Az a terv, hogy a Tisza-expresszel húzok Budapesre 31.-én, 7.28-kor indul. Szerintem nem keltem még ilyen korán az év utolsó napján.
Ott helyszínen meg majdcsak elevickélek valahogy, a 24-es villamost kell levadászni, azzal végigmenni, és ott felszállni a hévre.
Mehetnék kocsival is, de most valahogy nincs kedvem. Rég vonatoztam. Legtóbb az első randinkra, az sem most volt.
Még a nyáron beszéltük Petivel az “egyedülutazásról”. Persze, passzív utazásról beszélek. Valahogy olyan furcsa álláspontra jutottunk, hogy egyedül utazni nem jó, pedig jó.
Kifejtem.
Alapvetően utazni nagyon jó dolog, száguld az ember, hosszabb-rövidebb időre érinti más emberek pályáját is. Furcsa dolog. Így, hogy van egy elég konkrét célom, ahova tartok, így nagyon jó lesz utazni. Sietni sem sietek nagyon, bár hiányzik már az a Kevei Lány. Munkába utazni, hatezerszer bejárt útvnalon utazni, rohanni, sietni rossz. Lazán, világfi módjára vonaton gurulni, az ablakon kibámulni, villamoson kapaszkodni pedig nagyon jó dolog.
A Tisza-expresszt amúgy is szeretem. Olyan szagok, illatok vannak az orosz kocsik körül, amiket nagyon régen, nagyon messze éreztem, Kherszonban. Jó emlékek. El kéne menni egyszer Moszkvába is a Tiszával. Vagy Kherszonba, valami mással.
Krisztiéknél töltöm tehát a szilvesztert. Várom, de izgulok miatta egy kicsit. Mégiscsak ez lesz a bemutatkozásom náluk. Eddig minden remekül ment, most lesz ez másképp, remélem.
Elvileg most én fogom a kávét ágyba kapni.
Így is jó, de fordítva is.