counting the leaves which tremble at dawn
Ismét sűrű hét van mögöttem, és még nincs teljesen vége. De jó ez így, nem is akármennyire. :) Kedden volt Conventus, ami jó volt, igazából csak utána jöttem rá, hogy mennyire hiányzott már. A tegnapi edzést viszont szégyenszemre kihagytam, helyette itthon maradtam és igyekeztem haladni valamennyit a GdT-projekttel. Jövő csütörtöktől pedig reggelente latin forrásszöveg-olvasás órám lesz, tegnap leadtam az ezzel ütköző szemináriumot, úgyhogy az adminisztratív rész letudva. Kézhez kaptam a szöveget, amit ma olvastak, és konstatáltam, hogy Prudentius bizony jó. Továbbá a múzeum körúton sétálva összefutottam Bardajszānnal, aminek módfelett örültem, mivel egyébként is fel akartam már keresni valamikor. Volt Összeesküvés is, a magam részéről, bár tudatosan, de mégis inkább csak belecsöppentem a dologba, mindenesetre élveztem (lupus lupum non est, ugyebár); utána pedig söröztünk egy jót az egyik random módra kiválasztott kocsmában - miként azt Gregoriusnak, aki szintén jelen volt az Összeesküvés elején, említettem, lebűnöztem az egyházi aurát, ami P. atya II. vatikáni zsinatról szóló óráján rámragadt.
Ez most bizony zajlik.
now is the dominion of Edom, and the return of Adam into Paradise.
20080919/1436
Borzasztóan ismerős érzés fog el a blogodat olvasva. Egy kicsit olyan “nem találkoztunk mi már valahol?”-érzés.:))
És nem ér franciául is tudni, mert az már tényleg a kisebbségi komplexus határához vezet..:) (Igazából tökjó, hogy elég téged olvasni, és az ember máris műveltebb lesz.)
20080919/1951
ezzel a műveltség-dologgal továbbra sem értek egyet (nem is fogok), vsz kívülről többnek látszik, mint amennyi valójában, ennyi. bizonyítandó, franciául pl. egyáltalán nem tudok, csak egy-két szót, amit az ember a bibliográfiákból és efféle helyekről összeszed. a francia rész meg idézet egy számból, amihez spec. találtam angol fordítást. :P (rám lehet fogni, hogy pozőr vagyok, talán még igaz is, bár nem pozőrségből teszem, egyszerűen csak szeretek idézni innét-onnét, ld. legelső post.)
20080919/2201
Mindenesetre hatásos.:)
20080919/2335
az nem baj. :)