Nem fogok az időjárásról sokat blogolni, de most muszáj lesz.
Volt néhány napja egy ötven valahány órás turnus, addig esett a hó. Kicsit rápihet, és most megint egy napja esik.
És nem ám ímmel-ámmal, megszakításokkal, hanem folyamatosan. Az imént értem haza, és gyorsan el is túrtam a járdát, meg a hasonló helyeket, de egy óra alatt visszanőtt két centi.
Tegnap egy órára úgy mentem be, hogy gyenge napsütés, mire kijöttem, szakadt a hó. Azóta abba sem hagyta.
Ma este, mikor jöttem haza, a tágabb belváros már igen kellemetlen kezdett lenni, se letolva, se sózva nem volt. Hóból kialakított glattjég mindenhol.
Most sikerült megtapasztalni azt, milyen, amikor az F1-es futam alatt leesik a monszun. Nulla tapadás, gázon csak kislábujjal, mert egyből elordítja magát a motor. Fékkel ugyanez, mert különben megy a szekér, amerre akar.
Átalakul egy igen hülyén csúszó szánkóvá…
Egyesből indulás teljes kudarc, csak pörög, még alapjáraton is, úgyhogy más nem marad, csak kövérebb gázzal öblögetve finoman, erőből.
Ugye érezhető az ellentmondás.
Aztán mikor még harmadikban is el-el kapja hirtelenebb gázra, az már kicsit rémisztő. Jöttem hazafelé gyilkos hússzal, meg kint az országúton hatvannal. Bőven sok volt ezutóbbi.
A Zsigulikon, BMW-ken, Merciken meg csöndben kuncogok azért ilyenkor, amikor elindulás helyett a saját tömegközéppuntjukat próbálják megkerülni.
Meg kell mondjam, ilyen telet még nem láttam felnőtt fejjel. Ez igen!
Régen mindig Finnországba akartam költözni, mikor vacak telek voltak, de most Finnország költözözzött ide.
Ettől függetlenül, még megnézem magamnak azt a vidéket, és a “Sisu”-t…
Itt jut eszembe, ha már autókázás. Rájöttem a minap, egy finn ralissal készült interjút olvasva, hogy még tök régen, magamtól, újrafeltaláltam a “Scandinavian Flick”-et. A kivitelezése persze nem sikerült, nem csináltam végig, mert nem szabad ilyesmivel próbálkozni, de finoman kialakult bennem a mozdulatsor, és halványan meg is valósítottam. Érezhető volt a dinamikája, és az volt a durva, hogy működik. Kanyar előtt ellenkező irányba súlypont átborít, majd innen ostorcsapás-szerűen vissza, és ott már gázzal rátart.
A finn ralisok találták ezt ki akkor, mikor gyengébb, orrhajásos kocsikkal kényszerültek menni. Ezek persze alulkormányzottak, mint a fene, tehát lemaradtak volna a hátsósokhoz képest. Így meg rommá verték a világot.
Szóval, működik a dolog.
Kicsit ijesztő, de határozottan működik.
(Mielőtt valami sztritracsingos idiótának gondol bárki, nem forgalmas úton, nem nagyban, nem gyorsan csináltam. Igazából, csak mímeltem. Annyira hasonlított a Scandinavian Flick-re, mint a must, a borra. Óvatosan, és körültekintően, felelősségteljesen vezetek.)
No, tessék, erről beszélek, így csinálja Tiff Needle, aki vérprofi. Én persze havon csináltam.
Sort of like that…
Szóval, a hó szakad, a lapát ég a kezem alatt, az abroncs meg valószínüleg elkopott az évek alatt, ezért lehet ilyen kellemetlen. Holnap megnézem a profilmélységet. Nekem gyanús.
Vezettem már hóban, és még sosem volt ilyen bizonytalan érzés.
Lehet, hogy csak elszoktam, az utóbbi gyenge telek miatt?!
Most pedig visszamegyek az ágyba, betegeskedni. Fáj a fejem, kapar a torkom. Be se kéne járnom a suliba, de muszáj. Majd gyógyulok éjszaka…