future requiem

Róma magas falai, csak hogy stílusosan Vergiliust idézzek, ő már csak tudja. Nehéz erről bármit is érdemben írni. Róma hatalmas. Amellett, hogy az ember szembetalálja magát egy szinte teljesen más gondolkodásmóddal és életritmussal (amit véleményem szerint leginkább csak megszokni lehet, megérteni nem mindig egyszerű), meg szerintem nagyszerű gasztronómiával, Róma belvárosában szinte minden sarkon leselkedik valami régi, valami ó, és ez a hangulat jószerével átitat mindent, azt hiszem, az itáliai földet magát is. Nem tudom, mi volt a legemlékezetesebb dolog, nagyjából az egész, igazán mély nyomot hagyott bennem Ostia, az egykori kikötőváros (meg a tenger, nem messze onnéttól), a Santa Maria sopra Minerva-templom, az út gyalog a Caracalla-termáktól a régi városkapun át, jó darabon végig a Via Appián, Pompeii a maga konzerválódott állapotában, meg a céltalan séták a belvásorban, hogy szinte alig létezik távolság, és mégis.

Túl sok minden kavarog a fejemben, el fog tartani egy ideig, míg mindez leülepszik és megtalálja a helyét, felesleges is tovább ragozni. Inkább álljon itt, hogy mi is fért bele ebbe a tízegynéhány napba:

1. nap - Megérkezés, eljutás a szállásra éjfél magasságában. Összeismerkedtünk két segítőkész olasszal, akik segítettek eljutni a metróig. (Ezt úgy kell elképzelni, hogy segítséget kértünk valakitől, az nem tudta, így hát megkérdezett egy vadidegent — de nem ám úgy, ahogyan az nálunk megszokott, hogy odamegyek és megkérdezem, hanem egyszerűen odakiabál egy egészséges hallótávolságon belül eső valakinek, hogy “hé, figyelj…”. Ott így megy az ilyesmi.) A két úriemberről egyébként utólag kiderült, hogy az egyikőjük jogász, a másikuk pedig az ITER egyik mérnöke, ha minden igaz…
2. nap - Ismerkedés a belvárossal, Spanyol-lépcső, Galleria Barberini, Trevi-kút. Utóbbiba kötelező pénzérme-bedobás, és úgy általában rengeteg turista, mindenféle nációból. Mindenesetre az amerikaiakat húsz méterről, ellenszélben felismerni.
3. nap - Ostia Antica, majd ki a tengerhez. Mediterráneum, Mediterráneum, te csodás.
4. nap - Próbálkozás, hogy bejussunk a két kiszemelt akadémiai könyvtárba, miután ez nem jött össze, a Vatikáni Múzeum és a Szent Péter-bazilika felé vettük az utunkat. Megintcsak sok turista, és iszonyú meleg (ez utóbbi miatt nem sok pozitív emlékem maradt a Trastevere- és Gianicolo-negyedekről).
5. nap - Hadrianus-mauzóleum (Castel Sant’ Angelo), majd Piazza Navona, Ara Pacis, és Pantheon, közben loptunk a digóktól egy kevés wifi-t is, bár hamar észrevették.
6. nap - Colosseum, meg ami “hozzá tartozik”: Konstantin diadalíve, Forum Romanum, a császári fórumok.
7. nap - Caracalla-fürdők, majd gyalog ki a városból, át a Szent Sebestyén-kapun, magunk mögött hagyva azaureliusi városfalat, és tovább gyalog az útszélen a Via Appia Antica felé, útba ejtve a Domine Quo Vadis?-templomot, a Szt. Callistus- és Domitilla-katakombákat, aztán végig a síremlékekkel és villákkal szegélyezett régi római úton, egészen kb. Capanelle magasságáig (ez úgy kb. 9 km), ahol rátértünk az autópályára-bekötőútra, elmentünk a vasútállomásra, majd vonattal tovább Castel Gandolfóba (vicces egy név), ami egy kis falucska, az Albano-tó partján. Már sötét volt, úgyhogy sok mindent nem lehetett látni, főleg, hogy időnként el-elment az áram, akár fél órára is.
8. nap - “Templomnézős nap”, sopra Minerva-templom, Il Gesú, Santa Croce in Gerusalemme-templom, S. Giovanni in Laterano, Santa Maria Maggiore.
9. nap - Reggeli vonattal Nápolyba, majd helyi vonattal Pompeii-be, ez ki is töltötte az egész napot. Nagyon szép, csak sajnos sok minden le van zárva. Odafelé történt egy érdekes eset, a Nápolyból Pompeii-be tartó vonat a célállomásunk előtti utolsó megállónál megállt, felszállt öt katona, egy civil ruhás katona, meg egy tucat carabinieri (kb. csendőr, félfasiszta kinézetű egyenruhában), és szúrópróbaszerűen, csak úgy pofára ellenőrizték, hogy kinek van jegye — akinek nem volt, azt leszállították. Gépfegyverrel. Azt hiszem, valami hasonló elkéne itthonra is. (Gyk., nem, nem a magyargárda-féle bohóckodásra gondolok, és nem is a hivatalos sünök töketlenkedésére. Ezeknek van tekintélyük, ez az a fajta, amelyiknek nem mer az ember visszapofázni.)
10. nap - Vonattal Tivoliba, eredetileg a Hadrianus-villát kerestük, de miután kiderült, hogy marha messze van még a várostól, hagytuk a fenébe. Azonban délután lévén az estéig hátralevő időt városnézéssel töltöttük (ugyanis arrafelé úgy mennek a dolgok, hogy az éttermek — ti. ahol lehet rendesen enni — délután zárva vannak, akár este 7-8-ig is, addig lehet bárba menni, ahol a mennyiséghez mérten meglehetősen drágán kapni bármit is; furcsa ez, bár annyiban szimpatikus, hogy nagyjából leszarják a turistákat, ők akkor is megtartják a “Szent Sziesztá”-t, ha éhes japán turistacsordák dörömbölnek az ajtón — másrészről, aki ezzel nincs tisztában, könnyen pofára eshet, ahogy némileg mi is tettük). Sajnos Tivoli minden várakozás ellenére nem az a tipikus hangulatos olasz kisváros, hanem némileg eliparosodott; a főtér szép, meg a kilátás a vidékre, de jóformán ennyi.
11. nap - A múlt hétfői könyvtáras fiaskó után bepróbálkoztunk schógoréknál, sikerrel, nagyon segítőkészek és kedvesek voltak, csak sajnos az idő már kevés volt, de sikerült ezt-azt összefotózni. Utána városnézés, csakúgy.
12. nap - Utolsó nap lévén (meg hogy megjött az utalás itthonról, anélkül kb. éhenhaltam volna) tisztességes ebéd, majd városnézés, aztán este haza.

Lesznek majd képek is, ha rendeztem-szelektáltam, és mindenekelőtt átrakom őket a laptopról a nagygépre. Addig is, ez most idekívánkozik: