Na, csak sikerült keresztbeállni.
A felüljárón óvakodtam lefele, gyökketővel, de muszáj volt ráfékezni, mert valahogy mégiscsak meg kell állni a másik kocsi mögött, de hopsz, kidobta a hátulját.
Olyan jó, hogy az ember ösztönösen próbál úgy csinálni, hogy lehetőleg a sávban maradjon, és még a lehető legjobban kapaszkodjon is az útba.
Utólag belegondolva, jó ötlet volt, bár nem tudatos, az ellenkormány.
Bent dolgozott a szuperkompjuter, és eleinte úgy számolt, hogy ez bizony kocc lesz, de egy pillanat múlva érkeztek az új infók, amikből már azt találta, hogy a jobbhátuljával a hófalba beleakadok, és akkor legalább csak egy kocsi tört.
Aztán szép lassan megtapadt, és csak egy apró zaj jött jobbhátulról, belement a hófalba a kerék.
Könnyen lehet, hogy így tudott tapadást venni a kocsi.
Büszke vagyok, jól reagáltam, eleinte ösztönből, kicsit később rideg számítások alapján.
Így leírva szép, de az egész volt majdnem három másodperc, és tulajdonképpen utaztam, nem sok múlott rajtam. Akár a hajmásipétert is énekelhettem volna közben, annyira nem volt dolgom.
El kell mondjam, igencsak beszartam.
Nem jött volna jól egy betétlapozás, anyázás, forgalomfeltartás, a reggeli csúcsban.
Mondjuk, máskor sem…
Arról nem is beszélve, hogy mint hátulról jövő, száz százalék, hogy én lettem volna a hunyó.
Csak egy kis homlokizzadás, meg szapora pulzus lett a végeredmény, ja, és egy jólmegérdemelt, halk “baszmek”.
Mire beértem Numerikus Analízis órára, már el is felejtettem az egészet, inkább ezzel a hülye betegséggel nyüglődtem.
Elgondolkoztam, mikor felordított az ébresztő (az a rohadék), hogy nem kéne bemenni. Aztán a kötelességtudat győzött, és csak elindultam. Nagyon nagy lemaradás lett volna, ha kihagyom ezt az órát, nem engedhetem meg magamnak, mert nem igazán vagyok belőle büfé.
Maximával csinálunk mindenféle olyan dolgot, amivel áltsuliban, meg középsuliban órák hosszat kínlódtunk. Így persze csak egy pillanat az egész, és sokkal jobb.
És még csak bemelegítünk belőle. A java később jön majd.
Volt még ma Valszámítás, és Statisztika (ez egy tárgy), és igencsak thumbsup.
Nem mondom, nehéz lesz, mert ezekhez én tökhülye vagyok, de olyan remek stílusa van a tanárunknak, hogy öröm bejárni.
Végigvigyorgom az egész órát, és ráadásul még meg is értem az anyagot.
Igen érdekes terület ez.
Aztán hazatekertem ma viszonylag korán, mert órám sem maradt, kedvem se, hogy ott legyek.
Hazafelé már porszáraz aszfalton jöttem, teljesen éveztem, hogy ha taposok egy kövérebbet, akkor elindul, megy, vidáman kapaszkodik az Öregharcos.
Egészeben maradtunk ma is. (Najó, tessék, egy szmályli, most az egyszer.) 