Petrás Ince János(Forrófalva, 1813. - Klézse, 1886. szeptember 6.)
Idén születésének 200-ik évfordulója alkalmából elevenítjük fel a moldvai csángó katolikus pap, folklórgyűjtő és nyelvész emlékezetét.
Személyében a magyar folklór egyik legelső tudatos, egy falu (Klézse) folklórtudásának rendszeres bemutatására törekvő gyűjtőjét tisztelhetjük. Első népdal- és balladagyűjtései 1842-ben jelentek meg a Tudománytárban, e téren tehát megelőzi Kriza Jánost, Erdélyi Jánost, Gyulai Pált és Ipolyi Arnoldot is.
Élete és munkássága szülőföldjéhez kapcsolódik. Ő az egyetlen olyan moldvai csángó értelmiségi, akinek tevékenysége azt jelzi, hogy a reformkorban létezett egy olyan történelmi pillanat, amikor saját értelmisége révén a moldvai csángóság bekapcsolódhatott volna a magyarság egészének kulturális fejlődésébe. Az összekapcsolódás és a szinkron együttlét lehetősége azonban nem sokáig volt adott: élete végén maga is belátta, hogy az 1848 előtti történelmi lehetőség visszahozhatatlanul odalett.
Petrás Ince János régi moldvai kántordinasztia sarja. 1813-ben született Forrófalvában. Egerben folytatott teológiai tanulmányokat, ahol 1834-ben belépett a minorita rendbe, majd 1836-ban pappá szentelték. 1838-ben rendje szülőföldjére, Moldvába rendelte misszionáriusként, ahol előbb pusztinai, majd 1841-től klézsei plébánosként szolgált 1886-ban bekövetkezett haláláig.
A reformkor eszméitől lelkesítve az egri teológiáról mint "nemzete haladását szívéből óhajtó hazafi" érkezik haza Moldvába, és szolgálni akarja azokat, akik közül származik. Első dolga, hogy a felszentelése (1836) és a kinevezése (1838) közötti két évben bejárja szülőföldjét, a moldvai katolikus falvakat.
A teológiai padjait elhagyó fiatal papnak Moldvába hazaérve máris a csángók elnyomásának durva tényeivel kell szembesülnie. C. J. Magni, a moldvai misszió pápai prefektusa a magyar nyelvet úton-útfélen gúnyolja, "ökör bőgésnek, szamár ordítású kiejtési nyelvnek" nevezi, misszionáriusait a román nyelv használatára kényszeríti, román nyelvű iskolákat szervez, ráadásul jogtalanul elveszi a lujzikalagoriak szláv nyelven írt birtoklevelét, amivel nyomorba dönti az egész falut. Emiatt összeütközésbe kerül a Moldvában szolgáló magyar minorita lelkészekkel, akik "felszólaltak és nyelvüket férfiasan védeni kezdették", sőt elöljárójuk magatartása ellen tiltakozva Rómához fordultak.
Kezdetben kedvező körülmény volt, hogy pusztinai kinevezése évében, 1838-ban új egyházi vezető érkezett Rómából P. R. Arduini személyében, akiben nyoma sem volt elődje magyargyűlöletének, és akihez sikerült emberileg is közel kerülnie.
1841. júliusában Petrás Ince János az erdélyi Borszékfürdőre is elkísérte a magát gyógyvizekkel kúráló püspökét. Itt egy szerencsés véletlen folytán július 19-én sor került a Döbrentei Gáborral való találkozására. Döbrentei július 22-én 38 "hirtelen összeírt" kérdést intézett Petráshoz "az moldvai magyarok felől", és kérte, hogy ezekre "hazafi indulattal" feleljen. A fiatal pusztinai pap, püspöke aláírásával is "hitelesítve" az adatokat, július 28-án már át is adta a pár nap alatt elkészült válaszokat (Feleletek), melyeket Döbrentei három részben a Tudománytár 1842-es évfolyamában megjelentetett. Az emlékezetből írt részletező munka a moldvai helyzet meglepően alapos ismeretéről tanúskodik, kiterjed a népélet csaknem minden területe (történet, gazdaság, szokások, egyházszervezet, műveltségi viszonyok stb.), és azóta a csángó irodalom egyik klasszikus művének számít. Erre a tudásra a gyermekkora óta Moldvától távol élő Petrás csak hazatérte után, mindenekelőtt az 1836-1838 közötti Moldva-járásai során tehetett szert.
