The Legend Of Zelda: Twilight Princess
(2006,GC ; 2006,Wii)
Virgonc gyermekkorod emlékét idézd,
Új legenda született. Pont. 576 konzol:10/10 (Wii és GC is) Link
A mesevilág megnyitja kapuit előtted.
Testesítsd meg újra a hőst, a vitézt,
A bátorság jele most legyen melletted!
Világos ég, s Nap ha fénylik feletted,
Vagy sötét felleg nehezít utadban,
Bármily szörnyűség álljon előtted,
Mindvégig küzdj, s bízva bízz magadban!
Vigyen célod felé hő szíved, szellemed,
Ne tántorítson el tűzvihar és eső!
Ne törjön meg soha pozitív jellemed,
Egy percig se feled, benned van az erő!
Vigyázd a fényt, ne engedd halálát,
Védd meg a tűztől az ősi életfát!
Döntsd meg a gonosz hatalmas hatalmát,
Mentsd meg a világot, teremts legendát!
Visszatérve e világba, mely már teljes való,
Tudd, hogy mindez itt is megvalósítható!
Aligha született Zelda játék mesterségesebben, mint a Twilight Princess. A Wind Waker jött látott, nyert is nem kevés csatát, de nem ismételte meg dicső elődjének győzelmét. Messze nem nevezhető bukásnak, de nem mentette meg a Kockát a PS2-től való alulmaradástól, és az X lehagyása sem sikerült világszinten. Pedig ebben az egyébként fantasztikusan sikerült játékban volt a Nintendo minden bizalma. Fontos volt, hogy időben elkészüljön, épp ezért kompromisszumokat kellett kötni: Két dungeon-t lehagytak a játék végéről, amik eredetileg be voltak tervezve.
Mindezek után összeült a Nintendo tanács, a fő napirendi pont pedig az új nagygépes Zelda miléte, kiléte volt. A közvéleményt megosztotta a WW cel-shaded grafikája, volt, aki szerint sokkal jobban illik a Zelda világához, volt, akinek nem számított, de volt olyan is, aki fanyalgott. A "klasszikus" grafika viszont mindenkinek tetszett. A Wind Waker trenddel szembe ment, amikor a manapság népszerű sötétedési folyamat helyett világosabb, könnyedebb rész lett a korábbiaknál. Most ezt a folyamatot követve, a TP a sötétebb tónus álcájába bújt (majd később kifejtem). A gyerkőc Linknél az Ocarina felnőttjét is jobban a szívébe zárta a nagyközönség, így ez is evidens volt.
Nem akarták még egyszer elkövetni azt a hibát, hogy ne legyen kész időben az új rész. 2005 márciusából november lett, abból a következő év tavasza, majd nyara, végül a legideálisabb karácsonyi szezon lett. Nyilvánvalóvá vált, hogy ez az időpont túl kései a Kocka megmentéséhez. A Nintendo remekül taktikázott, a GC-s megjelenést többször kinyilatkoztatva megvetették néhány emberrel a kis gépet. Mindeközben ügyesen, Wii nyitócímet formáltak a TP-ből, de, hogy a rajongók kiábrándulását elkerüljék, kiadták GC-re is.
A Twilight Princess jött, látott, győzött. Szinte egyedüli érdemleges Wii nyitócímként, mondhatni egyedül eladta a konzolt, nagyobb vihart kavarva két riválisánál. Ennyi volt a háttér, most vegyük górcső alá magát a játékot.
Bevallom, kicsit féltem, hogy az első Zelda óta fejlődő, a WW-re tökéleteshez közelivé váló irányítás félredobása, és annak egy teljesen újjal való helyettesítése milyen hatással lesz a játékra. Aggodalmaim hamisnak bizonyultak. Nem volt még olyan Zelda, amiben ennyire élvezetes lett volna a harc. Bátran állítom, sokkal könnyebb és könnyebben elsajátítható lett bármely korábbinál. A lőfegyverekkel való célzás talán mindig is leggyengébb pontja volt az eddigi részeknek, most ez a szegmens is átveszi a korábbi részek dinamizmusát. A Wiimote nagyon, nagyon pontos, és nem késik egy tizedmásodpercet sem. De természetesen nem csak a távolsági harcban mutatható fejlődés az eddigiekhez képest, a karddal való bánásmód is sokkal kényelmesebb, élvezetesebb lett. Rengeteg támadást, kombót sajátíthatunk el a játék folyamán, ez rengeteg variációra ad jelentőségét. Mindezek mellett a Wind Waker harcának dinamizmusa is fejlődött. Az egyik legzavaróbb, leglassítóbb tényező az volt, hogy amikor az ellenfelek földre kerültek, arra a néhány másodpercre sebezhetetlenek voltak. Ez is nagyon jól meg lett oldva, egy "ending blow"-nak nevezett képességgel (az, amit vendégszereplőként Link már használt párszor, de a főjátékok közül csak a Minish Cap-ben láthattuk, azaz amikor ugrásból lefelé szúr a karddal).
Mint már említettem, a TP a sötétebb tónus álcájába bújt. A várakozás évei folyamán kiszivárgott trailerek darkosak, coolak voltak. Maga a játék mégsem lett (sokkal) sötétebb hangulatú a korábbi részeknél (kivéve persze a WW-t és az MC-t ugye). Link úgy indul útnak Hyrule-ba szülőfalujából, hogy "valami fontosat" szállít a kastélyba. Azzal azonban sem ő, sem más nem számolt, hogy Hyrule az Alkony fogságában van, ahol az embereknek a testük elvész, csak lelkük létezik az örökkévalóságban, tudomást nem véve arról, mi is történt igazából, hétköznapi életüket imitálva.
Link, mikor belép az Alkonyba, mégse válik lélekké. Hisz ő egy kiválasztott, akit az ilyenektől mágia véd:). Helyette viszont farkassá válik, ami mégiscsak kisebb rossz. A játék első része tehát Hyrule felszabadításáról, a Light Spiritek felélesztéséről fog szólni, dominánsan ugye az Alkony sötétjében. Ami utána jön, az titok, de annyi elárulok, a Nintendo nem kockáztatott semmi egyedivel, a korábbi részek legjobb elemeit láthatjuk, a lehető legjobban összepárosítva. Na jó, ez azért nem igaz, számos új tárgy található a TP-ben, és pár korábbi (konkrétan a kampó és a bumeráng) jelentős felturbózáson ment keresztül. Ezek fellelése és használata olyan dungeon-ökben történik, amelyek szinte kivétel nélkül vetekednek a korábbi részek legjobbjaival vagy lekörözik azokat, illetve a (Wind Wakert kivéve...) minden eddiginél nagyobb és több felfedeznivalót ígérő világban.
A Nintendo 70 órás végigjátszást ígért, nekem, mint veteránnak (az LA-t kivéve az összes eddigi rész 100%-os végigvitele után) kb. 80 óráig tartott a kaland, beleértve az összes létező mellékküldetést. Ha csak a főszálat tekintjük, a TP az eddigi leghosszabb Zelda, de az össz tartalom dobogójának második fokára is felkerül (amely dobogónak tetején még mindig a WW áll).
Belbecs szempontjából tehát senkinek egy szava nem lehet senkinek, a külcsín azonban vitatható. A grafika ugye teljesen ugyanaz, mint GC-n, aminek egyenes következménye, hogy ebből a szempontból egyáltalán nem használja ki a Wii hardverét. Persze még így is nagyon szép, nem marad le a tényleges nextgenek középmezőnyétől. A szereplők még mindig nem beszélnek. Döntse el mindenki, őt ez zavarja-e (engem speciel az zavarna, ha beszélnének:). Zenék: mit is mondjak, igen jók lettek. Remekül aláfestik egyes helyszínek hangulatát. De azt kell, hogy mondjam, a két N64-es rész ebben a tekintetben lekörözi a TP-t. Azoknál gyakorta találtam úgy, hogy dúdolok egyes dallamokat. Itt igazából szinte egyik új sem maradt meg. Félreértés ne essék, nagyon jók, de nem fognak "legendássá válni", mint például Clock Town zenéje a Majora-ban. Néhány régi szám remix formájában ismét feltűnik, ebből egyet emelnék ki. Az OoT Elveszett Erdejének minden fájáról a gyermekkor felhőtlensége, a játékosság, könnyedség, vidámság áradt, és ezzel összhangban volt a háttérben szóló dallam. Ez a hely az óta a Szent Ligetté vált, amelynek minden fájáról a hőskor emléke érződik, amely szentté és misztikussá teszi a hosszú idők óta érintetlen sűrűt. És ezzel összhangban van a háttérben szóló dallam, amely egyébként ugyanaz, mint a régi.
Konklúzióként: Nem hiába vártunk az új Zeldára. Nem csak a legszebb GC játék, és minden idők legjobb nyitócímeinek egyike, de új klasszikus született. Nincs egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy megdőlt-e az Ocarina trónja, de úgy érzem, tekinthetünk mérceként az első Zeldára, amely egyszerre jelent meg két konzolon. A korábbi részek minden pozitívumát fogja össze az Alkony Hercegnő, az összes negatívum mellőzésével. De természetesen nem zárja le a sorozatot, hisz a Wind Waker-féle szál teljesen nyitott (ide jön a Phantom Hourglass). És Hyrule-t illetően is rengeteg kérdés vár még válaszra.
Grafika
10
Link végszava:
Egyéb értékelések:
Játszhatóság
Szavatosság
Hangulat
Zene