Rengeteget agyalok azon, mit írjak le, mit ne. A konzekvenciákat, mélyebb gondolataim nem fogom, mert csak. Csak, mert az indok sem publikus. Jó kis bejegyzés lesz, próbálok lavírozni a semmi, és a valami határán.
Kezdjem a banalitásokkal; Hát, semmi extra, szürkének álcázott hétköznapok sorakoznak, és beigazolódni látszanak bizonyos sejtéseim. Most is azért írok, mert épp ráérek, egyedül vagyok. Szóval témánál vagyunk, elég sok időt töltünk mostanában együtt, semmi másra nincs időm, és nem is kell, esetleg a tanulásra, de azt megoldom.
Valaha így képzeltem el, hogy majd lesz valakim, akit szeretek. Sokat leszünk együtt, ismerjük majd egymás minden rezdülését, kurvajól érezzük majd magunkat, néha veszekszünk is, meg vitatkozunk, uzsifelezés, hajhúzás, soroljam?
Kiegyensúlyozottnak kéne lennem. De nem vagyok, abszolút nem. Most épp iszonyat mérges vagyok a világra, de ez csak rövidtávú dolog. Ha elmondanám, leírnám mi bajom, akkor mindenki megmagyarázná nekem, hogy nincs is okom mérgesnek lenni. Meg is köszönném, és el is múlna a rossz hangulatom, napersze.
Mindegy, nem számít ez, majd elmúlik magától, majd vigyorgok idétlenül, akkor is ha ordítanék dühömben, mert ha kiadom a dühöm, akkor én vagyok a tahó, meg a mitképzelekmagamról, meg az ugyanmár, és az amúgyis.
De tényleg, ez most mellékvágány, nem számít, napi hangulatingadozás. Rohadt net is vacakol, egy számot nem bírok végighallgatni a last.fm-ről. Még ez is.
Szóval van életem mostanában, azért nem írok blogot. Volna miről, mert voltunk például Sárospatakon kirándulni egyet, kicsit másnapos hangulatú volt, de elvoltunk, jó volt. Előtte este söröztünk, Attila is volt. Jól esett már egy kis sörike, mostanában alig iszok ilyet, kellett. Főleg jó társaságban remek, csak ne volna egy ampulla kettőnegyven, már a mocisban is. Imádom, ha Andrisnak szólít Kicsilány.
Vasárnap sétálgattunk Nyíregyen, voltunk cukrászdában, enni egy kis fincsi kalóriát, meg inni koffeinos barna melegvizet. Felmentünk a felüljáróra is, készültek szép fotók, majd egyszer megmutatom. Szép naplemente volt.
Tegnap meg légpuskával lövöldöztünk konzervdobozra, lassan jöttünk bele, de végül elég jó aránnyal találtuk el a pléhdobozt. Jól felhúztuk Bütyök agyát is, jól megfuttatuk, meg bunyó is volt, csak úgy vicsorgott a kis fenevad.
Mostanában remek idő van, szoktunk kabriózni. Ez úgy néz ki, hogy beröffentjük az Öregharcost, le az első ablakokkal, aztán zuhééé, had szóljon. Kipróbáltam ma ezt 140-nel is, hát, le akarta tépni a pofámról a bőrt a menetszél. 110-nél még elviselhető, csak kell valami hajbavaló Kicsilánynak, mert nem marad a fején az a gyönyörűséges haja. (Jól nyomom?!:) )
Ma Sóstón napoztunk, lyukasóránk volt. Sütött a nap szépen, rendesen pirított. Utána tesiztünk, szeretjük, mert jó mozogni, meg elszórakozgatunk mindenféle erősítő eszközökkel, meg szivacsonfekvéssel, és felhúzódszkodással.
Csodálatos ez az egész. Nem is tudom leírni, belemegyek a banalitásokba, a részleteket részletezem, sután csapkodok, mert nincs elég finom mozdulat ezt megörökíteni.
Mégsincs minden rendben, de majd igyekszem, megígérem.