Ezzel még adós vagyok, de ha nem is, akkor is leírom, mert kalandos nap volt, kirándulni voltunk.
Olyan spontán keltem 6:40-kor, hogy öröm volt nézni, ki is mentem Kicsilány elé, aztán hajrá LaTeX órára, végre meg is volt tartva. Azt kell mondjam, réges-rég éreztem magam ilyen jól iskolában, tanórán. Remek anyag, remek oktatás, hangulatos óra a levelezősökkel. Szegények néha eléggé bambácskák voltak, de azért ment nekik is, ilyen 30-as nők voltak. Ott kezdett megjönni a hangulatom, amikor Tanárúr Linux bootolására bíztatott mindenkit, mert Kile-lal fogunk dolgozni. Huhhú, ha valaki azt mondja, 2007 nem a Linux Desktop éve, hát mondja. Igaza nem lesz, de csak mondja. A mattanszéken már teljesen átvette a hatalmat, persze vannak még XP-k is, de gondolom Vista nem nagyon lesz már.
Szeretem a pénteki órákat, főleg ha Linuxon dolgozunk, izgalmas anyagot veszünk, és hangulatos az óra. Olyan pillanat alatt telt el az egész, hogy csak lestünk. Remekül ment minden, kenjük-vágjuk a LaTex-et, és még élveztük is. Teljesen családi hangulat volt az órán, utána még Tanárúrral is váltottunk pár szót, Linuxról, LaTeX-ről, meg hogy mennyire jóság ez az óra, és hogy nagyon élveztük. Nem pullerkodás, tényleg remek óra, remek tanárral.
Na, és perszer remek, szorgalmas, érdeklődő, nyitott, fantasztikusan tehetséges hallgatók, hehehe. 
Hogy nem sül le a pofámról a bőr?!
Pont előtte este jutott eszembe Túristvándi, mert régebben már jártam ott, olyan ötéves koromban, még Katival, Mamával, Mikivel, Lacival. Akkoriban voltunk belezuhanvan a Kandi Lapok által kiadott mindenféle képregénybe, és a vizimalom falán lévő lyukakon kandikáltunk befelé, hogy “Kandi Lapok, nyöhhööhö…” Bevésődött, örökké emlékezni fogok erre.
El is terveztem, hogy el kéne menni, hát a LaTeX óra után úgy adta magát a szabadidő, a szép, homályos napsütés, hogy fel is vetettem. Nem kellet sokat győzködnöm Kicsilányt, vettem három kiflit, két joghurtot, meg egy szódavizet, és megindultunk. Száz kilométer, nem vészes, miénk a hétvége, kicsi az ország.
Szépen, gond nélkül odataláltunk, megy az Öregharcos, mint a szél. Olyanokat előztem vele, hogy ihajj. Harmadikban tud meglepetéseket okozni, állítólag a dízeleknek ez a fokozat van úgy belőve, hogy robbanékony legyen, ez való előzésre.
Ilyenkor veszi észre az ember, milyen szép is tud lenni ez a megye is. A Baktai erdő valami gyönyörű, még így lomb nélkül is.
Egyre kisebb utakra kellett letérnünk, és olyan nevezetes helyeken hajtottunk keresztül, mint Kocsord. Sajnos az atombunker nem látszott, de a hely szelleme azért érezhető volt, a kocsordi tanáscs részirűl. Nem is tudtam, hogy itt folyik a Kraszna, de így már értem, honnan kell kivenni aaa zokszigént, teccikérteni?.
Olyan eltévedős, összekavarodós típus vagyok, de nagyon könnyen Túristvándiba találtunk.
Jahh kérem, remek navigátorom van.
Csudálatosan vadregényes a Túr ezen szakasza, olyan igazi lápos vidék, a vizimalom meg fel van újítva, Most nemrég javították, ‘98-ban. Legutóbb talán ‘89-’90 tájékán jártam itt, még erőteljesen porbafingó fejlődési állapotomban voltam. Bevágtuk a joghurtot, meg a kiflit, aztán bekéreszkedtünk a malomba. Hát, eddig még csak templom-résztulajdonos voltam, most megkaptuk a túristvándi vizimalmot is magánhasználatra, kulccsal, mindennel. Remek szerkezet, igazi ipari műalkotás, bejárkáltuk minden zegét-zugát.
Van itt egy óriási platánfa, ekkorát én még nem is láttam, lehet vagy százéves, nem tudom…
Lakik benne egy fekete harkály, nem egy mindennapos látvány. Már ezért érdemes elmenni. ott püfölte a fákat, nagyon jó volt. Az egyik helyi öregember szerint “kocsonnyában van annak az agya”, lehet benne valami.Ő volna az? Nagyon úgy néz ki, bár hullámvonalban repült, a cikk pedig azt írja, nem is így tesz. Lehet, hogy én emlékszek rosszul.
Azt el is felejtettem említeni, hogy Fehérgyarmaton áthaladva vettünk egy bicajt. Megláttuk, féék, behajtani tilosban visszafordulás, kézifék reccsen, Helló, megnéznénk azokat a bicajokat! Kis tanakodás után rábólitottam, mint önjelölt bringaszakértő, és 5500-ért megvettük. Lesz benne munkám, de szívesen csinálom, szeretek bicajt szerelni. Kezd alakulni amúgy, már csak a kerekeket kell rendbetenni, meg az első féket, és mozgásképes lesz. Nem volt rossz vétel, nagyon masszív kis gép, valaha félprofi felhasználást kapott. Michelin abroncs van rajta, nem egy olcsó darab lehetett valaha. Alig várom, hogy örömet okozzon valakinek ez a bicaj… 
Elmentünk még Szatmárcsekére is, megnéztük a csónakos fejfákat, ez is egy kuriózum. Ha lehet ilyet mondani, szép kis temető. Itt van Kölcsey sírja is, nagy cicoma, meg minden. A nap poénja is itt született,, kellően fáradt hangulat kellett hozzá.
Kicsilány olvasgatta a fejfákra faragott neveket, és olyanra bukkant csodálkozva, hogy Szabó Cézane. Szabó Szezann, hm, de furcsa név?!
Ekkor léptem én is oda, és válla felett halkan odasúgtam: Gézáné, Szabó Gézáné.
Egy ideig leszegett fejjel vigyorogtunk, nagyon jó volt, muhhahha…
Visszafelé kerültünk egy kicsit, és milyen jól tettük. Azt hiszem, sikerül megtalálni megyénk legszebb táját. Az országút egy mezőn visz keresztül, amit valószínűtlenül nagy, és századéves fák tűzdelnek. Nem erdő, mert annak mező, nem mező, mert ahhoz sok a fa. Ilyet én még nem láttam, gyönyörű. Tolkien írt ilyesmikről, látni kell, tudom hol van, csak kérdezz, ha érdekel…
A visszaút eseménytelen volt, már navigálni sem kellett, csak a drága román autóstársak taplóságát viselni, és vigyázni, drága navigátorom fel ne keljen, olyan édesen aludt.
Azt hiszem, ilyen sokat még nem is vezettem önállóan, de nagyon jól éreztem magam így szabadon. Terveben vannak még ilyenek, nagyon rákaptam, már keresem az új úticélokat, egyre messzebb, és messzebb. Imádok vezetni, imádok kirándulni is, és imádlak Kicsilány!
Jó veled nagyon…