future requiem

Azt hiszem, rohadt fáradt vagyok. (Bizonyítja ezt az előző bejegyzés is.) Nagyjából most vagyok a vizsgaidőszak sűrűjében, aztán lesz még egy hasonlóan rázós rész (csak arra kicsivel több időm lesz talán) és ha Isten is megsegít, vége. A soron következő az egyetemes középkor kombinált vizsga, úgyhogy arra legalább élvezet lesz készülni, még ha van is benne rizikofaktor bőven. (Pedig már csak presztízsből is muszáj lenne jól abszolválnom a dolgot. Elvileg helyzeti előnyben vagyok, vagy mi…) Ennek ellenére szeretnék már a saját eltervezett dolgaimmal és a GdT-projekttel foglalkozni. (Nem, utóbbinak nincs köze sem Guillermo del Torohoz, sem A hobbithoz. :))

Ja igen, és valamikor hajnalban felfigyeltem arra a szerintem igazán vicces apróságra, hogy a gimnázium első osztályában irodalomórákon rendszerint tanított “Édesanyám! Nem perdül a rokka…” (Γλυκηα ματερ…) című Sappho-versről a hozzáértők általában egyöntetűen állítják, hogy milyen szép szerelmes vers, milyen kifejező, et cetera, csak éppen elfelejtik megemlíteni a görögöknél mindkét nem körében elfogadott paederastia (homoszexualitás) tényét. De persze az irodalmi interpretációk, ugye, azok komoly dolgok…

Na a másik vicc meg az érettségi. Valamelyik nap belenéztem a középszintű történelem meg matematika írásbeli feladatlapokba, mindkettő egy rohadt nagy vicc bmeg. Esküszöm, hogy a matekot 1-2 hónap emlékezetfrissítés után meg tudtam volna írni négyes-ötösre. Én, aki vlágéletemben a hármas környékén lavíroztam matematikából (azt is körülbelül 6 évnyi korrepetálással). Summa summarum, ezek után csak még jobban egyet tudok érteni cével…

 

Egyébként kifejezetten hangulatos, ha egy, a maihoz hasonló fülledt délelőttön a bérház valamelyik emeleti lakásból zongoraszó hallatszik ki, miközben az ember az udvaron vág át. Megnyugtató és kicsit az előző évszázad szebb pillanataira emlékeztet.

Most akácillat terjeng és ismét vihar közeleg. Lassan kinyílnak az éjkapuk is.
“A nyár zümmögve alszik és a fényes ég
magára vonta szürke fátyolát”