Tehát, ott jártunk, hogy elhozom Gáborékat Ferihegyről. Meg is indultam időben délután, mert nem akartam, hogy abban a farkasordító hidegben Krisztinek ácsorognia kelljen, így is beteg. Tehát, Őt vettem fel először Nyugat-Vecsés buszmegállónál, a többiekre még várni kellett kicsit.
Az odaút eseménytelen volt, leszámítva a bokrok közül random előugró ködfoltokat. Az út remek volt, száraz, kiszámítható, rendes tempóval lehetett haladni. Egy baj van az ilyen egyedüli nagy utakkal, hogy mocskosul unalmas. Nem az, hogy elalszok, hanem egyszerűen őrjítő a semittevés. Igazán remek, hogy megcsinálták az M0-t, mostmár csak le kell térjek az M3-asról, és pillanatok alatt a reptérnél vagyok. Csaló gazember módjára nem fizettem parkolódíjat, viszont negyed óra hosszat úgy tettem, mint aki de. Persze, hogy rossz helyen álltam meg, de valahogy nem láttam a táblát, ami az érkezési oldalhoz irányít. Ami tulajdonképp szint, nem is oldal. Eggyel lentebb van, mint az indulási. Nembaj.
A budai cím megtalálása nem volt nehéz, a GPS elterelgetett minket, gyakorlatilag arra kellett csak figyelnem, hogy ne törjek autót, a többi ment magától.
Én már nem is tudom, hogy történtek a dolgok, annyi minden történt, valahogy. Tettünk-vettünk itthon is, Kriszti már családtag, sütit csináltunk, meg segítettünk a konyhában a karácsonyi készülődés közepette. Persze, megtartottuk a kötelező üdvözlőbulit az angliásoknak, ott voltak Petiék, öcsém, jött Attila is, elegen voltunk, sokáig, szóval ránkzárták a kocsmát. Gondolhatjátok…
Szakadt a hó, iszonyat hideg volt, úgyhogy hóangyalka gyártásba torkollott az este, a taxis szánkózott haza velünk, esett vagy tíz centi. Igen, a kötelező, meghitt, közös hóbanfetrengés is megvolt, belelöktem magunkat a hóba, muszáj volt, egyszerűen kellett, értsétek meg. Szerencsére nem tört csontja a Jánynak. 
Igen, és azt hiszem, az ezt követő napon csináltuk megint a hócsúcs sütiket. Amúgy is hívott Gábor kávézolni, szóval utána bevásároltunk minden hozzávalót, meg csupa érdekes dolgot is. Van már nekem olyanom, hogy szőlőzsír, például. Direkt “for men”. Meg vettem Krisztinek egy Kindertojást, és ilyen pecsét volt benne. Lett rajtam egy pár.
Aztán tartottunk egy igen sűrű napot is. Igazi élménygombolyag volt az egész. Reggel kezdtünk a piacon, mert kolbászt _kellett_ enni. A minőség stabil, rommá ettem magam, de ez csak később derült ki. Fejenként egy szálat vettem, és mindenki megette a magáét. Az egy dolog, hogy mi Gáborral megettük, mert hogyne. De Kriszti még meg is előzött. Igaz, én dumáltam.
Azért ide is eljutottam. Én vettem a karácsonyfának való fenyőtetemet meg. Szerintem elég kedves példányt sikerült kiválasztani, megjegyezném, már feldíszítve áll a nappaliban. (24.-én keletkezett a poszt)
Szóval, nagy bevásárlókörút után elmentünk kettesben megnézni a Munkácsy kiállítást. Csak ajánlani tudom. Mint festészethez értő ember, nagyon élveztem. Értek a festészethez. Kell hozzá ecset, meg vászon. Meg olyan bigyó, ami a festőknek szokott lenni, és nem ecset, nem vászon. De komolyan, nagyon szép volt, nézzétek meg.
Este meg az Avatart néztük meg, nagyon szórakoztató, érdekes, szép, film. Szintén ajánlom. Régen láttam ilyen jó filmet.
Ezt is négyesben néztük, Dóra, Kriszti, Gábor, én. Ez volt az én karácsonyi ajándékom. Kicsit csóringer, meg ötlettelen, dehát tőlem már ez is fejlődés.
Szóval, remek időket élünk, valahogy most minden jól megy. Úgy néz ki, a csomagolós munka is jól sül el. Ugyan nem fejeztem még be, de mosmár talán csak a simítások vannak hátra. Két ünnep közt meg is csinálom.
És most megint itt állok, hogy idehordtam hetet-havat, és nem mondtam el semmit. Ránk kell nézni, abból látszik, leírni nem sikerül. Annyira nagyon szép és jó mostanában minden. Három hónapja vagyunk együtt Krisztivel.
(Csúnya dolog dicskedni, de most muszáj. Gáboréktól Simpsonsos uzsidobozt kaptam, meg Keresztapa DVD-t. 5 lemezes iszonyatjóság. Nyálam csorog.)