Döbrentei Gábor ajánlásával aztán sok magyar tudós kereste fel Klézsén. A sort Jerney János, a "magyarok őshelyei" után nyomozó régész nyitja, majd a nyelvészek következtek, közülük Munkácsi Bernát, Ballagi Aladár, Kunoss Ignác és Szarvas Gábor a legnevesebbek. Egy háromtagú egyházi küldöttség is járt nála: Imets Fülöp Jákó-Veszely Károly-Kováts Ferenc. "Ő az, kinek neve megérdemli, hogy arany betűkkel jegyeztessék a moldvai csángók annalisaiba. Fia lévén a derék csángó népnek, ismeri, átérzi sokat szenvedett fajtáinak sebeit, fájdalmait." (Kovács Ferenc moldvai látogatása kapcsán írt útinaplójában emlékezett meg így Petrásról).
A nemzeti összefogásba vetett hite, ami annyira erős volt a Moldvába való hazatértekor, az ifjúkor romantikus tévedésének bizonyult. Az öregedő Petrásnak látnia kellett, hogy a magyar tudósok látogatásain, a Szent László Társaság adományain és a Budapestre postázott folklórközlemények megjelentetésén túl a moldvai magyarok megsegítése ügyében semmi sem történt. A csángók saját értelmiség híján végleg kimaradtak a polgári magyar nemzetet egységesítő döntő folyamatokból (nyelvújítás, reformkori művelődési mozgalmak, 1848 közös hivatástudata), Moldvában a nyelvi asszimiláció fokozódott, és végül az 1877-78-ban függetlenségét elnyert fiatal román állam megteremtette a nemzeti elnyomás állami intézményeit.
Petrás Incze János legfőképpen azzal gazdagította a magyar kultúrát, hogy 1841-ben megválaszolta Döbrentei Gábornak a moldvai csángómagyarok múltjára, népéletére vonatkozó kérdéseit, s a moldvai magyarokról szóló első részletes és hiteles tudósításnak tekinthető. Továbbá összegyűjtötte 85 csángómagyar népdal szövegét, így tehát ő volt a magyar népköltészet első tudatos gyűjtője.
Élete során több magyar tudóssal, újságíróval is kapcsolatba került, sokáig ő volt a magyar tudományos élet legfontosabb moldvai kapcsolata.
Petrás azonban nemcsak ismeretanyagot közölt a csángók történelméről, népéletéről, nyelvéről, hanem vállalta sorsukat és érdekeik képviseletét. Már "válaszaiban", méginkább későbbi leveleiben ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a moldvai katolikus magyaroknak nincs anyanyelvükön szolgáló papjuk.
Szerepe azért is rendkívül fontos, mert személye a csángók számára hosszú időre példaképpé vált. Rá hivatkozva mondhatják, hogy a csángóknak is vannak gondolkodóik. Ő volt az, aki mint moldvai magyar megteremtette azt a tükröt, amelyben látható az a múlt, az a gondolkodás és érzés, amely őseik erényeiben és kultúrájukban élt és amelyen keresztül az ő létezésük is biztosítva van.
Csillagjának fénye fénylik nekik is.
Utóélete
A Petrás Incze János Kulturális Egyesület 2001-ben alakult azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet névadója munkásságára és a csángó magyarok sorsának javításáért dolgozzon. Több nyelvi tábort és számos kulturális programot szerveztek, s emléktáblát avattak Egerben a Papnevelde falán, ahol egykor Petrás Incze János tanult. 2006-ban, halálának 120. évfordulóján szentmisét, ünnepi műsort tartottak, s kiállítást rendeztek a Tánccentrumban, mely a csángók életébe nyújtott betekintést.
2013 - Petrás Ince János emlékév születésének 200. évfordulóján
|
; "petras_maria_csango_madonna_a_kis_jezussal")
; "noi_melles_bunda_hatulja")
; "csangofold")
