brainwash
Ismét fikázós poszt következik, úgy látszik, most ez járja, viszont ezt muszáj megörökítenem, akkora. Kaptam ma egy levelet a rídörz dájdzseszttől, és nagyon jót nevettem rajta, komolyan. Engem speciel a ‘90-es évek második felének tájékára emlékeztet, amikor (legalábbis halvány emlékeim szerint) tömegével érkeztek az ilyen és ehhez hasonló szarságok mindenféle nyereményekkel kecsegtetve. Csak épp nem hittem volna, hogy ilyesmi létezhet még ma is. Persze, ha tv-shop van, akkor miért ne…
Íme maga a levél, legalábbis annak egy része (az ‘érdekesebb’ részeket dőlttel szedtem; plusz lehet figyelni a megbúvó magyartalanságokat is):
“Kedves ****** ******!
Mielőtt elolvasná ezt a levelet, vegyen egy mély lélegzetet, kedves ****** ******, mert ilyen jó híreket nem mindennap kap az ember.
Sok nyertesünk, akik nagy pénznyereményeket vittek haza, azt állítja, hogy ha egyszerre ilyen sok pénze lesz az embernek, akkor néhány napig, de néha hetekig is teljes mámorban él. És valóban, amit most elmondok, lehet, hogy élete legizgalmasabb és legemlékezetesebb pillanatát hozza majd el Önnek.
[itt közli, hogy potenciálisan sok pénzt nyerhetek a játékukon]
E célból mellékeltük a NYERTESJELÖLTEK GYAKORI KÉRDÉSEI feliratú kiadványt, amelyben hasznos információkat talál, és amely segít áttekinteni azokat a kérdéseket, amelyeket nyerés esetén Öntől kérdezhetnek, illetve amelyek amelyek Önben már esetleg felmerültek azzal kapcsolatban, ha Ön lenne a szerencsés nyertes.
Például, mit kellene tennie, ha értesítést kapna arról, hogy Ön a díj nyertese, és szeretné átvenni a 27 000 000 Ft-os nyereményt. [...] A fenti kiadvány segítségével már most felkészülhet ezekre a kérdésekre, mivel lehet, hogy a ****** ****** név kerül kihúzásra a sorsoláson.
Kedves ****** ******, kérem, hogy a következő pár napban valamikor kényelmesen foglaljon helyet, és szánjon néhány percet arra, hogy elképzelje, milyen érzés lenne megtudni, hogy Ön lett a 27 000 000 Ft-ot érő Fődíj nyertese! [...] E sorsolás szabályzata mihamarabbi díjátadást ír elő, és mi mindig nagyon szívesen adunk át nagy pénzdíjakat újabb nyerteseknek.
[...]”
és most lássunk pár szemelvényt abból a bizonyos FAQ-ból:
“Milyen kérdésekre számíthatok az átadáskor?
Az Ajándéksorsolási Osztály vezetője az átadás alkalmával feltehet pár általános kérdést, pl. “Hitt-e Ön abban, hogy nyerhet?” vagy “Hogyan fogadták családtagjai és barátai az Ön nagy szerencséjének hírét?”, stb.
Van-e egyéb jó tanács, amelyet a leendő nyertesnek érdemes megszívlelni?
Valamelyik nyertes úgy gondolja, hogy szűk családi körben dönt nyereménye sorsáról, pl. hogy nagy részét elkölti valameilyen luxuscikkre, vagy a biztonságosabb befektetést választja inkább. Mások arról számoltak be, hogy a sok pénz nem változtatta meg őket emberileg, csak sokkal egyszerűbbé tette az életüket…!”
Ez már annyira szar, hogy röhejes. Van, aki még komolyan elhiszi az ilyet? (Attól tartok, igen.) Persze ez is szint - valahol jó mélyen…
20080821/2121
Nemrég én is kaptam hason lovat.
20080821/2254
és? felboncoltad? :P
20080823/1404
én is kaptam. de én már kb 10 éve kaptam tőlük egy csomót, és már üvöltött velük anyám telefonon, hogy kopjanak már le, és évekig tényleg nem jelentkeztek. és most megint. ha még egy levél jön, azt hiszem felhívom őket és tényleg elküldöm őket a jó édesbe.
20080824/2209
én is kaptam annak idején, időnként jött egy-egy, hála nagyanyámnak, aki annak idején jóhiszeműen rendelt tőlük vmit, v nem tudom már. de már évek óta nem kaptunk semmit, és ráadásul azóta el is költöztünk. :P de ezek szerint nem csak engem találtak meg.
20080825/2122
na megjött a k nagy boríték… holnap telefonálok :PPP
20080826/1319
á, neked is? :D én azt hiszem viszem tüzelőnek v a kukában fog kikötni az előzővel együtt. :P ja, és a címünket (az újat) két hónapja változtatták meg és elvileg csak az önkormányzati hivatalban szerepel, ehhez képest halál pontos a címzés. röhej.