Me First, and the Gimme Gimmes

Na, ha már bereklámoztam, akkor írok egy kis szösszenetet erről a bandáról is. Mifelénk nem annyira népszerűek, és ismertek, az USA-ban annál inkább. Olyanok ők arrafelé, mint nálunk a Zorall.
Mostanában valahogy beleragadtam a Fat Wreck Chords zenekarai közé, nem igazán megy más nálam. Ez is ennek a kiadónak a “terméke”, igazából a többi zenekarok egyes tagjaiból áll össze, amolyan allstars válogatott. Apropó allstar, akarok egy ilyet, a mostani fekete-fehér Converse-t sikerült a hanyagságomnak köszönhetően szétvágni, pedig négy évet illet volna kibírnia. Fene vigye el… Bicajozni azért még jó lesz.
Szóval, visszatérve a Gimme Gimmes-hez, annyit érdemes tudni róluk, hogy feldolgozásokat játszanak, punkrock stílusban, semmi különös kiemelnivaló nincs, azt szoktam mondani, hogy megcsinálják a nagy slágereket úgy, ahogy eredetileg kellet volna. Persze ez egy elég cinikus beszólás, igazából csak poénnak szánom, persze. Tudom, nem mindenki szeretheti a punkrock-ot, óh, mennyire libsi vagyok ma.

A jobbszélső két arc ismerős lehet a Lagwagonból, jobbról kezdve Joey Cape, ő a Lagwagon érces hangú vitéze, gitározik, vokálozik, mellette dobosuk, ki itt is dobol, Dave Raun. Tőlük eggyel balra Fat “fuckin’ rich” Mike, bőgős, kiadó, biznicmen. A NOFX-ből lehet ismerős, ott is bőgőzik, és énekel. Mellette, mögötte az énekes, Spike Slawson, aki a Swingin Utters-ben játszik amúgy, ez a felállás sem annyira ismert kishazánkban. Balszélen Chris Shiflett, a Foo Fighters jelenlegi gitárosa, ismerős is volt valahonnan. A No Use for a Name-ben is részt vett, de már nem.
Régi nagy slágereket szabnak át, a hatvanas, hetvenes évek, de a kilencvenesekből is akad dal. Csak hogy az ismertebbeket említsem, Don’t cry for Me Argentina, Over the Rainbow, All my lovin, Blowin’ int the Wind, Runaway, San Francisco, I Belive I can fly, és még lehetne sorolni. A számok jórésze persze valószínűleg csak az amerikai közönségnek ismerős, a fene hallgatja Cat Stevens, Neil Diamond, John Denver, meg Billy Joel munkásságának középszerű részét. Azt hiszem, ezek a számok nem véletlen nem tudtak átúszni az óceánon.
Érdemes megemlíteni a hangeszereket, amiken valóban játszanak is, nem csak mutogatják. Szóval, nem kéne mutogatni inkább, minden bizonnyal az utóbbi idők legcsúnyább gitárjai. Persze ezekhez a piros zakókhoz, és egyéb meredek, hatvanasévek-dizájn göncökhöz feltétlen valami ilyesmi illik. Kell a show, na!
A legutóbbi, western, country témájú lemezük még nem jutott el hozzám, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem is fog meghódítani, lévén, messze áll tőlem maga a műfaj, de azt hiszem az európai közízléstől is. No, azért egy számot már hallottam mégis, a (Ghost) Riders in the Sky elérhető az iFloyd-ban , tessék, itt van. Ugyan csak ezt hallottam még, de a többi annyira ismeretlen számomra, hogy ez az album valószínüleg nekem itt véget is ér. Ez a szám viszont remek, nagyon szeretem, yeee-haaw, hadd szóljon, be is izzítom lejátszóba, és erre bíztatok mindenkit, hisz ingyen letölthető…
Van még egypár punkrock híresség a tiszteletbeli tagok közt, még a jó öreg Green Day kétharmada is, Tré, meg Bille Joe.
Egyébként a wikipédiáról táplálkoztam, lehet, hogy le kéne fordítani az egész cikket, de valahogy nehezen vágok új dolgokba. Majd egyszer. Mennyit hallatom ezt a szópárt, és mennyira utálom. Mindegy, hallgassunk még egy Gimme Gimmes-t, ezúttal úgy, hogy nézni is lehet. Csak ez az egy klippjük volna?! Hát, szomorú, van még annyi remek számuk.

Ebben a klippben is lehet találni sok szelebritit, nekem csak Andrew W. K., meg a Sum 41 énekese volt ismerős, nomeg a stupid spoiled szőke pitsa, akinek a legnagyobb alakítása a South Parkban volt, amikor becuppantotta az ananászt, de nem fogom leírni itt a nevét.

Remélem tetszett, illetve remélem, a google megint erre sodor valakit, aki meg akar ismerni kicsit jobban egy bandát. Ha más nem, legalább a klipp kéznél lesz, nem kell majd keresgélnem, ha meg akarom nézni.
Linkeltem már a wikipédia bejegyzést? Itt van, ha kicsit mélyebben érdekel a dolog…