Idézetek
Minél inkább eltávolodik egy társadalom az igazságtól, annál inkább utálni fogják azokat, akik kimondják azt.George Orwell *** Ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, tudnunk kell, honnét jövünk. S ha tudjuk, honnét jövünk, már nem csak azt tudjuk, kik vagyunk, de azt is hova tartunk.*** Nem romlott fa az, a mely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg.Lk 6,43-44 *** Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.Deák Ferenc *** A helyi közösség tagjai a helyi önkormányzás alanyaként kötelesek:a) öngondoskodással enyhíteni a közösségre háruló terheket, képességeik és lehetőségeik szerint hozzájárulni a közösségi feladatok ellátásához;b) betartani és betartatni a közösségi együttélés alapvető szabályait.2011. évi CLXXXIX. törvény *** Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!Pio atya *** Nem számít honnan jöttél, csak az számít, hogy merre mész, és a zászlód mit magasra tart, egy ökölbe szorított kéz.Kárpátia *** ...ha eldobjátok magatoktól ezt az örökséget, ha magyarságotokból kivetkőztök, akkor senkik se lesztek, csupán egy halom szemét, amit ide oda sodor a szél, míg végül is elmerültök a semmiben.Wass Albert
Időjárásunk
Közhasznú oldalak
Napi evangélium
Bejelentkezés
Advent
Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól (görögkatolikusoknál hatodik vasárnaptól) karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart. Advent első vasárnapja egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.
Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. Adventkor a 19–20. század óta szokás koszorút készíteni. A gyertyák színe katolikus körökben lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín. A gyertyákat vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon.

Újraválasztották az ideiglenes óvodavezetőt
A tavalyi hiba után, amikor negyed évig nem volt Hejőszalontán hivatalos, képviselő-testület által megválasztott, törvényes óvodavezető, most az utolsó pillanatban került sor a megválasztására. Tavaly, 2013. december 6.-án Államkincstári felszólításra – ami valószínűleg a magasabb óvodavezetői fizetés legalizálása miatt történt – a Képviselő-testületnek óvodavezetőt kellett választania, mivel addig a polgármester által törvénytelenül kinevezett Pinczés Edina óvónő, önkormányzati képviselő, ügyrendi bizottsági elnök, családgondozó és anyagbeszerző látta el ezt a feladatot.
(Folytatáshoz katt a Részletekre)
(Folytatáshoz katt a Részletekre)
Alakuló ülés
A Hejőszalontai Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 22.-én 17 órakor tartja az alakuló ülését a házasságkötő teremben (Rákóczi Ferenc utca 6.).
Napirend:
1) Az önkormányzati képviselők és a polgármester választás eredményének ismertetése
2) Polgármester eskütétele
3) Képviselők eskütétele
4) Alpolgármester megválasztása és eskütétele
5) Ügyrendi Bizottság megválasztása
6) Az Ügyrendi Bizottság ügyrendjének az elfogadása
7) A képviselők tiszteletdíjának meghatározása
8) A társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíjának a meghatározása
9) Az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának az elfogadása
Az alakuló ülésen bárki részt vehet.

Közmunka csak a megfelelő voksért: nyílt szavazás volt Borsodban
Különös szavazat-ellenőrzési módszer nyomaira bukkantunk a Borsod megyei Forró községben az önkormányzati választásokon. A legendás láncszavazás vagy a korszerűbb telefonos szavazólap-bemutatás helyett egész egyszerűen több ember esetében nyílt szavazássá változtatják a voksolást. Néhányan fellázadtak az évtizedes gyakorlat ellen.
(Folytatáshoz katt a Részletekre)
(Folytatáshoz katt a Részletekre)
A meleget adó tüzifára ismét hideg vizet ihatnak a rászorultak
2014-ben is meghirdetésre került a Belügyminisztérium által a települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag vásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatásáról szóló rendelet. Tállai András parlamenti államtitkár még a facebook bejegyzésében (lásd lentebb) is felhívta az Önkormányzatok figyelmét a pályázati lehetőségre és az október 6.-i határidőre, ezért érthetetlen, hogy a hejőszalontai vezetés miért nem kíván segíteni a településen élő rászorultakon.
(Folytatáshoz katt a Részletekre)
(Folytatáshoz katt a Részletekre)
Továbbra is mehet a kocsikázás a hejőszalontaiak pénzén
A 2014 szeptember 9.-én megtartott képviselő-testületi ülésen az önkormányzati gépjárművek szabályozatlan használata is előtérbe került. A gépjárműveket ugyanis több alkalommal magán célra használták.
Ilyen eset volt például amikor 2012 tavaszán a polgármester a nyékládházi almáskertből a kivágott gyümölcsfákat egy hozzá köthető szakáldi ingatlanra hordta, hordatta 1 hónapon keresztül Hejőszalonta költségére.
(Folytatáshoz katt a Részletekre)
Ilyen eset volt például amikor 2012 tavaszán a polgármester a nyékládházi almáskertből a kivágott gyümölcsfákat egy hozzá köthető szakáldi ingatlanra hordta, hordatta 1 hónapon keresztül Hejőszalonta költségére.
(Folytatáshoz katt a Részletekre)
A kár már 900 ezer
Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség ismét megbüntette Hejőszalonta Község Önkormányzatát ezúttal már 300 ezer Forintra, így az eddig kiszabott büntetések elérték a 900 ezer Forintot. A büntetés annak köszönhető, hogy Anderkó József polgármester és általa meg nem nevezett személyek engedélyt adtak a vasútállomásnál lévő önkormányzati területre történő hulladék lerakására, melyet a polgármester a Tiszaújvárosi Ügyészségnek is bevallott.
Anderkó több ponton is vétett...
(Folytatáshoz katt a Részletekre)
Anderkó több ponton is vétett...
(Folytatáshoz katt a Részletekre)