Ömlesztve

Azért nem szeretek mostanában a magánéletes dolgokról írni, mert félek, hogy kihagyok valamit, ami ugyanolyan fontos, mint amit leírtam, csak nem olyan írható fajta, vagy épp elfelejtettem.
Igen, tudom, mennyire epikfél arról blogolni, mennyit, hogy, miért, miértnem blogolok.

Szóval, talán a legnagyobb időt sikerült kibírni egymás nélkül, én nem is tudom, mennyit. Sokat, nagyon sokat. Aztán kedd este végre jött és megpróbáltunk bepótolni mindent. Mikor az állomáson találkoztunk, ott esett le igazán, mennyire is hiányolás volt. Durván, fizikailag fájva. Nagyon nem volt jó és nem jó ez így. Pestre kell jutnom mindenképp, ezt már mondtam. Kikészülünk ebben a rohangálásban.
Mennyire jó volt megint együtt aludni.
Kaptam perecet, Jány sütötte, nagyon fincsi volt. Ezerszer jobb, mint a bolti, pedig azt is igazán szeretem. Aztán megkaptam végre valahára azt a hónapok óta igérgetett objektumot, amit valamiféle ajándékként emlegetett nekem. Kiderült, hogy egy kék sál.
Ez a lüke megjegyezte, hogy vágyom egy kék sálra, és szerzett is. Állítólag sokat emlegettem ezt, node akkor is. Megható, nagyon örültem neki. Ugyan itt a tavasz, dagad a szóval, jön a langyos időjárás, de jó lesz jövőre. Remélhetőleg akkor is lesz tél.
Az időjárásról jut az eszembe, hogy láttuk a “nagy bummot”. Nagy, többfázisú villogás, kissé fura szinű, nem olyan kékes, mint a villám. Hangot nem halltunk, vagy legalábbis nem emlékszem, de érdekes volt. Csak lestünk, hogy ez meg mi volt?! Bedobtuk a villám feliratú skatulyába, aztán folytattuk, amit épp csináltunk, el is felejtettük. Épp most olvastam róla, mi is volt ez valójában. Index hedlájn, vagy egy kicsit szakmaibban.

Amúgy, semmi különös programunk nem volt, csak élveztük, hogy együtt lehetünk. Kicsit újítottunk a ruhatáron, lett új gatyám, ingem, és Homer Simpsonos boxeralsóm, ami nélkül élni nehéz.

Most pedig munkára fel, sok pótolnivalóm van.