Néhány nap Budapesten

 

Július második hetében négy napot töltöttem el a fővárosban, amely alatt főként a kötöttpályás közlekedési eszközök, azon belül is elsősorban a villamosok fotózását tűztem ki célomul, de mivel az elmúlt években a Balaton-parti vasúti különlegességekből is jószerével kimaradtam, így oda is terveztem egy kiruccanást.

Ez utóbbinak az adja meg a jelentőségét, hogy idén igazán kitettek magukért a MÁV-Start élelmesebb munkatársai, hiszen a nyári menetrendben négy év után újra megjelenő Győr-Siófok „fürdős” gyorsvonatot a vizek városától Székesfehérvárig a jó öreg 235-ös Púpos továbbította - kivéve akkor, mikor én utaztam vele :) -,  az 50 éves jubileumukat ünneplő Nohabok közül pedig a 017-es tűnt fel ismét az északi parton szombatonként és vasárnaponként egy-egy pár Tekergő gyorsvonattal.

Összességében be kell, hogy valljam, hogy ez a pár nap fényképezés szempontjából meglehetősen eredménytelen volt, hiszen az időjárás sem volt túl kegyes hozzám, illetve a fényképezőgépemmel is akadtak kisebb-nagyobb beállítási problémák.

Ennek ellenére nagyon jól éreztem magam, és kiválogattam több mint 90 képet, köztük talán néhány olyat is, aminek a minősége nem igazán indokolja, hogy itt szerepeljen, de mégsem volt szívem kihagyni a galériából.

 

Previous index page

Next index page

 

of 4

 

469-103.JPG

bzmot-203.JPG

m62-231.JPG

m62-231(2).JPG

bdt-341.JPG

5341-057(2).JPG

v43-1176.JPG

m41-2320.JPG

m41-2333(5).JPG

m41-2323(9).JPG

nemzeti lofasz se.JPG

m61-017(2).JPG

tekergo gyorsvonat iv.JPG

m61-017(4).JPG

m61-017(5).JPG

m61-017(10).JPG

m61-017(12).JPG

bzmot-339.JPG

m41-2318.JPG

bzmot-324.JPG

v43-3308.JPG

v43-3305.JPG

v43-1286.JPG

1430.JPG

1430(2).JPG