Rémisztő cím.
Az ilyen homályoskodó, értelmetlennek tűnő engem mindig kattintásra ösztönöz.
Szóval, olyandeolyan “ejtőernyős-papírtantusz”-élményem volt az imént. Azóta fogom a fejem…
Messziről szaladok neki, hátha át tudom adni, miért is olyan jó élmény.
Világéletemben kerültem a matekot, ahol csak lehetett, de amit mondogattam, hogy a matematika a legszebb tudomány, csak ne jöjjön a közelembe, mindig komolyan gondoltam. Még mindig tartom, a legszebb. De már jöhet kicsit közelebb. Kicsit.
Landoltam a PTI-n, és rákényszerültem tanulni matekot. Úgy voltam vele, lesz ami lesz, belevágok, és majd keményen dolgozok, és menni fog. Ha mégsem, akkor ennyit értem.
El is kezdett menni.
Míg csak ímmel-ámmal kellett tanulni középiskolában, aztán számtekszakon, addig a lécet súrolgattam, hol felülről, hol alulról. Jót tett a kis személyes forradalmam, szemléletváltásom. Emelni kellett azon a lécen.
Elkezdtem tűrhető lenni matek jellegű tárgyakból, pedig tényleg fentebb ment a léc, sok, és számomra nehéz matekot tanulok.
Jó nem lettem, de felvettem a fonalat, és átitatott annyira a dolog, hogy már nem félek annyira tőle, lett egy minimális műveltségem.
És olyan jó, amikor az iskolában tanult okos dolog hétköznap is bevillan.
Igazából, az az igazi élmény most, hogy észrevettem magamon, hogy változtam, módosult, finomodott a világképem, és hogy nem mindenkinek így csapódik le a Futurama 4/15-ös epizódja.
Teljesen nyilvánvaló az egész, a cím, meg az alapprobléma is árulkodik, de én most eljutottam oda, hogy leesett. Áu, nekem, egy halmazelméleti probléma, csak úgy bevillan egy rajzfilmről. Hová lettem. Középsuliban pótvizsgáznom kellett matekból, most meg rákockulok, a magam naív módján.
Az epizód címe ugye “The Farnsworth Parabox”, én láttam már sokszor, de ismerni kell a sztorit, leírom.
A prof csinál egy dobozt, amiről végsősoron kiderül, hogy egy másik univerzumot tartalmaz, tehát ha valami belees, a másik univerzumban es ki. Egy matematikaviselt embernek már itt leeshet, én még csak a rajzfilmet láttam, nem halmazokat.
A másik univerzum egyébként tartalmaz ugyanilyen dobozt, mivel párhuzamos. Tehát, egy “tükör”-dobozt.
Aztán kerekedik a sztori, nem is lényeges most, a végén jön a poén, mikoris a két univerzumban lévő professzorok annyit csinálnak, hogy mindketten átnyúlnak a dobozon a másik univerzumba, és egy rántással kifordítják a dobozokat.
Beng, létrejött egy érdekes doboz. Kacsintok.
Ekkor döbbentem, hogy dehát, dehát, milyen pradoxon? Milyen paradoxon is az? Én ezt tudom, tanultam, meg sokat agyaltam is rajta! Nem is Farnsworth az, hanemizé, hogyhíják, Russel-paradoxon, azaz, vííí, heurékaaa!
Létrehoztak egy dobozt, ami tartalmazza a saját univerzumukat. Végül is, önmagát tartalmazó halmaz még elképzelhető, de minden a Russel-paradoxononra utal, nem tud az embernek nem beugrani.
Az önmagukat nem tartalmazó halmazok halmazába beletesszük önmagát?
Ha bele, akkor “elrontjuk” a halmazt.
Ha nem, akkor “hianyzik” belőle valami.
Az univerzum meg ugye a mindenség. Tartalmaz mindent. Minden halmazt. Csókolom, akkor önmagát is? Éredekes dolog ez…
Matematikai logikából tanultunk ilyesmiket, kifejezetten tetszett már akkor is, végül eljutottunk a Zermelo-Fraenkel féle elméletig. Mondta a Nagy Károly tanárúr sokszor a félév folyamán, hogy majd meglátjuk, miért is volt rossz, amit áltsuliban tanultunk, és majd mond helyette jobbat. 
Eddig is imádtam a Fururama-t, ezt a részt is, de most annyira leesett, hogy mennyire nem a levegőben lóg az egész sorozat. Látszik, hogy úgy ültek neki, hogy akkor most csináljunk egy vicces sztorit a Russel-paradoxonról. Hihetetlen.
Persze, ez egy tv-műsor, szórakoztatásra van kitalálva, ezen van a hangsúly, de nagyon sokszor komoly filozófiai problémák vannak feldolgozva, geek-barát az egész.
Aki nem ismerné, annak ajánlom, remek sorozat, egyébként zseniális humorral.
Hát, ez koppant ma. Rendesen élmény volt. Nem tudom, mennyire sikerült visszaadnom…
Na, írok valami életes blogot is, pillanat…