Rég írtam, eléggé el vagyok havazva, a két hét, amíg fel volt kötve a kezem, megtette a hatását. Nem tudtam addig érdemben foglalkozni a beadandókkal, így most zuhan a nyakamba, két hétre sűrítve.
Ja, igen.
Levettem a kötést.
Visszamentünk a megbeszélt időpontra, ahol átvették a papíromat, és vártunk, vártunk, vártunk… Nekem mennem kellett volna angolra, arról azért nem kéne késni, egyre fogyott a türelmem. Aztán tudakolózásra megmondták, hogy “jaj, doktorúr nincs itt, majd valamikor jön, műteni van.” Hát, kösz.
Érted, nem jön a hármasbusz, mert a sofőrúr épp a nyolcast vezeti. Nagyon jó, nem? Fizetést felvenni lehet két munkáért, de két helyen dolgozni már bajos.
Te, hülye beteg, meg üljél a seggeden, ráérsz, meg különben is minek mentél betegnek?!
Úgyhogy a papírt pikírt udvariassággal visszakértem, és viszontlátásra.
Lehet, hogy kellett volna még egy hét neki, de itthon levettük a kötést, lesz ami lesz. Teljesen tönkre volt menve.
Vissza kell majd menni a dokimhoz, hogy utaljon be valahova, ahol foglalkoznak majd a vállammal, két méternél közelebbről is.
Remélem valahogy rendbehozzák, remélem írnak fel rá valami gyógytornát, mert nagyon vacak. Vezetni tovabbra sem tudok, nem bírom tekerni a kormányt. Szét akar esni a vállam olyankor.
Jól megkaptam. Kellett nekem betegnek menni.
Na, ennyit az eü mókákról, szóval el vagyok havazva.
Tegnap hajnal háromkor még szenvedtem PHP-vel, Oktatási alkalmazások-ra csináltam beadandót, ilyen feleltető form-ot. Ötkor sikerült elaludnom, hétkor meg kelés volt. Olyan voltam egész nap, mint egy tál kihűlt lecsó.
Amúgy, a program adatbázisból válogat kérdéseket véletlenszerűen. Egyszerűen fantasztikus. Beadtam, hármas, el lehet felejteni. Kellett nekem nem tanulni, meg betegnek lenni, hogy a körmömre égjen ez is.
Aztán ott a Számításelmélet beadandó, Turing-, és RAM- gépet kell szimulálni, és pillanatokon belül be kéne adni. Úgy néz ki, Java-ban csinálom, NetBeans-szel, mert amúgy is meg akarom tanulni mindkettő használatát. Ez így ennyi, de ennél sokkal súlyosabb. Kevés az idő, és nem nagyon látom át feladatot, úgyhogy neki kell feküdni keményen az elméletének, és megvalósításnak is.
Számítógépi grafikából is kell csinálni egy kis jelenetet OpenGL-ben, még azt sem tudom, hogy fogjak bele. Illetve sejtésem van, Blenderrel kéne objektumokat csinálni, és valahogy becsalogatni a C++ programba. Elvileg lehetséges, gyakorlatilag meg majd elvileg kiderül(sic!).
Delphi-ből is lesz valami, de azt a végére hagyom, nem is tudom miért. Nincs hozzá kedvem.
Ma Gát tanárúr jól megbíztatott, mondta, hogy neki is ilyesmi HPQ notija van, és hogy milyen könnyen tönkremegy a zsanérja. Mondta, hogy hát ez ilyen szar. Remélem nekem nem jön elő a probléma, mindenesetre vigyázva használom.
