future requiem

Na, részemről végeztem az idei vizsgaidőszakkal. A vége (egész pontosan az utolsó három vizsga) nem úgy sikerült, ahogy terveztem, sőt, ma meg is buktam, de én itt lezárom. A maihoz még annyit hozzáfűznék, hogy a tanár nem volt teljesen korrekt (pedig emberileg/órán szimpatikus), nagyjából két jegyet ismer az elégtelenen kívül: az elégségest és a jelest. Aki véleményem szerint lefelelt egy erős hármasra, az is kettest kapott, sőt, az első delikvens kerek egy óráig volt bent és úgy kapott kettest. Nem nevesített tanárt ismerve viszont nem nagyon fog törődni UV-időpont meghirdetésével az elkövetkező két napban (merthogy ennyi van még hátra a vizsgaidőszakból), szóval majd legközelebb. (Persze, ha mégis lesz lehetőség rá, akkor elmegyek. Hátha…) Az anyag egyébként érdekes (magyar egyházszervezet), csak ráadásul még elég rossz tételeket is kaptam.
Nem szeretem a nagy, fellengzős következtetéseket, erőltetett, haaatalmas (fél)évértékelő visszatekintéseket és társait, mégis, két tanulságot azt hiszem, levonok itt, nyilvánosan is: 1. évközben, a szemináriumokon sokkal jobban teljesítek, mint vizsgaidőszakban. talán a folyamatos terhelés, vagy más miatt, nem tudom pontosan; 2. a tavaszi félév nem az én asztalom. nagyon nem. a nyarat én alapjában véve is csak túlélni tudom, maximum vegetálok ilyenkor, a tanulás már sokkal inkább kínszenvedésbe csap át. az utóbbi három-négy hétben - ergo amióta kitört a nyár, már ami az időjárást illeti - marha sokat szenvedtem a melegtől (komolyan, egyszer elhúzok a p*ba északra…), kivéve a kevés esős időszakot és az éjszakákat.

Szóval ez van. A nap további része szerencsére a várakozásokkal ellentétben sokkal jobban alakult. Könyvtáraztam (GdT-projekt in progress), meg összefutottam a “projektvezetővel”, aki (többek között) némileg megnyugtatott a délelőtti fiaskót illetően, ami fölöttébb jólesett. Azután este edzés, ezúttal kint Csepelen. Megjegyzendő, hogy bizonyos értelemben Csepel igenis kint van a világ vége mögött kettővel balra; legalábbis az embernek határozottan ilyen érzése van. Valószínűleg persze pont ennek köszönhetően is nagyon jól esett, iszonyat hangulatos zöld környezetben párbajozni meg csatázni. Szerencsére a négy hetes kihagyást nem éreztem meg különösebben (egyelőre), rosszabbra számítottam. Továbbá még előtte visszaszolgáltattam a Nagyúrnak az Alexiast, illetve megkésve átadtam a születésnapi ajándékát, ami meglepően jól “sült el”, nem is gondoltam volna. :)

Sörözni már nem maradtam, mert nagyjából sötétedéskor végeztünk, viszont itt helyben a bérház melletti bolt még nyitva volt, szóval vettem egy doboz sört, de - még mielőtt valaki rámfogná, hogy ökör vagyok, ami persze egyébként nyilván igaz - nem, nem magamban ittam meg, Nólival virtuálisan együtt ittunk. :D (Folyt. köv. élőben.)
Most pedig, miután elfogyasztottam egy doboz sört és másfél liter teát, a maradék fahéjat eszegetem csendben, enyhe Dűne-utánérzéssel..

– Emlékszel, milyen íze volt a fűszernek, amikor először kóstoltad?
– Mint a fahéjnak.
– De kétszer egymás után sohasem egyforma.

Tegnap pedig elment a Mágus, sajnálom, hogy nem ismerhettem meg jobban, illetve, hogy élőben végül nem sikerült elbúcsúznom tőle (hiába, én a margitszigeti akcióról nem tudtam, csak utólag). De az őrtüzek megmaradnak az éjszakában, aztán már csak azon kell elgondolkoznunk újra és újra, hogy quis custodiet ipsos custodes?, ugyebár.

Alkalomadtán most, hogy valamivel több időm van, számíthattok mindenféle totálisan érdektelen postokra olyan dolgokról, amik engem valamilyen formában érdekelnek valamiért. Én szóltam.

(Ja, és a rejtjelezés egyrészt (pl. tanároknál) a keresőrobotok miatt van (bár elvileg duplán le van tiltva), másrészt pedig azért, mert abban az értelemben továbbra is idegenkedek és vsz. idegenkedni is fogok a blogolástól, mint olyantól, hogy konkrétan nevesítsek benne dolgokat/helyeket/személyeket/stb-t. Nem biztos, hogy mindent rejtjelezni fogok (sőt), meg alapvetően nincs sok érzékem hozzá, úgyhogy könnyen megfejthetőek.)

Tüdőm beszívja az Idő levegőjét,
melyben sívó homok szitál…