (és U13-as) korosztályú csapatait az MLSZ által szervezett II. osztályú bajnokságába kell nevezni, ahol elsősorban területi elven alakítanak majd ki csoportokat. Kattints a részletekre!
NB III 2010-2011
A labdarúgó megyei I. osztály 29. fordulójában eldőlt, hogy a Felsőtárkány nyeri a 2009–2010-es bajnokságot. A klubvezetés időben felkészült az NB III-as indulásra.
Varga Zsigmond. A tárkányiak elnöke elmondta, hogy már a múlt héten egyeztettek a település önkormányzatának vezetőivel, akik támogatják NB III-as indulásunkat. Történelmi lehetőség ez a felsőtárkányi labdarúgás életében, amit nem szeretnének elmulasztani. Főleg tehetséges fiatalokkal kívánják megerősíteni együttesüket a magasabb osztályra.
Az már korábban eldőlt, hogy a Borsod megyei első osztályt a Tiszaújváros csapata nyerte, akik szintén vállalják a magasabb osztályt. A Nógrádi feljutás még nem dőlt el, jelenleg ott az SBTC áll az élen.