És hogy valami könnyed témáról is írjak gyorsan, mielőtt belekezdek a programozásba. Volt FőHe a múlthéten, elég jó volt. Valahogy alakul ez a közösségi élet a Fősulin. Az első napra egy programozóverseny jutott, aminek nagyon örültem, be is neveztem, nagy elánnal belevágtam, de csúfos bukás lett a vége, mert a beugrón sem jutottam túl. Egyszerűen rosszul fogtam meg a problémát. Szép tapasztalat volt, de nem hagyom, hogy letörjön jobban, mint kéne. Jövőre is lesz, és legalább megpróbáltam. Végre igazi problémamegoldásról volt szó, nem órai feladatmegoldás. Nesze, jól megkaptam.
C/C++-szal próbálkoztam, de ennél rosszabb választás talán csak az Assembly lett volna. Neki kellett volna vágni Java-ban, C#-ban, ezekben van nagyon jó arzenál képkezelésre.
Amúgy remek móka volt, összeismerkedtem néhány Progmatos sráccal, együtt gondolkoztunk, babráltuk a progikat, és söröztunk, bent a teremben, a suliban. Ilyen se sokszor van.
Aztán aznap este még maradtam kicsit, még pár kriglivel leküldtem, aztán hazamentem, mert unatkoztam.
Másnap csak egy Delphi órám volt, aztán haza is mentem, mert este hatra jönni akartam vissza. János haverom egyik ismerős bandája lépett fel, gondoltam megnézem, meg sörözünk a srácokkal. Na, ezt az estét inkább le sem írom, mert durva volt. Szétborultunk nagyon, elég annyi hozzá.
Csütörtökön meg csak egy Számítógépi grafika volt, hangulatos óra volt, mint az utolsó órák szoktak lenni.
Zsuzsával szokás szerint elbütykölgettünk, javítgattuk egymás progijait. Jaj, még mindig nagyon furcsa, hogy milyen jól elvagyok ezzel a leányzóval. A mai nap is összefutottunk, ZH-ra tanult, volna. De inkább beszélgettünk, mindenféléről. Autókról, meg vezetésről. Lánnyal. Meg programozásról. Ez annyira jó. Nem tudom, hogy van ez, de mintha keresnénk egymást társaságát, én tökre örülök, ha találkozunk, mert akkor mondja “mizu?:)” és beszélgetünk mindenféléről, és azt nem lehet abbahagyni. Ma is már rég haza kellett volna indulnom, de inkább maradtam, jó vele lógni. Felkucorodott a fotelra, felémfordult, és úgy beszélgettünk. Nagyon jól érzem magam vele, tisztára vidám vagyok egy fél napig, mikor összefutunk.
Lehet, hogy csak én látom ilyen szpesölnek ezt a dolgot, de nekem jó ebben a tudatban sütkérezni, hogy igenis szpesöl haverság ez.
De kár, hogy foglalt, de nagy kár… Felé meg tudnék indulni végre…
Nah, de vissza a csütörtökhöz.
Az előző napi hatások még eléggé meghatározták a kedvem, ami leginkább felszabadultan vidám, nyitott, és teljesen békés volt. Valahogy most jól éreztem magam egyedül kóvályogni. Végül is nem volt már több órám, addig maradtam, amíg akartam, ha kell hajnalig, a FőHe dübörgött, megnéztem a Fősuli Könnyűzenei kórusát, mert láttam a próbájukat, és nagyon tetszett, meg ráadásul énekel benne egy helyes csaj, kiváncsi voltam, énekel-e úgy, mint amilyen helyes. Igen, énekel úgy. Jók voltak mindannyian…
Néha vettem egy sörikét, néha egy jó fokhagymás lángost. Teljesen jól elvoltam. Igazándiból, csak egy lángost ettem, mert nem volt túl sok pénzem, de vettem volna még, ha tehettem volna. Jó fokhagymás volt, ami jó, mert fokhagymás. Beszélnem kéne egy szakemberrel a fokhagymafüggőségemről.
Zoliék voltak kint az paintballoztatni, meglátogattam őket. Szöszit is nagyon rég láttam, üdvözölt is, hogy “Szia, Mikulás!”. Noigen, jól megnőtt a szakállam. Aranyos csajszi ez a Szöszi, csoporttársam volt, és egyszer majdnem leestt lépcsőn, úgy meglepődött a friss rövidhajamon.
