kezd kialakulni az új konfig.már napok óta kutatok, mindegy egyes hardver után, alaplap, processzor, memória…
az már szinte biztos, hogy A64 lesz, egy Chaintech lapban.
fene gondolta, hogy ekkora nyűg van vele. tervben volt márkás számítógép vásárlása is, de letettünk róla, mert nagyon úgy néz ki, olcsóbban kijön, ha magunk rakjuk össze.
így viszont szívhatok a kutatással, hogy mi mivel kompatibilis, mivel nem, meg hogy mi a fene az a “dual-channel”. ezutóbbit szokás szerint a ph! fórumosai magyarázták el.
fene egye meg, kiestem én már ebből az iparból. azt sem tudom, mi-merre-hány-kiló hardver témában. régen pedig kentem-vágtam ezeket a rövidítéseket, szabványokat, csatlakozókat, és kábeleket…
meg kell állapítsam, hogy igencsak elhajlottam a számítástechnika azon ága felé, amibe nem lehet belerúgni.
mindenesetre, jó móka lesz kibontogatni a dobozokat, szagolni a “gyári” szagot, és összetákolni a gépet. úgyszintén, a telepítés is jó kis túrának ígérkezik: kinyomozni, mely modulok kellenek az új hardverekhez, leforgatni, felkonfigolni a Gentoot, feltenni az ut2004-et, rá a RedOrchestrát, és ámulni, hova fejlődött az ipar, mióta a legutóbbi gépet megvettük.
elég izmos kis gép lesz, nem lesz gond a szaggató játékokkal egy ideig, remélem. és a Gentoo is elég gyorsan fel fog települni, bár valószínű, hogy most is rámegy egy-két éjszaka az alaprendszer fordítására. lehet, hogy belövöm a distcc-t a jelenleg dolgozó gépemen, és így talán rövidül a fordítási idő valamennyit. ez is érdekes lesz, mivelhogy a nevén kívül semmit nem tudok erről a programmról.
majd az alakulóban lévő prohardveres Gentoo baráti kör segít.