Gentoo Baráti Kör

…köszönhetően Sipi barátunknak.
a prohardver Gentoo topikjának nyitója, és azóta is szorgalmas tagja annak a társaságnak, akik istápolják az kezdő Gentoo-idomárokat. bár kevesebben voltunk, mint amire legelőször számítottunk, de ez persze annyira nem számít, így is bőven jól éreztük magunkat.
jelen volt:Sipi(házigazda), Batman, Brazso, és még egy másik srác is, akinek sosem jut eszembe a ph-s nickje, nem sokat fórumozik, sajna, pedig nagyon keni ő is a témát. meg persze ott voltam én is.

átlagos -ámde négy-öt óra alvással a hátam mögött tudott, igen gyilkosnak mutatkozó- vonatút, szerintem a leghosszabb útvonalon, minden görbe fánál megállva, remek. átitatott az a jó kis máv-szag, rozsdapor, és budiszag keveréke.
Köki elég durva, valahogy így képzelem el a pokol bejáratát(mindig ezt a frázist puffogtatom). némi bóklászás után megtaláltam a buszt is, ami kellett nekem.
odaértem a célmegállóba, persze rossz irányba indultam, ezért visszafordultam, majd újra, mert mégis jófelé indultam először. :)
na, a háztömb megtalálása megint külön móka volt, nem részletezem, mert leírni lehetetlen, hogy miért jártam körbe néhány házat feleslegesen, olyan furán vannak számozva. ezért adott vendéglátónk térképet leírás helyett, de aki olyan hülye, hogy ezt ne vigye magával, az meg is érdemli, hogy sétálgasson feleslegesen.
végül egy elgyötört kutyát sétáltató nénit megkérdeztem, kb 20 méterre a céltól.

nem sokkal utánam jött Batman is(ő is ph! fórum lelkes tagja, mint mindannyian ezen a kis partin:) ), nem sokat teketóriázott, néhány pillanat múlva már világított is a led a kis Asus wlan-stick-en. hamar életet lehelltek bele Sipivel, és közös erővel kisakkoztuk, hogy ez nem az a cucc, ami Batman batátunknak kell. ;)
hozott amúgy mézespáleszt is, igen fincsi kis ital volt, eléggé itatta magát, nem lötyögött sokáig az üvegben. meg hozta az ipodját, ami talán szorosabb függést képes kialakítani, mint a pálinka. ez a legújabb fajta ipod, színes kijelző, 20 gigás vinyó, és persze az elmaradhatatlan kör alakú kezelőfelület, ami szerintem az utóbbi idők egyik legnagyobb újítása az egér óta. :) aki használta már, az tudja miről beszélek, aki nem, annak elmodom, hogy egy érintésre reagáló kis kör, amin körbe-körbe kell húzogatni az embernek az ujját, például a scrollozáshoz. a legmegdöbbentőbb, hogy a kis ketyere(tényleg kicsi), mindenféle késlekedés nélkül követi a júzer minden mozdulatát. fantasztikus, nem tudok jobbat mondani, ez van, bulvárosodok. talán azzal a szóval írnám jobban körül, hogy Apple. egy szó mint száz, lenyűgözött ez a kis ketyere, kell egy ipod.
sajnos ezt nem felejtette ott a helyszínen, ellentétben a prohardveres bejelentkezésével, amivel kicsit valószínüleg sikerült ráhozni a frászt szegény srácra, mivel hogy otthagyta nekünk moderátori jogait… :)
ment egész este a kockulás, persze azért jöttek a köznapi témák is, zene, régi piálások, satöbbi. annyi minden kis apróságot tanultam Gentoo, és Linux támában, aminek azóta nagy hasznát veszem. persze ezek mind benne vannak a doksikban, de egy ilyen brainstorming alkalmával könnyebb ezeket elsajátítani.

Brazso viszonylag hamar lelépett sajna, maradtunk négyen, már inkább csak dumálgatások mentek a világ nagy dolgairól, Rammsteinról, németről, angolról, meg minden, ami jött.
a Batmanék elindultak hazafelé, vagy harmadik nekifutásra, naja, nehéz volt otthagyni a társalgást.

maradtunk Sipivel, jól eldumáltuk, elsörözgettük az időt, és konstatáltuk, hogy vasárnap hajnali fél hatkor senki sem fórumozik már. :) hatkor úgy döntöttünk, hogy ideje egy shutdown -h now parancs kiadásának, mind a számítógépnek, mind az emberi agyaknak.

reggel, a viszonylag gyűrötten ébredtünk, egy ipari adag kávé azért segített, de kellett is, mert nemsokára sietnem kellett a vonathoz, vissza a pokol kapujába. hát igen, én érkeztem leghamarabb, én mentem legkésőbb. most mondja valaki, hogy nem vagyok lelkiiesmeretes. :)

This entry was posted in élet. Bookmark the permalink. Trackbacks are closed, but you can post a comment.

One Comment

  1. Eddie303
    Posted 2005, November 28 0:12 at 0:12 | Permalink

    Kár, hogy nem voltam ott :(

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.

  • Barátok