|
A halastó létrehozásának története
|
1946. |
Kitelepítések, betelepítések időszaka.
Községeinkből számos németajkú családot telepítettek ki, akiknek egy része
Németországba került, míg főleg Kán és Szentkatalin községbe felvidéki magyarokat
/Csallóköz, Mezőtelkes/ telepítettek be
|
1947. |
Hetvehely községben megalakult a
"FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET", amely vendéglátóipari, felvásárlási, kiskereskedelmi
tevékenységet folytatott és termelési társulási tevékenységgel is foglalkozott,
majd egyesült Abaligettel, később pedig Szentlőrinc községgel és 1967-ben
felvette az ÁLTALÁNOS FOGYASZTÁSI ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZET /ÁFÉSZ/ elnevezést.
|
1948. |
Március 15-én a
hetvehelyi templom előtti területen emelt centenáriumi emlékművet a községi elöljáróság,
a társadalmi szervek vezetői és az egyház képviselői felavatják a szabadság
eszméinek hirdetése jegyében. Az ez alkalomból - a sportpályán - megrendezett
ünnepi nagygyűlésen a község vezetői mondottak beszédet.
Ebben az évben /1948-ban/ épült meg állami beruházásként a Hetvehely
községet Abaligettel összekötő kövesút is.
|
1949. |
A körjegyzőség
területén - az akkori elöljáróság - utcákat nevezett el. Ekkor kapta a
hetvehelyi fő utca a Rákóczi, a felső utca a Petőfi, a mellék utca az Ady Endre
és a vasút utca a Kossuth nevet, Okorvölgyön a fő utca a Jókai Mór, Kánban a fő
utca az Arany János nevet.
1949. július 1-én alakult meg az ÁLLAMI GAZDASÁG és ennek Okorvölgy
területéhez tartozó részén a Szabadságmajori Üzemegység.
|
Az eseménynaptárt összeállította: Takács Imre krónikaíró
1990. december 31.
|
|
|