De most pihenésképpen felcsaptam a legújabb Lagwagon-t, és írok blogot. Kezd a hócipőm telelenni a dimatekkel, kedden vagy így, vagy úgy befejezem a vizsgaidőszakot. Inkább úgy kéne, hogy a dimatek görbül. Ugye szorítotok majd? Mindenki. Rámfér, nem az erősségem ez a szent diszciplína.
Hát, érzik na. Nagyon szomorú, és ha nem az, akkor komor, valahogy hiányzik belőle a humorérzék, őszintén, nem is csodálom. A szövegírójuk legjobb barátja volt a dobosuk, aki lelőtte magát. Mégis milyen tisztelendő, hogy nem nekiálltak befordulni, hanem pár nap alatt összerakták az albumot, Resolve a neve, tavaly jelent meg.
Velem annyi van, hogy nem sok. Csapongok a szomorúság, és a beletörődés közt. Nem, az elfogadás nem szinoníma. Törés, törődés, beletörődés. Így felbontva talán érzékletesebb. Lemondás, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzam.
Sokat elmond valakiről, épp milyen zenét hallgat. Nem ska-t, nem NoFX-et, nem progresszív muzsikákat, nem Bartókot, nem Tankcsapdát, egyiknek hangulata sem kell most. Kell ez a kis komolyodás, elvonulás.
Azért mosolygok, meg minden, sőt próbálok még haverkodni is, de mindig csak a kapcsolati tőke értéke jut az eszembe, nem vágyom új ismeretségekre, barátra, barátnőre, haverra. Nincs rá most szükségem, elég az ami van, és ami nincs. Érted…
Kiváncsi leszek, ha egyszer kiegyensúlyozódok, fogok-e írni? Attól tartok, nem, mert nem lesz miről. Olyanról nem lehet írni, hogy, de jól vagyok, oké minden, rendben minden, nincs semmi bajom.
Bejött ma gtalk-ra, hogy ne venném már észre, egész nap itt figyel előttem a kis ezüstös Asus, gmail-be bejelentkezve, msn-be szintúgy. Nem szólítottam meg. Egyrészt dac magammal szemben, másrészt, mit tudnék mondani? A szokásos szarságot, hogy szeretem, meg hiányzik. Én is unnám. Érdekel persze, mi van vele, másrészt meg tudom mi van vele, és azt hallani, olvasni nem akarom, mert egy foghúzás azért valószínűleg jobban esne, mint az, hogy elmeséli, mit csinál mással. A “heló-hogyvagy-ésTe?” meg nem pálya, azért ilyesmi mélységeken túl vagyunk. Nem tudom, nem gondolkozok inkább ezen, ha akar, tudja, hol ér el, ha akarom, felhívom, gtalk, akármi, majd az adott pillanatban eldöntöm.
Na, ez az a beletörődés, amit fentebb írtam. Annyira nem mozgat meg semmi, hogy elszomorodjak, vagy örüljek neki, csak bámulok kifejezéstelenül.
Kicsit kirabolva érzem magam, kihasználva, elhajítva, akkor is, ha nem így van.
Attól még érezhetem úgy, nem?
Attól még lehet, hogy tényleg ez van, hogy úgy érzem, nem?
Nem tudom, nem is hiszem, hogy számít valamit, a helyzet adott, meg kell oldani. Melyik albumot is hallgatom? Lagwagon - Resolve. Vélelen jött így ki, de azért érdekes. Sokat agyalok, pedig a tapasztalat azt mutatja, hogy határozott döntéssel, megoldható minden probléma. Ha rosszul oldódik meg, akkor is megoldódott, és megszűnt, legfeljebb szül egypár új problémát. De kockáztatás nélkül nincs profit. Tudok mondani ilyen magabiztos dolgokat, meg nagy igazságokat(igen, közhelyek, ja), de azért ez nem ilyen egyszerű. Végül is, zongorázni is csak annyit tesz, hogy nyomkodni kell azt a sok gombot, aztán meg mégsem vagyok Bartók Béla. Azért nem szeretném, ha valami rossz jönne ki ebből az egészből, ügyesen okosan kell megoldani, úgy, hogy senkinek ne legyen rossz.
Mint ahogy parkolni szoktam. Mindenki ki tudjon állni a többi autóval, és be tudjon szállni a vezető. Így szoktam, nem öntömjénezés akar lenni, csak büszke vagyok rá.
(Este RudyRadio a Szóla rádión. El ne felejtsem hallgatni, Skafunderz-ék csinálják a műsort, lehet végre egy kis ska-t hallgatni. Itt a műsor lapja.Lehet hallgatni online.)