Zoli is üzletel, csinál mindent. Paintballoztat, webprogramoztat, estébé…
Adtak egy markert, meg egy marék golyót, lőjek vele. Elég jó móka ez is, teljesen jól ment a célzás. Egyszer ki kell próbálnom élesben. Na, csak jöjjön rendbe a vállam. Kellett nekem betegnek menni.
Aztán maradtam még, mert észrevettem, hogy Sanyiék is fellépnek, megnéztem őket. Lesikálták a repertoárt, és elfogultság nélkül mondhatom, a FőHe legjobb koncertje volt. Kiemelkedően jól szóltak, remek volt a hangosítás, a banda is együtt volt, az új dobos nagyon dögösen kalapálja, csillagos ötös volt a műsor.
Utána ők elmentek pakolni, addig fellépett Dr. Rokker Zsolt, gyáhe. Hát, élőben, sörikézve sokkal-sokkal jobb a fickó. Amúgy is, de így előben feküdtem minden alap hülye viccen.
Hát igen, jó viccek vannak, de tudni kell előadni őket. Ez a második csillagos ötös. Főleg, hogy utána ott lógott még sokáig a néppel. Mondjuk Lovasi Bandi bácsi is ott töltikézett a szomszéd asztalnál a koncertjük előtt. A Kiscsillaggal jöttek, de nem néztem meg őket.
Sanyival vágtunk egy újabb, immár estzáró-lángost, jó kis tejfölöst, sajtost, nyám-nyám, aztután meg hazataxiztak engem a tesójával.
Úgyhogy ezek vannak. Bütyök még mindig szeleburdi, teljesen hebrencs jószág. Szerintem már így is marad. Tegnap megtisztítottuk az ajtó üvegét, a kis hülye meg megpróbált bejönni rajta. Felkenődött. Itt fent, a szobámban is hallottam, hogy BUMM, majd egy ijedt “nyüff”, és egy ugatás, mert azt szokott, mikor megijed. A család azóta rajta röhög. Hogy lehet ilyen kis bamba. Nameg, hogy tud egy tacskó hanyattesni, könyörgöm?
Na, Bütyök már tudja.
Nem oly jó hír, de a múlthéten a elment a cicánk valahova, ami nem itt van. Sokáig betegeskedett, nagyon leépült a sok kezelés ellenére is. Szép kort élt meg, nehéz gyerekkorral, de aztán befogatuk, és onnan sima macskaélete volt, egérfogással, madár-letollazással, éjszakai vernyákolással, asztalról kunyerálással, és asztalról lopással. Mindig lebukott, mert valamit mindig megcsörgetett. Kijutott neki az anyaságból is, négy gyönyörű vásott kölyke volt.
Még azt is kiheverte, hogy idekerült a nyakára ezt a fotocellamágus, hebrencs tacskesz. Fiaként nevelte, jól orronkarmolta, ha nem tudta, mi a hatályos rendszabály, de békében, szövetségben éltek. Bütyök biztosította neki, hogy semmi idegen macsek be ne tegye lábát a territóriumra.
Aztán nagyon beteg lett, sokáig küzdött, nem adta fel, de elfogyott lassan az ereje, és útnakindult.
A legszebb az volt, sosem felejtem el, mikor Kicsilánynak egyszer az ölébe adtam, és akkor először megbékélt az állapottal, és nagy dorombolásba kezdett, és Kicsilány mondta neki, “Sziszukaaa…”. Akkor fogadta be őt a macsek. Addig tartott tőle.
Hát, íme, most már mindkét kedvenc Sziszám itthagyott. Egyik így, ahogy már ezerszer olvashattátok itt a blogon, másik meg amúgy, örök vadászmezőkre. 
Megyek programozni, messze még a hajnal…